Bözödújfalusiak 35. találkozója

*Fotók: Nagy Tibor

„Egy közösséget nem lehet elárasztani!”

Augusztus 2-án, szombaton harmincötödik alkalommal szervezték meg a bözödújfalusiak találkozóját, azokét, akiket kilakoltattak a vízgyűjtő építése miatt. A tóhoz közelálló emlékparkban tartott rendezvényen nagy számban gyűltek össze túlélők és leszármazottaik, hogy együtt emlékezzenek. 

Az esemény hagyományosan római katolikus misével kezdődött, amelyet Laczkó Vilmos erdőszentgyörgyi plébános celebrált. Ezután unitárius istentiszteletet tartottak, igét hirdetett Fazakas Levente unitárius esperes. Az egyházi szertartások központi motívumaként a hit, a remény és a szeretet örökérvényű értékei jelentek meg. Az egybegyűlteket id. Szombatfalvi József nyugalmazott esperes is köszöntötte, aki a múltra emlékezett és emlékeztetett. Harmincöt éve született meg a falutalálkozó gondolata, amit azóta is minden évben, augusztus első szombatján rendíthetetlenül megszerveznek. „Harmincöt éve jövünk esztendőről esztendőre, hogy megálljunk itt, hogy könnyeket hullassunk, hogy fejet hajtsunk, hogy egymás szemébe nézzünk, megöleljük egymást, vigasztaljuk egymást szeretettel” – mondta. Úgy fogalmazott, hogy Bözödújfalu, bár fájdalmas kimondani, de egy közismert helyszínné vált – nem csak a magyarság körében, hanem világszerte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közös munkának köszönhetően sikerült kiásni az Összetartozás temploma mellett lévő, egykori unitárius templom falait – most már az épület maradványai, illetve a történetét elmesélő fényképes tájékoztató is megtekinthető. 

Szász Levente Loránd, Erdőszentgyörgy polgármestere köszöntőbeszédében különleges településnek nevezte Bözödújfalut. „Egy falu, amit elnyelt ugyan a víz, de nem nyelt el az idő. Egy közösség, amely szétszóródott a nagyvilágban, de amelyet mégis összetart egy érték. Mert Bözödújfalu nem csupán egykori utakból, házakból és kertekből állt, hanem emberekből, történetekből, összefonódó sorsokból” – mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a ma élőknek kötelessége továbbadni az emlékeket, hiszen nem felejthetjük el azt, ami történt. „Minden évben, amikor újra összegyűlünk itt, augusztus első szombatján, egy láthatatlan híd épül a generációk között. Nézzenek körül! Nem a házak vannak itt, nem az utcák, nem a kertek, hanem ők. Az unokák, akik a nagyszülők történetein nőttek fel, a szülők, akik maradék fényképeket mutogattak újra meg újra, az emlékezők, akik nemcsak megőrizték a múltat, hanem élővé tették és életben is tartják azt” – mondta. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik „nem hagyják, hogy feledésbe merüljön ez a falu, akik építik és gondozzák az emlékhelyet, akik ápolják Bözödújfalu szellemi örökségét”, és biztosította a jelenlévőket, hogy a jövőben is minden lehetséges támogatást megadnak az emlék fennmaradásáért. 

Sükösd Árpád egykori bözödújfalusi lakos felemelő érzésnek tartotta, hogy nem csak a településről származók vesznek részt az ünnepségen, hanem olyan „vendégek” is eljönnek, akik az elszármazottakkal együtt szeretnének megemlékezni a tó fenekén örök álmát alvó falura. Kiemelte, bár nem Bözödújfalu az egyetlen település az országban, amely a „víz áldozatává vált”, csak itt sikerült 35 éven át megőrizni a találkozó hagyományát, és olyan emlékparkot építeni, amire méltán büszkék lehetnek. 

Jeney János, a Magyarságkutató Intézet munkatársa elmondta, hogy ő is Bözödújfaluból származik, és nagy örömmel tölti el, hogy a közösség ilyen elkötelezetten ragaszkodik az éves találkozóhoz. Reményét fejezte ki, hogy ez a hagyomány még hosszú évtizedeken át fennmarad. 

Ünnepi köszöntőt mondott még Csibi Attila Zoltán, a Maros megyei RMDSZ elnöke, tiszteletbeli bözödújfalusi is. Az elnök az emlékezés és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta beszédében. „A találkozó apropója nem az ünnep, hanem valami mélyebb. Az emlékezés, a ragaszkodás és az újra és újra kimondott fogalom, hogy nem engedjük el egymást. Nem engedjük el ezt a helyet, nem engedjük el a lelket, ami a házak helyén, a víztükör alatt is él. 35 éve tart ez a történelmi tételmondat: egy közösséget nem lehet elárasztani” – mondta. Hozzátette, megtiszteltetés számára, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben részese lehetett a falu emlékezetét őrző mérföldkövek megvalósításának. „Volt szerencsém ott állni, amikor az Összetartozás templomának alapkövét helyeztük el. Amikor kopjafák nőttek ki a földből, mintha gyökeret keresnének. Amikor emléktáblákat, harangokat és csendet próbáltunk megtölteni tartalommal” – mondta. Nyomatékosította, hogy a találkozó nem pusztán egy múltidéző alkalom, hanem egy hitvallás – „tanúságtétel arról, hogy lehet veszteségből méltóságot, pusztulásból közösséget, víztükörből örökséget építeni.” 

Az ünnepséget legifjabb Szombatfalvi József szavalata, illetve Szombatfalvi Julianna Éva éneke tette még emlékezetesebbé. A himnuszok közös eléneklését követően zárásképpen sor került a hagyományos „családlátogatásra”, ami minden bizonnyal az ünnepség legmeghatóbb pillanata volt.