Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-03-12 13:00:00
Kibomlik a fák busa lombja,
mint tavaszi, víg vigalomba
menő menyecskék arca s a lomha
égen repdes a felhők fehér galambja (…)
Szemlér Ferenc Tavaszi lázongása majd 90 éves: 1934-ben jelent meg a Nyugatban.
Virágzanám én is, de kezdő
rügyeimre kés les, a metsző
hideg szél rázza a rezgő
leveleket, időm zord és ijesztő.
Mennék víg vigalomba sietve,
de felleges, árnyas az estre,
bujdokol a csillagok ezre
felhők közt résre keresve (…)
Ha már csillagok felé fordul a tavaszváró költő, hadd nézzünk körül ma elsőre az esti égen!
A hónap közepén már csak este kilenc felé van oly sötét, hogy fényszennyezésmentes helyen gyönyörködhessünk a csillagokban. A nyugati látóhatár fölött még vöröslik a Bika Aldebaranja. Felette a Szekeres Capellája csillog. A Bika alatt még szabad szemmel is látható a Nagy Orion-köd – mintegy 1340 fényévre van tőlünk, közepén a Trapezium-halmaz, fiatal, 1–3 millió éves csillagokkal, valóságos csillagfizikai laboratórium.
Az Orion övét meghosszabbítva a Nagy Kutya Szíriusza ragyog – csupán 8,6 fényév távolságra Napunktól. Az Orion felett az Ikrek csillagkép lüktet a meg-meginduló szél által eléjük húzott hideg párán át. Északnyugaton a Perzeusz és a Kassziopeia süllyed a horizont alá. Az Ikrektől keletre az állatöv csillagképei sorakoznak: a Rák, Oroszlán, Szűz. Alattuk haloványabb csillagképek bandukolnak nyugatnak: Szextáns, Serleg, Holló. Kelet felé látszik az Ökörhajcsár, a Bereniké haja és a Vadászebek. Fölöttük a zenitre hág a Nagy Göncöl, ami a Hiúzzal együtt lassan körbetáncolja a Kis Medve Sarkcsillagát.
Tavaszi csillag és tavaszi virág. A XX. századi erdélyi bukolika mestere nem mulasztott el tavaszt, hogy rímbe ne szedje e kettőt. Néha egy versben:
Ó, friss tavasz-ág!
Tűzpirosló rózsabimbó.
E koratavasz-éjben
reád gondolok.
Mit csinálsz te most?
Én a havas kertben járok.
Csillagok közt botorkálok.
Hócsipkézett rögök alól
most kelnek a kicsi virágok.
Én minden hóvirágot leszednék,
minden szép csillagot neked adnék:
égnek csillaga,
Földnek mindene.
Bartalis János az Ó, friss tavasz-ág című versében az égről leszáll a földre. Tegyük mi is ezt.
Hajnalhasadáskor térünk vissza a Földre. Mintha Ökörfogat vonszolná az égre a lassan kelő Napot. Mint az 1934. március 13-án Csíkszeredában született Imets László fametszetén. A fény útjába csak a gémeskút sziluettje merészkedik. De nem tudja megakadályozni, hogy az árok békés, szabadon csordogáló vizében megcsusszanjon az első napsugár.
Imets László – Ökörfogat, 1967
1997, a Curitibai Nyilatkozat óta március 14. a szabadon folyó vizek napja. Elsősorban a gátépítkezések miatt az eredeti lakóhelyük elhagyására kényszerítetteket védi üzenete: A víz az életet és nem a halált szolgálja!
Ha látsz egy gátat,
egy büszke, kemény gátat,
habos, tajtékos vadvizek előtt:
imádkozz, hogy a vizek győzzenek.
Kérj Istentől a vizeknek erőt,
földszakítót, világrengetőt,
hogy verje le a gátat!
Wass Albert Gátakja nem csak a víz útjába emelt – fölösleges – gátakról szól.
Mert nem Istentől való dolog
gátat emelni a vizek elé.
Elzárni tüzes rohanásukat,
a nótákat, a kacagásukat
dölyfös szavakkal: nem lehet tovább!
És mennyi gát van, ó de mennyi gát…!
ha körülnézel, nem látsz egyebet:
béklyóba törpült szenvedélyeket,
mederbe kényszerített vágyakat (…)
elátkozott szabadság-gátakat!
Ha látsz egy gátat,
egy büszke, kemény gátat,
örvénylő, zúgó vadvizek előtt:
kérj Istentől a vizeknek erőt,
földszakítót, világrengetőt,
hogy a gátakat, a gátakat
ledönthesse még időnap előtt!
Március 15. az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc jelképpé nemesült ünnepe: a magyarság legnagyobb ünnepe.
A mai világban is figyelmeztető Reményik Sándor szava:
Egy tizenötös szám. És március:
Az első tavasz-hónap közepe.
Kimondottam így egyszerűn,
Ne féljetek, ne féljen senkise.
Ne féljetek: nem tüzesednek át
Halk hangolás után a vers-sorok,
Nem temetni és nem lázítani,
Csupán figyelmeztetni akarok.
Oly csendben nő a versem, mint a fű,
Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán (…)
Az 1931. március 10-én kelt Erdélyi március ma nem csak az erdélyi magyaroknak üzenet.
Március 16. 2014 óta a magyar zászló és címer napja. E nap fogadták el az 1848-as XXI. törvénycikket, amely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti zászló, illetve az országcímer használatát. „A magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része” – áll a határozati javaslat indoklásában.
Testvér, látod: én nem járok tilosban,
De te is hidd: nem tilalmas dolog
Megsimogatni otthon a fiókban
Egy poros, régi, kicsi szalagot.
Ó, hány márciuson simogattam én is így régi kokárdát?! Ma titkolni nem kell, emlékezni szabad. És kell.
Aztán – menni a hétköznapok útján,
Császárnak megadni, mi az övé,
S maga részét minden hatalomnak, –
De Istennek is, ami Istené.
De szabadnak megmaradni, mint Bartalis favágói:
Az erdőről hazatérő favágók nagy újságot hirdetnek.
Azt beszélik, hogy tavasz van, mert kinyílott a hóvirág.
Széltében, hosszában meleg napsugár tűz be az erdőbe
s az erdőoldal csupa hóvirág.
Az erdőről hazatérő favágók nagy örömet hirdetnek
Azt is mondják, hogy kis őzikék legelésznek bólogatva végig
a virágos erdőháton s vidám madárfüttytől mosolyog az erdő.
Ébred a természet tehát. Remegve zárom ki szobám ajtóját.
Az ereszről csurog a víz és nagy robajjal fut le a csatornán.
Lelkem kitágul. Tele tüdővel szívom a tavasz friss illatát.
Fejem kábult, vérem nyugtalanul lüktet, ébred a természet,
itt van a tavasz.
Az erdőről hazatérő favágók csoda dolgokat beszélnek.
A nap mint piros máglyatűz a madarak dalán hamvad el
és rügybe szakad a fák hegye.
A kérges tenyerű favágók mondták ezt nekem.
Fizessen meg az Isten érte nekik, jó, becsületes emberek.
A nap mint piros máglyatűz a madarak dalán hamvad el
s levélbe fut a fák hegye.
Fizessen az Isten ez örömért nektek, szegény favágók.
Holnap kimegyek veletek én is az erdőre.
Láthatatlan zenészek muzsikájára a hegyoldal csupa hóvirágkörtánc
Az erdőről hazatérő favágókhoz csatlakozott költő ezt a bukolikus verset 1914. február 8-án írta.
Csatlakozzunk mi is hozzájuk. Nem számít, hogy több mint egy évszázad telt el azóta. A csillagok világában még egy sóhaj is hosszabb.
Március idusán Szombati-Szabó István 1924-ben írt Tavaszi versével biztatok mindenkit a tavasz felé.
Tavaszi eső után, ó hogyha látni tudnád,
Hogy örvendeznek ilyenkor a fák!
Ó hogyha hallani tudnád hancúros kacagásukat!
Ó hogyha látni tudnád, ahogy egyhelyben lejtegetnek,
A könnyű, lenge menüetteket,
Amiket fejbólogatva tapssal kísérnek az öreg fák:
Örömödben megölelgetnéd sorra
Forró, nagy, boldog szerelemmel
Az összes fiatal tavaszi fákat.
Ó hogyha érteni tudnád, milyen csodálatosan
Muzsikálnak ilyenkor a tavaszi szélhegedűk,
S milyen szédületes, forgattyús táncban
Kavarog a láthatatlan zenészek muzsikájára
A hóvirág, meg a tavaszi réti kökörcsin!
Ó hogyha hallani tudnád,
Mily vágytól-csorranó szűzi hívogatással
Csalogatják magukhoz a mohó, bohó kerti virágok
A csapodár lepke-legények udvaroló hadát!
Ó hogyha érzeni tudnád,
Milyen áhítatos, sóvárgó szerelemmel
Néznek ilyenkor fel a kék égre a tavaszi szántáson
A barna rögök:
Megtelnél ezzel a csodálatos, különös szerelemmel
S leborulnál
És kacagva csókot cuppantanál a barna göröngyre
Ó, hogyha látnád,
Mikor elcsorran az anyásodó fák édes tejének cseppje
A duzzadó rügyek hegyéről:
Milyen mohó kortyokkal isszák,
Szürcsölik kéjelegve ez édes isteni nektárt
A kiéhezett cingár tavaszi napsugarak:
Szívedet a kezedbe fognád
S mint az ujjongó labdás gyerekek,
Áradt kedvvel dobálnád ég felé
És boldog eszelősségben részegre innád magadat
Tavaszi széllel,
Tavaszi esővel,
Tavaszi szaggal,
Tavaszi napsütéssel!
És határtalan tavasz-örömöddel süketté ujjonganád a világot:
Tavasz van, hé!
Jertek, örüljünk!
Usgyé, futkossunk!
Játsszunk, nevessünk, szeressünk, csókolódzzunk!
Csókolgassunk kacagva fát, fát, rögöt, virágot,
Tavaszi rügyet, göndör báránykát, pelyhes madárfiókát, kis csibét,
Minden kis tarka bocit, virgonc csikócskát
És pendelyes kis mezítláb-gyerekeket,
Mindent s mindenkit, aki örömünk és csókunk útjába akad,
Mert tavasz van!
Újra tavasz van!
Még egyszer megint, utoljára talán, itt a tavasz!
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2026-ban, kikelet havának 13. napján.