A természet kalendáriuma (DCCXLIV.)

*Fotó: Vörös vadszőlő-levelekkel koronázott tűzfal

(…) A tavasznak nyár hevében

Fonnyad el virága;

Őszi dértől lészen a nyár

Gazdag lombja sárga:

Minden éket önfejéről

Bár az év letépett:

Meghagyá az aranyszemű

S rózsaszín gerézdet.

Fényes álmainkra gond jő,

A szív tettre lobban;

Mindennel felhágy az ember

Végre kedvhagyottan.

S örömet ha semmiben már

Nem talál a jámbor:

A borongós őszre mégis

Marad – egy pohár bor.

Ritka seb, melyet begyógyít

A sors, aki vágta;

Úgy adá a bort, hogy abban

Lenne orvossága;

S bár a sebre ebben is csak

Rövid gyógyulás van:

Jól esik, hogy tartja éde

Meleg zsibbadásban.

Hajlik a kor, és borongva

Jő az est feléje!

Hajts ki, hajts ki örömemre

Szőlő venyigéje!

A bor lángja hogy derengjen

Az öreg bús kedvén,

Mint az alkony fellegén, a

Rápirosló napfény. 

Tompa Mihály Szőlőhegyen című versét két évvel a véresen megtorolt ’48-as forradalom után írta, 1851-ben.

Október 23-án, az ’56-os forradalom 70. évfordulóján – kissé a mai állapotokra is gondolva – hoztam elé e versét a református pap-költőnek, remélve, hogy nem kell újabb nemzet- és európai értékmegmentő háborúba belesodródnia a magyarságnak. Az 1956-os forradalom a magyar nép legnagyobb XX. századi tette volt. 1989-ben ezen a napon kiáltották ki Magyarországon a köztársaságot. Ma nem Moszkva, hanem Brüsszel akar zsarnokoskodni felettünk, a már nem gyanútlan Kelet-Közép-Európán .

Gyanútlan vers október 15-én (Szabó Lőrinc írta 1956-ban):

Szájon csókol a pillanat,

másik kést üt a szívedig,

a harmadik halk telehold,

szív rózsája a negyedik,

van tömör-édes, mint a méz,

van lángvető csipkebokor,

van, mely egy elnémult világ,

van, mely kurjongat, mint a bor,

van, melyet észre sem veszünk,

hallhatatlan, sóvár zene,

van mindenüttjelenvaló,

van szétvivő mindenfele,

ez tűz, mely Földet nyal körül,

az egy katicát tapos el,

(…)

van atomgáz, bombahalál –

s van legvégső csömör, mely oly

bambán, szelíden néz, olyan

öklendtetőn és kedvesen,

mint kifliből a svábbogár,

mint kolbászból a birkaszem.

Hogy aztán a költő Egy hét múlva, a Meglepetések ciklus második versében ezt írja:

Rá egy hét: pár óra alatt

felnyüzsgött az országnyi Boly:

a dermedt Dávid talpraállt

s ledőlt a Góliát-szobor.

(…) Szabadság, itt hordozta hős

zászlaidat az ifjúság!

S a sírt, melyből nép lép ki, már

ámulva nézte a világ.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!

Csók, szívre, minden pillanat!

És nem volt többé szégyen az,

hogy a magyar nép fia vagy.

(…) Ablakunk mind fény, gyertyaláng!

Aztán már settengő gyanúk.

Még egy éj. S Budapest köré

vashernyók gyűrűje szorult.

A történelem fintora, hogy október 24. az ENSZ napja. 1945. október 24-én ratifikálták a szervezet Alapokmányát…

Október 24/25-ével kezdődik a skorpió hava. Vége a föld termékeny periódusának, halált susog az őszi szél, vigasztalanul esik; a szürke ég, a feketülő táj gyászol. Ez a holtak hava – idézem Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumát. – Ám a természet halála nem végleges. E halál tetszhalál csupán, téli álom, magzati állapot. A mag földbe temetése új termést, újjászületést ígér. Ez a vigasztaló gondolat hatja át a hónap szimbólumvilágát.

Idén e nap a nyári időszámítás végét is jelenti: pontos időpontja október utolsó szombatjáról vasárnapra virradó éjszaka, 4 óra. (1980 áprilisa óta élvezhetjük ismét az óraigazítás „örömeit”.) Az időszámítás-váltást Brüsszelben hagyományosan az energiatakarékosság igényével indokolják, már rég idejét múlta, hamis indokok miatt. 

A természet? Nem így működik. A napi és évi ritmusokat még a magát Homo sapiensnek magasztaló öntelt értelmes majom, aki mindenek urának képzeli magát, sem tudja átírni.

Kinevezheti e napot nemzetközi klímaváltozási akciónappá – e nap az éghajlatváltozás elleni küzdelem nemzetközi napja 2007 óta. Célja, hogy felhívja a figyelmet a bolygónk éghajlatváltozásával együtt járó fenyegető veszélyekre, nyomást gyakorolva ezzel a klímaváltozást befolyásolni képes döntéshozókra. 

Vagy kezdheti e nappal – egy ENSZ-határozat alapján 1978 óta – a lefegyverkezés hetét, felhíva a figyelmet a mihamarabbi fegyverzetcsökkentés fontosságára. Ma holt tart az emberiség e téren?

Hiába a megvívott csaták a béke érdekében?

Elillant évek, évtizedek.

Az Elillant évek szőllőhegyén versében 1917-ben Ady Endre még kapatós kedvében gőggel vágja földhöz boroskorsóját, sőt szarkazmusától sarkallva vidám jóéjszakát kíván az első világháborúba fulladó Európának:

Tort ülök az elillant évek

Szöllőhegyén s vidáman buggyan

Torkomon a szüreti ének.

Ónos, csapó esőben ázom

S vörös-kék szöllőlevelekkel

Hajló fejem megkoronázom.

Nézem a tépett venyigéket,

Hajtogatom részeg korsómat

S lassan, gőggel magasra lépek.

A csúcson majd talán megállok,

Földhöz vágom a boros-korsót

S vidám jóéjszakát kívánok.

De mintha már 1906-ban az Új versek egyik darabjában, Az utolsó részletben megsejtette volna a trianoni béke keservét:

(…) Ablakomon beárad fojtón

A ködös ősz hűs levegője…

Kinézek: egy szemetes udvar,

Középen egy pár cserje nőve.

A lomb, levél lehullott régen…

Egy pár hervadt, fonnyadt levélen

Mégsem adott túl még a cserje,

A többi már a sárba verve…

Azt mondják, hogy így ősszel olvad

A lélek át az elmúlásba,

Az elfonnyadt ifjú arcokból

Ilyenkor lesz halotti lárva,

Ilyenkor lesz múlttá az élet (…)

Október 24-én egy ’48-as honvédről is illik megemlékezni. 1812-ben e napon született Tóth Ágoston térképész, hadmérnök, akadémikus. 1848–49-ben hadseregparancsnok volt. Súlyos börtönbüntetéséből szabadulva, 1856 után a Széchenyi-uradalomban dolgozott, s a keszthelyi akadémián tanított. Később a fővárosi tudományegyetem tisztképző tanfolyamának igazgatója lett. Nevéhez fűződik a térképészeti intézet megalapítása, amely a jelenlegi s a nevét viselő intézet jogelődje.

Október 26-án, 1851-ben született Marosvásárhelyen Deseő Béla zoológus, tanár. A vásárhelyi középiskolai évek után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett természetrajz szakos tanári oklevelet 1876-ban. Tanári pályáját még mint egyetemi hallgató a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte. Lipcsében, Strasbourgban és Bécsben tökéletesítette tudását. 1876-tól Kolozsváron az Állat- és Összehasonlító Bonctani Intézetben tanársegéd. Zoológiai, természetrajzi, etnográfiai, földrajzi cikkei közül néhány fontosabb:

Kolozsváron: Columbus Kristóf vagy Amerika felfedezése (1873); A rovarok hátedényéről (doktori értekezés, 1877); Jelentés az Oncsásza csontbarlang megvizsgálásáról és összehasonlító tanulmány az ottan gyűjtött Ursus speleus Blumb. csontvázáról (társszerző, 1877); Több állatország vándorlási vonalairól és elterjedéséről (1879); Spongiológiai tanulmány (1880);

Budapesten: A magyar tengerpart szivacsfaunája (1880); A fiumei tengeröböl állatvilágából (1880); Növénygyűjtő: Mappa a növények gyűjtéséhez (1890); Magyarország vármegyéi és városai. 1.: Abaúj-Tornavármegye és Kassa (társszerző, 1896);

Bonnban: Die Histologie und Sprossentwicklung der Tethyen (1879).

A hónap utolsó napja a reformáció emléknapja. Luther Márton a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. A történelmi protestáns felekezetek e napon emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról is.

Kibámul, kicsodálkozik a fából nagy pápaszemes tekintettel ez a bölcsesség-jelkép, melyre – úgy tűnik – egyre nagyobb szükségünk van ebben a felfordulásban.

Miközben nagy savas esők pusztítanak az erdőkben, melyeknek fiatal fái sem bírnak ellenállni a mérgező permetnek.

Nagy savas esők csapnak végig a lelkeken nap mint nap, útra kelnek fiaink, barátaink, mert semmiben sem biztosak. Több embert vesztettünk másfél év alatt, mint az egész világháborúban.

Miközben itt a piros, hol a piros, kitartóan és állandóan.

A fában rejtező nagy madár, akár az állandóság, a túlélés jelképe is lehetne.

Holott csupán a halott fa más-életét jelenti, azt, hogy újjá lehet születni másként.

Csakhogy ehhez igen nagy emberi szeretetre van szükség, értő, szabadító tehetségre, bizalomra, türelemre.

No meg arra, hogy ne hagyjanak bennünket magunkra.

Legvégső soron úgyis arról van szó: kimaradunk-e Európából.

És melyikből?

Most fog kiderülni, hogy fölöslegesen őrködtünk évszázadokon keresztül egy gondolat, egy szándék, a hova-tartozás tudata fölött?

Mi legyen ez a madár?

Maradjon bölcsességünkre emlékeztető barát.

Őr-ségünk jelképe mindörökre, még ha alacsonyan és egyre kilátástalanabbul csapkodva szállnak is el a múltba perceink, napjaink.

Király László természeti képekkel teli A madár című széljegyzete 1991-ben jelent meg a Helikon 29. számában. Mintha csak ma írta volna…

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2026-ban