Az aradi vértanúkra emlékeztek Marosvásárhelyen

Életüket adták azért, amiben hittek

Október 6-án, kedden, az aradi vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján a  ’48-as hősökre emlékeztek Marosvásárhelyen. A postaréti megemlékezésen ezúttal is többtucatnyian vettek részt. 

A 17 órától kezdődő megemlékezést Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke nyitotta meg, felidézve Damjanich János aradi vértanú bátorságról és önfeláldozásról szóló szavait: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt”. 

– Nekünk ma nem kell azt az áldozatot vállalnunk, amelyet ők vállaltak. Éppen az életük iránti tisztelet követeli meg, hogy ezt a különbséget világosan lássuk. De az ő döntésük bennünket is kérdez. Mennyit érnek számunkra azok az értékek, amelyekről ünnepnapokon beszélünk? Akkor is ragaszkodunk-e hozzájuk, amikor ennek ára van? Amikor könnyebb volna hallgatni, kényelmesebb volna félrenézni? Akkor is, amikor a meggyőződésünk mellett kiállva egyedül maradhatunk? A szabadság így válik személyes üggyé. Abban a pillanatban, amikor eldöntjük, hogy mit engedünk a félelemnek, és mit nem. Mi, erdélyi magyarok tudjuk, mit jelent ragaszkodni az anyanyelvünkhöz. Mit jelent, hogy egy gyermek a saját nyelvén tanulhatja meg elmondani, kicsoda ő. Hogy ismeri a családja történetét, és érti, miért fontos az a közösség, amelybe beleszületett. De azt is szeretnénk, hogy ez a gyermek szabadon választhassa meg a saját útját. Hogy magyarságát természetesen élhesse meg: örömmel, önbizalommal, mások iránti nyitottsággal. Hogy itthon is lásson maga előtt jövőt. Ez az a felelősség, amelyet ma nekünk kell vállalnunk – mondta.

Kovács Mihály Levente többek között azt is kiemelte: ,,Az aradi vértanúk nem tudhatták, hogy százhetvenhét évvel később itt állunk majd, és emlékezünk rájuk. Nem láthatták azokat a nemzedékeket, amelyek erőt merítenek a helytállásukból. Mégis hittek valamiben, ami túlmutatott a saját életükön. Ma rajtunk a sor, hogy továbbvigyük ezt a hitet. Hogy legyenek, akik utánunk is magyarul mondják el a történetüket ezen a földön, és szabad emberekként mondhassák el. És hogy a szabadságukhoz hozzátartozzon az a felelősség is, amelyet egymásért vállalnak. Aradon el akarták temetni a szabadság reményét. Mi ma itt vagyunk, emlékezünk, és rajtunk is múlik, hogy ez a remény tovább éljen”.

Az elnök felszólalását követően Kecskés Csaba unitárius lelkész mondott áldást, majd Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Percze László konzul szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy ,,a hősök, akikre ma emlékezünk, különböző származású és hátterű, de egyformán magyar szívű férfiak voltak. Forradalmárok, akikre az áhított szabadság helyett halál, a virágzó jövő helyett pedig bitófa és golyó várt. Mégis bátran, felemelt fővel fogadták az ítéletet, mert tudták, a vérrel öntözött földből új élet sarjad majd, áldozatuk pedig felszabadulást és boldogságot hoz majd a hazának és az utókornak”. Hozzátette, hogy október 6-án nemcsak a 13 aradi vértanúra emlékezünk, hanem ,,gondolatainkban ott van az a sok ezer magyar hős katona is, akik a szabadságharc nagy ütközeteiben vesztették az életüket”.

Az alkalmat Lokodi Eszter és Péter Edina Renáta éneke tette még meghittebbé, akik a Hazám, hazám és az Azt hallottam, rózsám kezdetű dalokat adták elő. Ezután Tollas Gábor színművész olvasta fel Leiningen-Westerburg Károly vértanú feleségéhez címzett búcsúlevelét.

A felolvasást követően a résztvevők megkoszorúzták a Székely vértanúk emlékoszlopát, majd a megemlékezés a magyar és székely himnusz közös eléneklésével zárult.