2026. január 18., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Craiovára utazik a teremlabdarúgó csapat

Ugyanaznap, amikor a kosárlabda Románia-kupában a SCM U Craiovát sorsolták a marosvásárhelyi csapat ellenfeléül, a teremlabdarúgó csapata szintén craiovai riválist kapott a sportág Románia-kupája nyolcaddöntőjében.

A teremfocisoknak azonban vélhetően könnyebb dolguk lesz, hiszen az 1. ligában szereplő klubok 2. ligás ellenfeleket kaptak, ráadásul a CFR Romgaz Craiova nem tartozik a második vonal legjobbjai közé, így várhatóan nem okozhat gondot a legyőzése, még akkor sem, ha a február 8-ára kitűzött meccset Craiován játsszák.

A kupa négyes döntőjébe jutásért már keményebb feladat vár Kacsó Endre tanítványaira, hiszen a másik craiovai csapat, a Real Oltenia és a Dévai Autobergamo közötti párharc győztesével, azaz szinte biztos a Hunyad megyeiekkel mérkőznek majd meg. Némi előnyt jelent, hogy hazai pályán.

A csapat egyébként elkezdte a felkészülést a visszavágókra, és Kacsó Endre abban bízik, hogy a folytatásban elkerülik a nagyobb sérülések a csapatot, ezek miatt ugyanis az őszi idényben soha nem tudtak teljes kerettel kiállni, két-három (néha több) fontos játékos mindig hiányzott. Hárman még mindig lábadoznak, ám bíznak benne, hogy hamarosan csatlakozhatnak a kerethez, és ha teljes a csapat, akkor a vezetőedző szerint döntőt játszhatnak, mind a kupában, mind a bajnokságban.

A keretben nem várhatóak újdonságok, a klub közösségi oldalának Kacsó Endre azonban azt mondta, szeretne egy kapust, tekintve, hogy a lábtörést szenvedett Tătarnak még időbe telik a visszatérés, Voin teljesítményével pedig nincs maradéktalanul megelégedve.

A Marosvásárhelyi CSM teremlabdarúgó csapata a bajnokságban a kupaforduló után egy héttel, a Bodzavásári Luceafărul otthonában kezdi az évet.


A sorsolás eredménye

A teremlabdarúgó Románia-kupa nyolcaddöntőjének párosításai: Bodzavásári Fortius 2014 – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC (3); Simándi Șoimii – Bodzavásári Luceafărul (2); Gyergyóremetei Kereszthegy – Székelyudvarhelyi VSK (6); Real Oltenia 2023 Craiova – Dévai Autobergamo (5); Brassói Kids Tâmpa 2015 – Dévai West (1); Karácsonkői Ceahlăul – Galaci United (4); CFR Romgaz Craiova – Marosvásárhelyi CSM (8); Kolozsvári Clujana – Mausoleul Mărășești (7).

A negyeddöntők párosítása: (6)–(7), (4)–(2), (8)–(5), (1)–(3).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató