Beszélgetés özv. Bálint Tiborné szül. Kovács Júlia magyartanárral, hagyatékgondozóval
– Kedves Júlia, jó pár éve ismerjük egymást, azóta tegeződünk. Köszönöm, hogy itt, Nagyszalontán, Arany János szülővárosában beszélhetünk abból az alkalomból, hogy az Erdélyi Protestáns Magyar Szabadegyetem tagjai – melynek mindketten tagjai vagyunk – ellátogattak ebbe a csodálatos hangulatú irodalmi városba… Emlékszel, hogy hány kötete jelent meg a drága emlékű férjednek, Bálint Tibornak?
– Sosem számoltam össze! Annyit mondhatok, hogy nemrég Demeter Zsuzsa irodalomtörténész elkészítette a Bálint Tibor-bibliográfiát, és eszerint rengeteg írása van, amelyek újságokban, folyóiratokban, irodalmi lapokban, évkönyvekben láttak napvilágot, de nem kerültek kötetbe.
– Abból, ami megjelent könyvformátumban, neked melyik tetszik a legjobban?
– A Csendes utca, a Zokogó majom, a Császár és kalaposinas és a Kenyér és gyertyaláng.
– Visszatérve a bibliográfiához, Demeter Zsuzsa hogy akadt erre a hatalmas anyagra?
– Könnyű dolgom van, idézek egy, Zsuzsával készült interjúból1. „Úgy is fogalmazhatnék, nem én találtam meg a hagyatékot, a hagyaték talált meg engem. A kolozsvári Helikon szerkesztőjeként magunk is őrzünk írói hagyatékokat (vagy azok egy részét), amelyeket valamilyen formában feldolgozunk, archiválunk. Illetve nemrégiben a lap jogelődjének, az Utunknak is előkerült az írásos és fotóhagyatéka, már ami megmaradt belőle 1989 után, ennek most zajlik a feldolgozása. De egy-egy írói évforduló kapcsán gyakran forgatom az Utunk folyóiratot. Így tudtam arról, hogy Bálint Tibornak, aki a lap állandó szerzője volt, számos olyan írása olvasható akár az Utunkban, akár az Utunk Évkönyvben, amelyek végül nem kerültek be a köteteibe. Egy idő után érdekelni kezdett ez a láthatatlan, folyóirat-irodalomként fennmaradt életmű – s abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Bálintné Kovács Júlia, az író özvegye rendelkezésemre bocsátotta a teljes kéziratos hagyatékot, így olvashattam a levelezését, láthattam a kéziratait.”
– Melyik volt Tibor első olyan írása a pályája elején, amit maradandónak tartott?
– Tibor így ír róla: „Ha jól emlékszem, 1955-ben volt ez, debütálásomat a Sanyika című arcképem jelenti az irodalmi köztudatban, s nem is véletlenül. Ebben, minden más erényem mellett, amelyet dicsértek, a sors és a tapasztalat hangja is megszólalt, s valami féltő szeretet a világ elesettjei iránt. Ezúttal egy szerencsétlen, öreg vándorborbély iránt. Oly izgatottan rajzolgattam az alakját, hogy ma is emlékszem a kezdőmondatra: »Lépcsőzetesen nyírt gyermekfejek, vérpettyes munkásarcok idézik fel bennem Sanyikát. Vékonyka ember volt, hajlott háttal és táskásan lecsüngő arcbőrrel; micisapkája alól, amely lepényként borult fülére, tarkójára, félénken s gyanakvón bámult a világba. Olyan harmadosztályú borbély volt, éppen nekünk való. Mert Maksaihoz, aki cégtáblájával tolakodóan hirdette, hogy ‘Úri és női fodrász’, nem szívesen jártunk. Elfogódottá tett a vastag parfümillat, a sok tükör, restelltük volna, ha egy ilyen ember észrevesz valamit a kócolódott hajunkban. Sanyika más volt. Fél évszázad alatt csöndesen szoktatta magát a nyomorhoz, ismerte a külvárosiakat, s nem döbbentette meg semmi.«”
– Beszéljünk bővebben Bálint Tibor származásáról.
– Tősgyökeres kolozsvári volt. Majdnem száz éve, 1932. június 12-én született. Nagyon szerette szülőföldjét, és ezt többször, többféleképpen megírta. Szülei egyebünnen származtak. Az édesanyja, aki korán árván maradt, mert a nagy háború utáni spanyolnátha megtizedelte az ő családját is, magyarózdi volt, Horváth István falujából való, az édesapja Brassó mellől származott. Drámai, érdekes, színes-tarka világot hoztak magukkal a szülők és rokonaik, akik nagyon sokat olvastak, beszédesek voltak, és Tibor mindenre emlékezett. Amit hallott, amit elmeséltek neki a hosszú évek során, azt mind megjegyezte, leírta.
– Hol lakott Tibor családja?
– Kolozsváron, közel a Házsongárdi temetőhöz. 1946-ban, amikor nagy volt a szárazság és éhínség, a temetőben szedték az almát, szilvát, azt ették, mert ők tízen voltak testvérek, és nem volt könnyű élelemhez jutni…
– Ki volt a tanítója és egyben tehetségének felfedezője?
– Vadas Béla, akiről ekképpen ír: „Szorgalmam és ilyenfajta tehetségem, amely a dolgozatokban is megnyilvánult, akkor töltött el először büszkeséggel, amikor életem legdrágább tanítója, Vadas Béla a harmadik osztályban nekem ajándékozta az egyetlen színes olvasókönyvet, amellyel a kereskedő vagy a nyomda kedveskedett neki. Ennek az embernek külön érzéke volt az élet mélyéről feltörekvő gyerekek istápolására, és meghatódott tisztelettel lépett be az
alacsony szobákba. S a leggyakrabban
hozzánk, a Kövespad utca 6. alá, mert reggel s délben ott vitt el az útja. Nézte a sok gyereket, a parányi asztalt, amelyről még a levélnyi laska is lecsüngött, aztán elmosolyodott, és azt kérdezte édesanyámtól: – Rendben van, de Tibor hol írja a leckéjét? – Ekkor döntött úgy, hogy megajándékoz egy olvasólámpával.”
– Hol folytatta tanulmányait az elemi után?
– 1942-ben, tízévesen került a Református Kollégiumba, ahol anyagilag segítették. Az önképzőkörben tevékenykedett, amikor felfigyeltek rá. Miután kijárta a gimnáziumot, pikoló volt az egyik restiben, ahová a nagybátyja tette be. Néhány év kihagyás után a bőripari szakiskolában folytatta. Annak volt egy faliújságja, s írt egy cikket, amire felfigyelt az Igazság egyik újságírója. Úgy végezte el a bőripari szakiskolát, hogy az utolsó évben már az Igazság munkatársa lett.
– Honnan merítette a témáit?
– Sokat meséltem Tibinek a hóstátiak éle-téről. És ez érvényes a Sánta angyalok utcájára is. Volt egy jópofa, idős hóstáti bácsi2, aki – amikor elment a házunk előtt – mindig ezt mondta: Ham! Megeszem a kommunistákat! Ez mind nyersanyag volt, amit ő feldolgozott. Bárkivel leült beszélgetni a kocsmában vagy bárhol, az már neki témát adott egy íráshoz. Neki az inspirációt az élet adta, onnan gyűjtötte. A Zokogó majomnak az ötletét és a tematikáját a saját családja hétköznapi életéből vette, mert, mint említettem, tízen voltak testvérek. Ő volt a regény főszereplője: Vincze Kálmán, Kálmánka. Tehát a Zokogó majom önéletrajzi regény. 1978-ban megjelent a Zarándoklás a panaszfalhoz, majd jóval később, 1996-ban a Bábel toronyháza című könyve. Mindkét regény a Zokogó majom folytatása, így lett trilógia belőle. Egyszer az egyik interjúban ezt mondta: „Ami izgalmas volt, ami felemelt, ami megrendített vagy mélységesen lesújtott, az mind az első 15-20 esztendő alatt történt velem.”
– Hol volt a Zokogó Majom?
– A Zokogó Majom egy neves étterem és kocsma volt az 1930-as években a Bartha Miklós (Sétatér, Şaguna, E. Isac) utca 4. szám alatt. Az 1930-as években Grand néven működött. Később a bejárata fölötti cégtáblájára egy zokogó majmot festettek, erről kapta a nevét. A tulajdonos Androvics Sándor volt. Az államosítás után (1948) bezárták. Évek múltán az épületet is lebontották. A pártállam bukása után, az 1990-es évek elején az üres telken, Zokogó Majom néven, nyárikertként ismét megnyitották. De cégtáblájáról a névvel együtt hamarosan eltüntették a zokogó majmot is. Később azonban – valószínűleg egy másik tulajdonos – mindkettőt visszatette. Bálint Tibor híres regényének, a Zokogó majomnak a címe a kocsma nevéből ihletődött. 1939-ben az étterem tulajdonosa Cosma Ana.3
– Hogyan emlékszel a Zokogó majom bemutatójára, sikerére?
– A könyv 1963–1968 között íródott. Eleinte csak részletek jelentek meg az Utunkban, s a nyomdászok összegyűjtötték a lapokat, kötetet állítottak össze, és úgy olvasták. Ezt végül ajándékba adták Tibinek; ma is őrzöm. Amikor tényleg megjelent az Irodalmi Kiadónál 1969-ben4, csak 2500 példányban adták ki. A bemutató a Mátyás-szoborral szemben lévő Cartea Rusă5 könyvesboltban volt, s arra emlékszem, hogy egy délután közel 500 darabot dedikált. Megünnepelni a sikert a lakásunk közelében lévő Hubertusba mentünk, ott volt Tőkés László is, akit korábbról ismertünk, teológus volt, sokat beszéltünk a könyvről, mert László nagy Utunk-olvasó volt, sokat olvasott Tibi munkáiból. Azt mondtam: most szóljatok a nyomdának, hogy tegyék félre az ólomkliséket – akkor még azzal dolgoztak –, mert biztos lesz utánnyomás… Az első kiadás és a 15.000-es utánnyomás végül 17.500 példányban kelt el. Hatalmas siker lett! De kezdjem azzal, hogy amikor elkészült a regény, az 500 oldalas kézirat, Tibi valamiért megharagudott, és tűzbe dobta, hogy égjen el…
– Ez hihetetlen! Hogy történt?
– Tibi ezt többször megírta, megjelent nyomtatásban is: „A kicsit a konyhában fürösztötték. Édesanyám mutatta be ennek a tudományát, hiszen tíz gyerek mellett igazán művészi rangra emelte a fürösztést, s mint egy piros labdát, úgy tudta átdobni egyik kezéből a másikba a víztől kihevült, de szemmel láthatóan elégedett picurkát. Én egy ideig a teknő körül toporogva az aggodalmammal segítkeztem, aztán a szobába mentem, és kopogtattam egy sort, mint Woody-harkály, hogy haladjak valamicskét a pályámon is, s hogy legyen tejrevaló. Mikor a csecsemőt behozták, én áttelepedtem a konyhába, de amikor sor került a konyha rendbetételére, kénytelen voltam visszahurcolkodni, hogy később, az alvó csecsemő mellől ismét kisettenkedjem. Hordtam az írógépet innen oda, mint kutya a kölykét, s így történt, hogy egy háborodott pillanatomban a Zokogó majom ötszáz oldalnyi kéziratát bevágtam a kályhába, hogy megszabaduljak a további gyötrelmektől. Szerencsére a feleségem közel volt a családi tűzhelyhez, és szerencsére épp fakanál volt a kezében, így hát sikerült kikotornia az égett szélű és sarkú kéziratköteget, amelytől részint sorsunk jobbra fordulását is vártuk, s amelyet aztán többnapi restaurátori munkával, bűnbánóan, csöndben, valahogy helyrehoztunk…”
– Gondolom, hogy miután a könyv megjelent, jött az írói siker, jelentős anyagi többletet is hozott a családnak…
– Akkor mentem el Tompa elvtárshoz, ő volt a párttitkár, és mindjárt lakást igényeltem a családnak; egy duplex lakást a Sétatérrel szemben. Ekkor már megvolt a két gyerek, de ebből nem lett semmi, mert jött a ’70-es árvíz, és lefújták az építkezést. Egy alkalommal találkoztam Vajda párttörténész feleségével, Szendrei Júliával6, aki az épp kiköltöző Szegőnek7 a lakását ajánlotta megvételre. Azonnal megnéztem, és megvettük. Most is benne lakom.
– Mikor ismerkedtetek össze?
– Ez 1956 nyarán, az egyetemi vakáció idején történt. A Szamos partján fürödtünk egy kisebb társasággal, és valahonnan odajött Tibor, mert a barátom, Máté Béla jogász fiúkorábban a szakközépiskolában osztálytársa volt. Tiborral azután évekig nem találkoztam, csak a nevével az Utunk vagy az Ifjúmunkás hasábjain, mert ő több éven át Bukarestben élt és dolgozott. 1961. augusztus 12-én kora délelőtt a Bolyai utcában futottunk össze:
– Szervusz, kicsi Julika! Hallom, férjhez mentél.
– Nem, nem mentem, visszaadtam a gyűrűt…
– Igeeeeeeeeen? Én úgy elvennélek téged feleségül, de te nem jössz hozzám…
– Háááááát, kérd meg a kezem, aztán megtudod…
– Most azt teszem!
– Na, nem így! Írásba kérem, nehogy a végén azt mondd, hogy én akartam…
– Rendben, írásban adom. Láng Guszti majd átadja a levelet. De nem Láng Gusztáv8 hozta a levelet, hanem… a román posta. Pár nap múlva elutaztam Magyarláposra, édesanyám öccsének a családjánál laktam, onnan jártam a szomszédos Domokosra nyelvjárásgyűjtésre. Tibor közben keresett engem az egyetemen, ahol megtudta, hogy nem vagyok a városban. Kikutatta a szüleim címét, és elment édesanyámhoz, ahol kiadta magát városi KISZ9-vezetőnek, és közölte, hogy egy fontos kérdésben nem adtam nekik választ. Jaj, istenem, baj lesz belőle? – ijedt meg édesanyám, de Tibor megnyugtatta, hogy csak a címemre van szüksége, és akkor megoldható a válaszadás… Írt nekem, és azt kérdezte: „Számomra nem gyűjtöttél néhány szót, a saját kiejtésed szerint valót?”
– Mikor volt az egybekelés?
– 1962-ben házasodtunk össze, és én nagyon vágytam az anyaságra. Sajnos két alkalommal is elvesztettem a magzatot. Egy kisfiút és egy kislányt. 1964-ben, amikor újra várandós lettem, az orvosom, az áldott emlékű dr. Kese György feltétlen ágynyugalmat javasolt, és kórházba utalt. 1965. februárban engedtek ki a kórházból, és márciusban megszületett Nóra lányunk.
– Milyen körülmények között laktatok?
– Először a szüleimnél laktunk vagy két évig, aztán Tibor az Írószövetségtől kapott egy társaslakást, ahol volt egy tízméteres folyosó, onnan lehetett bemenni a vécére és a kamrába. Ezek nem voltak közösek. A többi az. Éjjel a poloskák jöttek át a szomszédból, és a mózeskosár fölött ledobták magukat, szívták elsőszülött lányunk, Nóra vérét… Tibi szerzett párizsi zöldet, maszkot tett az arcára, és egy pipettával fröccsentett a bútorok repedéseibe, hogy szabaduljunk tőlük.
– Mikor alakult meg a Bálint Tibor Baráti Társaság?
– 2002-ben, mindjárt a halála után. Célként tűzték ki az író hagyatékának gondozását, műveinek népszerűsítését és emlékének megőrzését. Egyed Emesét választották elnöknek, és ebben a vezetőtestületben benne van Demeter Zsuzsa irodalomtörténész is.
– Kik voltak Tibor barátai?
– Igazi jó barátja Fodor Sándor volt. Közel is laktunk egymáshoz, a Fellegváron. Ő mondta: ti ketten, együtt vagytok Bálint Tibor… Tehát együtt teremtettük meg azt, ami a Bálint Tibor nevét fémjelzi. Barátja volt még Lászlóffy Aladár, Murádin Jenő, Sütő András. Egy alkalommal, amikor Szászrégenben voltunk az erdélyi PMSZ10 tagjaival, egy adott pillanatban az Angliában élő dr. Jaskó Tamás geológus azt kérdezte: – Julika, te olvastad a Zokogó majom című könyvet? Nagyot mosolyogtam. Nemcsak olvastam, hanem írtam is… – mondtam neki.
– Hogyan készült fel az írásra?
– Teljes józansággal állt hozzá, amikor dolgozott, nem ivott, eleinte még cigizett, de aztán azzal is félbehagyott. Mindenkivel megtalálta a közös hangot, társasági lény volt; sokan, akivel beszélgetett, el sem hitték, hogy ő Bálint Tibor, a jeles, befutott író. Nagyon igényes volt: képes volt három szóért a teljes oldalt újragépelni. Ugye, akkor nem volt számítógép, ahol automatice lehetett törölni a szöveget, nem is tanulta meg a számítógépes írást. Ő vagy olvasott, vagy írt.
– A kommunizmus éveiben Romániában rengeteg írót, művészt beszerveztek, hogy adatokat gyűjtsenek az állambiztonsági szerveknek. Téged nem akartak beszervezni?
– De igen, de nem tudtak. Hívattak az állambiztonsági hivatalba, elmentem, de nem hagytam magam. Azt mondtam: nem vagyok jogász, én bölcsész vagyok! Kértem, hogy vigyenek haza, vagy adjanak pénzt taxira, mert otthon van a kicsim, és szoptatnom kell. Amikor Tibinek baja volt a karhatalommal, akkor is zsaroltak, de nem hagytam magam.
– Volt neki is gondja az államhatalommal?
– Volt úgy, hogy elkapták vezetés közben, ital volt benne, nem sok, de volt… Ilyenkor rámenősek voltak az állam emberei, néha csúnyán, megalázóan viselkedtek, de végül ezen is túl volt. Amikor a Dávid Ferenc utcában laktunk, akkor ő arra gyanakodott, hogy a tűzoltótoronyból figyelik minden lépését, aminek lehetett is alapja… Mikor őt próbálták beszervezni, elmentem az intézetbe, s azt mondtam: jöjjön haza, mert kell füröszteni a gyermeket. Én nem féltem tőlük! Azt mondtam: ezt a rendszert mindenki szereti… Ha valaki mond egy viccet, na, és mi van, ez akkorra bűn?!
– Műveiben mennyire írta le a valóságot, ami nem tetszett a kor vezetőinek?
– Dr. Veress Emőd kolozsvári jogász írt egy szép esszét a Bábel toronyháza című munkájáról, amelyben Tibor leírta a Foris István esetét, akit Gh. Gh. Dej11 tett el láb alól. Mikor a Foris édesanyja, sokadszorra, a fiáról érdeklődött, nem hagyta magát, folyton visszakérte a fiát, mert abban bízott, hogy a fia még él, csak le van tartóztatva, akkor ő is a fia sorsára jutott. Becsalták Nagyváradon egy terembe, onnan két bőrkabátos elvitte, na gyere, mamuka, hogy menjünk a fiadhoz, de útközben atrocitás történt: követ kötöttek a nyakára és a Körösbe dobták. Ezt Veress Emőd jogászszemmel elemezte, és azt írta, hogy a férjem teljes egészében leírta a valóságot. Egyszer találkoztam a neves jogásszal, és megköszöntem neki, hogy objektíven írt a férjem bátorságáról és valós tényfeltárásáról.
– Hogyan fogadta a kritika és az olvasóközönség a Zarándoklás a panaszfalhoz című kötetet?
– Többen azt mondták: ez az erdélyi magyarság keresztre feszítése. Vittem egy kötetet dr. Veress Emődnek, és megkértem, hogy nézze át jogászszemmel.
– Milyen kötetei jelentek meg román nyelven?
– Adio, pantaloni scurţi, Maimuța plângăreață, Trandafirii Sodomei, Câinii după gratii!, Năzdrăvăniile roboțelului Robi, Pelerinaj la zidul plângerii.
– Mit fordított románból magyarra?
– Eugen Barbu: Világteremtés, A gödör, Ion Luca Caragiale írásai, Ion Minulescu: Román nyelvből elégtelen.
– Díjak, kitüntetések?
– A Román Írószövetség Prózadíja (1969,1979), Déry Tibor-díj (1992), József Attila-díj (1998), Márai Sándor-díj (2002).
– Mikor megjelent újabb könyve, ezt hogyan dedikálta neked?
– A dedikáció egy külön irodalmi műfaj. Szívesen dedikált nekem is, másnak is. Íme, mit írt a nekem átadott kedvenc köteteimbe, amelyeket ma is őrzök:
„Julikának, az én édes kicsi feleségemnek és legjobb barátomnak, valamennyi tiszta gondolatom ihletőjének és Múzsájának, e kötet létrejötténél pedig legbelsőbb munkatársamnak és társszerzőmnek. Kvár, 1963. március 19.
Ősi szeretettel
Tibi [ Csendes utca]
„Köszönök minden nyugodt percet és türelmet, mely e könyvecskét létrehozta.
TibiK-vár, 1969. december 30.”[Zokogó majom]
„Julikának, az én hitvesemnek, a két csimpánz kiváló idomításáért, meg annak örömére, hogy nyolc évvel ezelőtt sikerült lecsalnia engem a magányos fáról. Udvariassággal, kézcsókkal, valamint szeretettel az ő majmától.
Tibi
Kolozsvár, 1970. augusztus 31.” [Zokogó majom – utánnyomás]
„Júlia asszonynak, egymást váltogató tízévi uralkodásunk dokumentumaként, visszaemlékezvén arra a szép augusztusi reggelre, amikor megpillantottam Őt, és máris császárnak éreztem magam. Jelige: oszd meg és uralkodj.
Szeretettel a kalaposinas, Bálint Tibor
Kolozsvár, 1971. augusztus 12.” [Császár és kalaposinas]
„Júliámnak:
Táplálék voltál nekem eddig és Fény, adja isten, hogy ezután is kenyér légy nekem és gyertyaláng.
Az, aki Téged még mindig a legjobban szeret és tisztel,
Tibi.
Kv. 1975. április 9.” [Kenyér és gyertyaláng]
– Hol járt külföldön?
– Járt Kubában, a Szovjetunióban, Bulgáriában, az USA-ban, ahol meglátogatta Kövi Pált. Neki volt a Négy Évszak (Four Seasons) nevű vendéglője.
– Bálint Tibor halálát követően hogyan emlékeztek meg róla az erdélyi írók?
– Öt évre a Tibor halálát követően, 2007 májusában A Zokogó majom könnyei című kolozsvári emlékkonferencián Csávossy György nagyenyedi író, aki jó barátja volt, ezt mondta: „Olyan egyedi jelenség, mint Krúdy, olyan remek mesélő, mint Mikszáth. Írásművészete egyetemes, ugyanakkor erdélyi.”
Orbán János Dénes E-MÍL12-elnök kifejtette: Bálint Tibor neve szimbólumnak számít Erdélyben, gyermekeket és felnőtteket egyszerre volt képes oktatva gyönyörködtetni. Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy amikor Bálint Tibort post mortem Pro Cultura Hungarica Díjra javasolták, a kísérlet meghiúsult. Orbán János Dénes beszédét követően Török Katalin színművésznő tolmácsolta Bálint Tibor Egyszer én is harangoztam13 című művét. A szülőföldről szóló vallomással közelebb hozta a közönséghez – Egyed Emese költőnő szavait idézve – azt „a joviális alakot, aki fényt és reményt harangozott az itthon maradottak lelkébe”. A rendezvényen az író nagy sikerű regénye, a Zokogó majom került a középpontba: az érdeklődők felvételről tekinthették meg a Sánta angyalok című dramatizált változatot, a kolozsvári színház 1972-es előadását.
– Kedves Julika, beszéljünk a te egyetemi éveidről is…
– Erős évfolyamunk volt, évfolyamtársam volt Páskándi Géza, Szemlér Éva, Lászlóffy Aladár, Jancsik Pál, Kántor Lajos, Szépréti Lilla és mások… Mikor jobban megismertem őket, számot vetettem azzal, hogy mint irodalmár nincs nagy esélyem élre törni, tehát másodévtől elkezdtem dolgozni a nyelvészeti tanszéken. Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárához céduláztam. Tehát volt valami régiségem a tanszéken…
– Mikor volt a kinevezésed?
– 1959-ben diplomáztam történelem-filológia szakon, magyar nyelv és irodalom tanárként. Kötelező volt elfogadni a kinevezést. Kolozs megyébe, Buzába kellett volna mennem tanévnyitásra, de a forró nyáron egy alkalommal nagyon megáztam, meghűltem, és vizes mellhártyagyulladással kórházba kerültem. Punkció, vízleszívás, tbc-gyanú… Mindezért pedig felmentést kaptam, tehát nem kellett Buzába mennem… 1960 tavaszán kaptam kinevezést a nyelvészeti tanszékre mint muzeológus.
– Ejtsünk szót a gyerekekről, unokákról is…
– Két lányunk van, Nóra (1965) és Ágnes Júlia (1967), mindketten Kolozsváron születtek, de Budapesten élnek. Mindkettőnek a férje erdélyi. Nagyobbik lányunk férje Tasnády József képzőművész, a kisebbiknek Moszkovits János Örökség díjas műsorvezető. Unokáim: Tasnády Gergő, Moszkovits Péter-Bence és Moszkovits Alma-Anna.
(2025. szeptember ‒ 2026. május)
1 „A hagyaték talált meg engem” ‒ Demeter Zuzsa irodalomtörténész Bálint Tibor látható és láthatatlan írásairól. A kérdező Száva Enikő. 2022. december 30., Kultúra.hu
2 A Kolozsvár történelmi központjától keletre eső peremnegyedet nevezték Hóstátnak, ahol főleg földműveléssel, kertészkedéssel, állattenyésztéssel és a megtermett növények piacon való értékesítésével foglalkoztak az emberek. Hagyományaik, szokásrendjük, életvitelük révén Hóstát az erdélyi magyar társadalom egyik jellegzetes, gazdag színfoltja volt, amíg fel nem számolták. Új tömbháznegyedet építettek a helyére a szocializmus éveiben. A hóstátiak őseik Erdély különböző tájairól vándoroltak ide, telepedtek le Kolozsváron a 16-17. században.
3 Wikipédia-adatok
4 A Kriterion később alakult meg – szerk. megj.
5 Orosz Könyv (rom.). Így nevezték a könyvesboltokat akkoriban, az orosz fennhatóság idején.
6 Vajdáné Szendrei Júlia (1930–1976) magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékén. (Férje Vajda Lajos irodalomtörténész, műfordító.)
7 Szegő György, felesége Szegő Katalin (1933–2005), a filozófiai tudományok doktora, a Bolyai Tudományegyetemen, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen filozófiatörténetet, erkölcstant, logikát adott elő. 1998-tól Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen professzor a filozófia tanszéken.
8 Láng Gusztáv (1936–2025) a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtörténeti tanszékének tanára, a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő előadója. Az E-MÍL alapító tagja. 1984-ben Magyarországra költözött, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán folytatta oktatói munkáját.
9 A Kommunista Ifjak Szövetsége Romániában.
10 Erdélyi Protestáns Magyar Szabadegyetem – szerk. megj.
11 Gheorghe Gheorghiu-Dej (1901–1965) Románia első kommunista vezetője, 1945-től a Kommunista Párt főtitkára, miniszterelnök, az Államtanács elnöke.
12 Erdélyi Magyar Írók Ligája
13 Először megjelent a Romániai Magyar Szó Szabad Szombat mellékletében 1997. szept. 6-án.
