Bolyai János párbeszéde a kormányzóval (1.)

A történelmi kort tekintve az olvasók talán a kormányzó alatt Kossuthra gondolnak, de Bolyai Jánosnak nem volt módja vele találkozni, mert Kossuth Lajos sohasem járt Marosvásárhelyen, Bolyai János pedig nem hagyta el Marosvásárhelyt Kossuth rövid kormányzósága idején. Tény, hogy írt egy nagyon naiv hangvételű levelet Kossuthnak, amikor is az ideiglenes kormánytól kérte a nyugdíja folyósítását. Azt a gyerekes záradékot fűzte hozzá, hogy mikor visszatér a Habsburg-hatalom, akkor majd visszafizeti az ideiglenes magyar kormánynak a nyugdíja ellenértékét.

A címben írt kormányzó nem más, mint a Bach-korszak első katonai és polgári kormányzója, Wohlgemuth Lajos tábornagy. A Wohlgemuth és Bolyai János között lezajlott párbeszédre elsőként Benkő Samu hívta fel a figyelmet Bolyai János vallomásai című, nagy sikerű és 4 kiadást megért remekművében. Viszont Benkő Samu – Bolyai Jánost „tévesen” idézve – 1851. november 24-re teszi a Bolyai János és Wohlgemuth kormányzó között lezajlott párbeszédet.

Benkő Samu nagyszerű művének 165. oldalán írja:

„Miközben e ködvárakat építgette, alapos leckét kapott Wohlgemuth tábornoktól, Erdély katonai és polgári kormányzójától. A Marosvásárhelyre látogató osztrák generális előtt Bolyai János is megjelent „tartozás- vagy kénytelen kötelességből”. A találkozóra előre készült. Napi teendőinek 1851. november 24-i feljegyzése szerint magával szándékozott vinni az Üdvtan német nyelvű szövegét, s ugyanakkor őrnagyi rangért, „álladalmi tanácsnoki” címért s 200 pengő Rhf. személyes díjpótlékért” akart folyamodni. <474>”1

Viszont 1851. november 24-én Wohlgemuth már halott volt, mert 1851. április 14-én Pesten tüdőbajban elhunyt. De még pontosabb információt kaphatunk 

Sebestyén (Spielmann) Mihály történész Időtár II. című, 2010-ben megjelent értékes és hiánypótló kötetének 48. oldalán, ahonnan egészen pontosan megtudhatjuk, hogy „1849. augusztus 9-én Wohlgemuth báró, osztrák katonai kormányzó számára a tanács Teleki Domokos vármelléki házát jelöli ki a másnapi szállásul. A megszállók hada egy lengyel lovasezreddel egészül ki.”

A mi szempontunkból ez nagyon fontos információ, mert akkor Bolyai János a Németvárosi utca (mai Bulevárd) 1004. számú saját ingatlanjában lakott, a vár mellett, a Szabók bástyájával szemben. Tehát csak lesétált a vár mellett, és bement a Teleki-házba. Valószínűnek tartom, hogy felvette mérnöktiszti díszruháját, amely már önmagában tekintélyt adott neki, ugyanis a mérnöktiszteknek teljesen más díszruhájuk volt, mint a seregek tisztjeinek.

A párbeszédet Bolyai János utólagosan rekonstruálhatta igen értékes kézirataiban, melyet bárki megtekinthet a Teleki–Bolyai Múzeum Bolyai-gyűjteményeiben. A párbeszéd Bolyai János által lejegyzett szövegét teljes terjedelemben közölte aztán Benkő Samu Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai c. gyűjteményes kötetében. Idézzük fel ezt a „kihallgatást”, mert akik mélyebben meg szeretnék ismerni Bolyai János jellemét, azoknak kifejezetten ajánlott a szöveg alapos átolvasása és átgondolása.

»A magyar ügyben kételyen kívül sok jó is van, mint ezt még az erdélyi osztrák katonai és polgári kormányzó Wohlgemuth is elismerte vagy átlátta, midőn Maros-Vásárhelytt megfordultamkor nála tartozás vagy kénytelen kötelességem szerint, szokott bemutatás vagy ön-jelentés és kül-tisztelkedés végett megjelenvén s kilétemet megmondván, nevem hallására nagyon szűvösön fogadván, azonnal azt kérdezte németül:

– „Ön magyar úgy-e?!” mire midőn

– „Az vagyok igen is, Kegyelmes Úr”-ral feleltem volna, azt viszonzá:

– „Hiszem az semmit sem tesz, bár volnék én is magyar, van a magyar ügyben sok jó is; én bécsi születés(ű) vagyok”, mihez azonban, jól kezdődött beszédje után hasonló jó hangulatúlag, de kissé meglepő fordulatú, persze osztrák szellemben azt tevé hozzá:

– „de a bécsiek vagy honombeliek rosszul viselték magukat”, mire én azt felelém:

– „mint többnyire minden dolognak van jó és rossz, világos és árnyék-oldala vagy fele, s a jól használva leghasznosb szer is visszaélve vele, mint a beretva az avval bánni vagy járni nem tudó kezében, ártalmassá válhatik: úgy igenis a magyar ügyben is kételyen kívül sok jó is van, báris az út és módja a kivitelnek elég szerencsétlen volt: a jövő iránt pedig a Nagy Méltóságodéhoz hasonló belátás és szelídség mellett, mind a mellett a legjobb reményt táplálhatjuk az okos megelőző vagy nekünk példaadó bécsieket csak követett (szegény) magyarokra nézve is”; mire a kormányzó:

– „Valamit a fő-bűnösökre nézve tenni kell, azaz: kénytelen vagyok némi büntetést szabatni vagy adatni vagy méretni rájuk”, azonban

– „Jelenleg Csík fele szándoklok menni, de rossz az út” s a többi; azon vigasztaló következtetményt húzván ki beszédéből: hogy nemsokára az egész keresetnek vagy egy, vagy más képpen vége leend. S több efféle, körülbé egy fél órát tartott és csupán kettőnk jelenlétében fojtatott [!] pár-beszéd vagy beszélgetés után – melyben mondhatom azt: hogy a magyar-ügyről többöt és bizalmasban, őszintébben vagy nyíltabban szólhattam: mint némely alá-rendelt tisztnek, sőt némely magyarnak is szólottam volna –, magán viszonyaimról, hogy létemről s a többi is méltatott tudakozódni, mint a Város szelleméről is, még pedig oly hangon: melyből azonnal észrevettem azt, hogy nyílt alkalmam van titkoskémnek ajánlanom magamat, s terhes házam népét jelen már alig élhető állapotjából jobba helyeznem: mire azonban tántorít(hatlan) és szédíthetlen szilárd jellemmel azt feleltem:

– „Kegyelmes úr! én részint keveset járok ki, részint kimenve is kevés társalgásam van: csakugyan amennyiben észrevehettem és hitem szerint úgy látszik, hogy az egész Város merő csendben van”, mire aztán többöt nem tudakozódott. Végre gondolván azt: hogy ideje lesz elbúcsúznom, azon jó-szavakkal bocsáta el:

– „A legjobbat kívánom Önnek, és óhajainak teljesülését.1”«

Eddig tartott Bolyai János kihallgatását rekonstruáló kézirata. Kétségtelen, hogy ez volt Bolyai János életében a legmagasabb rangú államférfi, aki szóba állt vele. Gondolom, hogy Bolyai János nem tudta, hogy Wohlgemuth képzett matematikus, aki tanított az akadémián, de aztán a harctérre vonult, és kiváló hadvezér lett! A harctéren szerzett érdemeiért kétszeres Mária Terézia-érdemrendet kapott, és bárói rangra emelték.

Bolyai Jánosnak is szándékában állt, hogy kérvényezze a magas rangú Mária Terézia-érdemrendet a geometria terén kifejtett kutatásaiért. Nagyon logikusan megindokolta, hogy tudatában van annak, hogy a Mária Terézia-érdemrendet csak a harctéren szerzett hőstettekért lehet elnyerni, de ideje volna, hogy a szellemi harctéren bizonyított cselekedetekért is hasonló elismeréseket osztogasson az uralkodói ház. Persze ez nem csak akkor, hanem ma is kicsit naiv elképzelés, hogy a szellemi munkát is éppen úgy értékeljék, mint a politikai tevékenységet! (Lám csak, napjainkban is különösen aktuális kérdés, mert a tanárok fizetésének és a hallgatók ösztöndíjának megvonásával kezdik Romániában a rossz és elhibázott gazdasági állapot helyrehozatalát!) Bolyai János gyermeki naivsággal gondolt arra a nagyon logikus érvre, hogy a tudományos munkásság éppen olyan fontos a társadalom számára, mint a harctéri vagy politikai megvalósítás.