Anna-tómia
2026-06-29 14:00:00
- Kuszálik Péter
Kezdjük a múzsákkal. Uranosz és Gaia lányai a görög mitológiából sétáltak át a mindennapokba; a kilenc múzsa a kultúra és a tudomány különböző ágazatainak pártfogója volt. Akit nem csókolt homlokon a múzsa, az sima halandóként kezdte és végezte, ám a költők, zenészek, színészek, írók és táncosok mindig is a kulturális elit magját alkotják. Tudjuk azt is, hogy a tehetséget csak kis mértékben lehet szorgalommal pótolni, így aztán a múzsák kegyeltjei általában szép karrierre számíthattak. ▪ Számtalan gonoszkodó megjegyzés született annak okán, hogy ki milyen érdemeket szerzett a tehetségének (avagy a központi bizottsági tagságának és a hatalom-közeliségének) köszönhetően. Nemde a Nobel-díj kapcsán is fölmerült a kérdés: miért Krasznahorkai László és nem Vulkapordányi Szaniszló kapta a plecsnit. Az efféle füstölgések mögött különböző okok állhatnak, s nem mindig az irigység áll az első helyen. Egy tévéinterjút idéznék, a címe: „Szabadnak lenni az a legnagyobb adomány.” Rónai Egon beszélget Vámos Miklóssal: „A szekértáborhoz tartozás megkönnyítheti például egy fiatal életét?” ▪ „Feltétlenül. Különösen, ha a regnáló hatalom táborához tartozik. Aki ma benne van a Magyar Művészeti Akadémiában (MMA), az havonta egy átlagfizetést kap postán, semmit se kell érte csinálnia.” Majd Vámos tisztázza: „Szerintem nincs az a pénzösszeg, amiért érdemes lenne belépni valahova, amiről nem gondolod, hogy oda tartozol.” (ATV, Egyenes beszéd; 2025. dec. 26.) Woody Allenhez köti a pletyka az ehhez kapcsolódó mondást: „Sohasem lennék olyan klub tagja, amelyik elfogadna engem a tagjának.” ▪ Az Újvilágban másképp osztják a honoráriumokat, de a Lánchíd mellett komoly szabályok vannak, s az ókori múzsák helyett ma az állam szerepel kegyosztóként. Az MMA tagjainak kiváltságait törvények és rendeletek rögzítik. A tagok életük végéig minden hónapban alanyi jogon járó állami életjáradékot kapnak. Ámde: a jog és a szakma különválasztja a ’versfaragót’ a hivatásos írótól-költőtől. A hivatásos státushoz rangos folyóirat-megjelenések, szakmai szervezeti tagság (pl. Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága) és „mérhető kulturális hatás” szükséges – így írja a törvény. Ezt nem mérlegen vagy szabócentivel, és nem a mű esztétikai tökéletessége alapján döntik el, hanem „dokumentálható szakmai és közönség-visszajelzésekben, valamint intézményi szűrőkön keresztül mérik”. Szépen hangzik, de a szubjektivizmust itt sem lehet kizárni. (Vesd össze: a versenyeztetésnek is pontos szabályai vannak, ám az esetek többségében ugyanazok nyerik a pályázatokat: a ’mi kutyánk kölykei’.)
Az eddigiek alapján sejteni lehet, mily nehéz a költők sora: állandóan írni és közölni kell, sorban állni a babérokért, hajszolni a díjakat, mert a poéta csak úgy juthat be az MMÁ-ba, ha végigjárja a díjak ranglétráját. S nem mindegy, hogy milyen életjáradékkal vonul nyugdíjba az okleveles versfaragó. Június 6-án olvashattuk a Múzsában, hogy Simon Mártont a Kovács András Ferenc költészeti díjjal jutalmazta a Látó és az Aranka György Alapítvány. Zavarban van a díj értékét illetően, de azért elfogadja: „Ez egy szakmai kuratórium által megítélt díj, azt hiszem, nagyon rangos elismerés.” Sajnos ez csak díjacska, így a költő nem pihenhet meg a babérjain: „a költői tevékenységem elsősorban vagy részben mindenképp arról szól, miképpen lehet a költészet határát feszegetni, hol lehet még valamilyen formában találni valamit, ami vers, amire ugyancsak rá lehet csodálkozni, hogy jé, ez a szöveg is az!” Gyötrelmes dolog lehet úgy verselni, hogy az alapvető dolgokkal sincs tisztában a delikvens: „olykor magadat is meg kell győznöd arról, hogy amit írtál, az vers”. Sajnos az illusztrációként közölt „691 betű” sem vers, ennek okán az életjáradék nem közeledik, hanem távolodik. (A ’mi micsoda’ kérdés fontosságáról az alábbi anekdota jutott eszembe: „Anyám, ez a töltött káposzta nem elég savanyú.” „Az nem káposzta, fiam, hanem mákos laska.” „Annak eléggé savanyú…”)
De van itt egy másik példa is, amit illusztrációként fűzhetek La Bruyère szubjektív (ám igen pontos, ezért cáfolhatatlan) véleményéhez: „Egyes dolgok elviselhetetlenek, ha csak középszerűek: költészet, zene, festészet és nyilvános beszédek.” ▪ A Vásárhelyen még működő csuklós buszok egyikén bukkantam rá egy versnek vélt írásműre: a kocsi elején, a járda felőli ülésen ülve olvastam a szöveget: akarva-akaratlan, ui. a papírra írt textus eltakarta a kilátást. Néhány évvel ezelőtt a Bolyai utca kirakatüvegein jelentek meg rövidke versidézetek; akinek ez a hobbija, az időnként lekaparja a meguntat és újat pingál helyette. Ideje van, festéke van, miért ne tenné. Ma már csak a Siluette ruhaüzlet kirakatüvegén láttam két idézetet, ki tudja, mi lesz azoknak is a sorsuk. Megnyugtatásul közlöm, hogy az Erdély Tévében gyakorta megjelenő Markó Béla–Tompa Gábor-páros expressis verbis kimondta: „van értelme a költészetnek”, tehát az ide-oda kitűzött strófákra igenis szükség van (ámde La Bruyère axiómájára is figyelni kell).
Csak egy részét idézem a buszon terjesztett szövegnek: „A szád belseje, finom, rózsaszín / selymességeid, ahol lüktető / meleged lángja átsejlik a hártyán, / örvényes köldököd, lábujjaid / közén a titkos völgyek, füled spirális / ösvényei, a kulcscsont és a váll / közötti bölcső, ahol illatodban / alhatom, harapnivaló izmaid, / forróságod, izgalmad, markolásod, / a friss verejték bódító szagától / megvadult ölelésed – nem te vagy.” A szerző Szabó T. Anna. Szerintem ez nem vers, sokkal inkább valamilyen anatómiai leírás: Anna-tómia [-tómia = metszés, vágás]. ▪ Publius Terentius mondotta: „ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi” – ám az ízléstelenségnek is van határa: hajdanában például tilos volt a hálószobatitkok kiteregetése. E gusztustalan szöveg Erató múzsa beavatkozása nélkül született meg, ő ugyanis átírta volna a vers címét: „Rímtelen óda a szeretőm örvényes köldökéhez és egyéb alkatrészeihez”, nem másért, csak hogy megelőzze az olvasók idegenkedését.
