Létezik egy meseszép nevű, apró csángó falu Bákó megyében, Lujzikalagor. Nem csak a neve különleges, szülötteinek némelyike is az. Például egy hajdani tinilány, aki valamikor, a múlt század vége fele alig lépett be hivatalosan a nagykorúak világába, máris egy család fenntartásának súlya nehezedett rá. Zokszó nélkül vállalta, és ragyogóan teljesítette a küldetést. Történetét székelyföldi származású, élet írta igaz mesékben bővelkedő barátnőm osztotta meg velem.
– Nem tudom, mikor került a négygyermekes csángó család Kovásznára, de egyszer csak ott voltak a közvetlen környezetünkben. Mindössze egy-két év korkülönbség volt a testvérek között: a két nagyobb lány után egy fiúcska következett a sorban, amit a kishúg zárt. A város fiatalságát a katolikus templom kántora tartotta össze, ő vezette az ifjúsági csoportot. Ott barátkoztunk össze, a nővérem meg én, a két csángó lánnyal. Annyira megtaláltuk a közös hangot, hogy egy idő múlva már mindenki úgy emlegetett minket, hogy „a négy angyalka”. A lányok nagyrészt románul beszéltek, az édesanyjuk valamicskét magyarul is tudott. Jól egyezett anyukámmal, és amikor munka nélkül maradt, egy időre odakerült mellé a helyi cukrászlaborba mint kisegítő. Nagyon kedves, jóságos teremtés volt, és hatalmas küzdelmeken ment át az alkoholista férje mellett, aki nap mint nap rettegésben tartotta a családot. Testi-lelki bántalmazás egyaránt jutott a feleségnek és a gyerekeknek, az anyagi kilátástalanság, a temérdek adósság pedig csak súlyosbította a helyzetet. Eleinte egy tömbházlakásban szorongtak ők hatan, aztán vettek valahogy egy rozoga házat. A családfő közben egészen elzüllött, így teljesen mindegy volt, hogy dolgozik-e éppen vagy nem, a keresetét, ha volt, ugyanis mindig elitta. Amikor már tarthatatlanná vált ez az állapot, az édesanya egy sok mindent megváltoztató lépésre szánta rá magát: a fiútestvére Olaszországban dolgozott, és elhatározta, hogy ő is szerencsét próbál abban az idegen országban. A gyerekek így az apjukkal maradtak. Ebben az időszakban a legnagyobb testvér tizenkettedik osztályos volt. Készült az érettségire, és közben a húgaira és az öccsére is odafigyelt, a gondjukat viselte, gyakorlatilag ő tartotta össze a családot. Egyszerre zúdult a nyakába minden, de csodálatosan helytállt. Néha eljött hozzánk megpihenni, olyankor sem panaszkodott. Közben leérettségizett, és bejutott az egyetemre, szociális munkásnak kezdett tanulni. Felsőfokú tanulmányai idejére neki is el kellett távolodni fizikailag az otthoni környezettől, de lélekben az övéi mellett maradt, és ahogy csak tudta, segítette őket. Az egyetemi évek alatt végig dolgozott, például kérdőívezett a közeli falvakban. Hóban, fagyban is gyalog rótta a kilométereket, hogy minél több pénzt küldhessen haza a testvéreinek. Persze az édesanyjuk is folyamatosan támogatta a három kiskorút, a nekik utalt összegeket azonban az apa vette fel. Mivel teljesen ki voltak neki szolgáltatva, egy adott pillanatban közbelépett a gyermekvédelem. Amikor el akarták venni az apától a három testvért, a legnagyobb lány csodával határos módon elintézte, hogy a gyámjuk lehessen, és így ne válasszák el őket egymástól. Ezután a haza küldött összegek sem téveszthettek célt. Amikor aztán a második lány is ugyanabba a városba került egyetemre, ahol a nővére volt, kicsivel könnyebb lett a helyzet. Mind a négy testvér kiskorától nagyon önálló, önellátó volt, még a fiúcska is meg tudott főzni egy ebédet. Ennek is kulcsfontossága volt abban, hogy együtt maradhassanak, és mindannyian boldog, sikeres felnőttekké váljanak. A legnagyobb érdem azonban egyértelműen a rangidős testvéré.
– Tartjátok a kapcsolatot, tudsz valamit a mostani életükről? – szóltam közbe.
– Az interneten találtunk újra egymásra. Néha beszélgetünk a virtuálisban, az életünk fontosabb eseményeiről rendszerint beszámolunk. De élőben is találkoztunk párszor a lányokkal, a legnagyobbik az esküvőmre is eljött, és én is ott voltam az övén. Az apjuk halála után az édesanya továbbra is Olaszországban maradt. Nemrég láttam róla egy fotót a Facebookon, alig ismertem rá. A kovásznai évei alatt nagyon meggyötörtnek és öregnek látszott, a kinti létben pedig teljesen kisimult, megfiatalodott. A legnagyobb testvér Norvégiában él a férjével és a két gyerekével, gyönyörű családjuk van. A nagyobbik húga Angliát választotta új otthonául, ő nem ment férjhez, de boldog párkapcsolata van. Az egykori fiúcskából jóképű fiatalember lett, szakasztott olyan, mint az olaszországi nagybátyja. Neki nem voltam az esküvőjén, a világhálón azonban megcsodáltam a nagy napról készült képeket. Olaszországban vagy Ausztriában él, ezt nem tudom pontosan, azt viszont igen, hogy a legkisebb lánytestvér Olaszországban. Őt nem találtam meg az interneten, pedig sokat kerestem. De bízom benne, hogy ő is megtalálta mindazt, amiről a rozoga kovásznai házikóban talán csak néha mert álmodni.
