A hit erődje Nagyajtán

Épített örökségünk

(Folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

A Fekete-erdőből előtörő Ajta-pataka völgyének torkolatánál, az Olt jobb partján fekszik Nagyajta. A Kovászna megyei falu déli részében egy magaslat szélén áll az unitárius templomerőd. Keletelt középkori templomának nyugati oromfalához harangtorony épült. A templomot paralelogramma alaprajzú védőfallal vették körül, északi oldalának bejárata az ötszögű, háromszintes kaputorony alatt nyílik. Az északnyugati sarokra és a délkeletire pedig egy ék alakú, kétszintes reneszánsz védőtornyot építettek. A falakat és a védőtornyokat a nyugati, déli és keleti oldalon mély sánc és töltés övezi.

A település első írásos említése

Amennyiben a falu azonosítható a pápai tizedjegyzékben előforduló Ahch nevű helységgel, akkor Nagyajta első írásos említése 1332‐ből ismeretes. 1459‐ben már Nagiaytha néven írják.

Korai templomát a 15‐16. század fordulóján, az igényeknek megfelelően, gótikus stílusban építették át. Ahogyan azt már a múlt heti lapszámunkban leírtuk, a templommal és az erődítményekkel kapcsolatban Kelemen Lajos említette, hogy 1732‐ben hosszas perlekedés után Nagyajta lakossága úgy döntött, hogy a vár legyen az egész falu tulajdona – felekezeti különbség nélkül –, a templom pedig maradjon az unitáriusoké.

A kaputorony ötszög alaprajzra épült

A templomot övező várfalak és védőtornyok – pont úgy, mint az épületegyüttes többi épületrészei – szintén kőből épültek.

A falak vastagsága az alapnál megközelítőleg száz centiméter, a tornyok fala valamivel vastagabb, az alapnál százhúszszázhuszonöt centiméter közötti.

Gyöngyössy János a Székelyföldi vártemplomok című könyvében ír arról, hogy a bejáratot magába foglaló kaputorony az ó‐olaszbástyák mintájára, ötszög alaprajzra épült.

Két szárnyfala az északi védőfallal, melyhez csatolták, százfokos tompaszöget zár be, két homlokfala pedig száznegyven fokos szögben találkozik. 

A háromemeletes bástya mindenik oldalán jelenleg egy‐egy lappancsos lőrés nyílik. Az idők folyamán tető nélkül maradt tornyok és visszabomlott falszakaszok ma már teljesen felújított állapotban, eredeti pompájukban láthatók, a 2019–2021 között elvégzett teljes rehabilitációs munkálatoknak köszönhetően. 

A kilenc centiméter vastag tölgyfa deszkából készült ajtót belül hevederek erősítik, melyeket csapokkal rögzítettek. Az ajtó alul tönksarkon, felül pedig vasbilincsben fordul. Külsejét keresztül‐kasul lapos vaspántok erősítik.

Az ismeretlen rendeltetésű mélyedés

A falakat eredetileg vakolat borította. Ma csak a kaputorony falain látható új vakolat. A másik két toronyhoz hasonlóan ennél is megállapítható, hogy nem csatlakozik szervesen a védőfalhoz, hanem egy későbbi bővítés eredménye.

A nyolc méter magas falakon, a déli és nyugati falszakaszon teljes terjedelemben, míg az északi és keleti falakon csak részben, a várudvarba nyúló rekonstruált körfolyosó látható. 

Az északnyugati saroktorony paralelogramma alaprajzra épült, az egyik oldalát részben maga a védőfal alkotja. Így e toronynak két szárnyfala és két homlokfala van, akárcsak az ötszögre épített ó‐olaszbástyáknak.

A bejárás a toronyba az udvar felől történt, a nyugati védőfalba vágott ajtókon keresztül. Ebből az egyik a földszinten, a másik fölötte, az egykori védőfolyosóról nyílott a második emeletre. Mindkét ajtónyílás későbbi kivágásnak látszik, mivel maga a torony is kőből épült, mint a védőfalak: két szárnyfala nem épült szervesen egybe a védőfalakkal.

Falkarcok és felirattöredékek

Az északi homlokfalon vízszintes vezetővonalak között felirattöredék olvasható.

A nyugati és a déli várfal külső oldalán a falakat borító vakolatba számos személynevet, monogramot és évszámot karcoltak az idők folyamán.

Ezek közül a legkorábbiaknak az 1734, 1735, 1737‐béliek látszanak, de tüzetesebb vizsgálódással valószínűleg korábbi évszámokat is találhatnánk.

A feliratok egyébként értékes adatokkal szolgálnak a 18–19. századi nagyajtai családokról.

Mind a nyugati, mind a déli falszakasz peremét fogsoros pártázat díszíti

A védőfal nyugati és déli oldalán, átlag három‐három és fél méter távolságra egymástól, eredeti és rekonstruált lappancsos lőrések nyílnak. A fal hosszának harmadán és kétharmadán egy‐egy, a fal síkjából kiemelkedő szuroköntő látható. Ezeknek építőanyaga tégla, homlokzatukat fordított kulcslyuk alakú lőrés töri át.

A szuroköntő rés jobb és bal oldalán téglából kialakított gyámok láthatók, ezekre támaszkodik a fülke felépítménye.

A nyugati és déli falszakasz peremét, részben eredeti, részben saját anyagából kiegészített fogsoros pártázat díszíti. E díszítmény alapja tulajdonképpen egy lapjára fektetett téglasor, amely lezárja a kőből emelt védőfal peremét és habarccsal kötődik ehhez. E vakolattal fedett téglasor kifelé a védőfal síkja elé ugrik, és kis párkányt alkot. Ezen az alapozáson állnak a mésztufából (kálcium-karbonát) formázott, hasáb alakú fogak. Minden fog között egy‐egy kifelé lejtő, szintén habarcsból készült fekvő alakzat, helyenként lapjára fektetett tégla látható.

E fekvő tagok az alapot képező téglasorral együtt a pártázat fokozottabb tektonizálása mellett a vízvetők szerepét is betöltötték, elejét vették annak, hogy az esővíz a pártázatról a falakra csorogjon.

A védőtoronyba az udvarról nyílt bejárat

A délkeleti torony sarokra épült, és a déli és a keleti falat oldalazta. Két homlokfala hetven fokos hegyesszögben találkozik, két szárnyfala pedig a déli és a keleti védőfallal külön‐külön száztíz fokos tompaszöget zár be, és nem képez egy testet vele.

A sarokrész a torony testébe szögellik. A háromszintes, tagolt, lappancsos lőrésekkel ellátott védőtoronyba csupán a földszinten, az udvarról nyílt bejárat, az emeletek közti kapcsolatot valószínűleg belső lépcsők és létrák biztosították.

A keleti oldal védőfalának peremén, hasonlóan az északi falhoz, pártázat nyoma nem látható. Ennek oka: a II. világháborúban sorozatos ágyútűz semmisítette meg mind az északi, mind a keleti falszakasz tetejét, lerombolva a pártázatos faldíszt. 

Négy ajtó eredeti rendeltetése máig sem tisztázott

A védőfal belső oldalán a földszinten négy elfalazott, szemöldökgerendás ajtóhely látható: az egyik az északnyugati sarokban, a másik a délnyugatiban, másik kettő pedig a keleti falon.

E két utóbbi közül az egyik az északkeleti saroktól megközelítőleg húsz méterre található, és ennek szemöldökgerendájába a következő feliratot metszették:

(An)NO 1622 IOANN:Pa:ET LUCAS B (…) .

A négy ajtó eredeti rendeltetése máig sem tisztázott. Tény az, hogy mindegyikük a külvilág felé nyílik, és nem a bástyába.

Közülük az 1622‐es feliratúnál és az északnyugati sarok ajtajánál kívül‐belül megállapítható, hogy utólag falazták el őket.

A többinél a külső falon elfalazás nyomát nem észleljük. Az azonban megállapítható, hogy a falak külső vakolására az említett négy ajtó befalazása után került sor.

Az sincs kizárva, hogy az északnyugati saroktoronyba nyíló földszinti ajtó az előbbiekhez hasonló korábbi – tehát még a torony építése előtti – időből származik.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

A vár a környék legkiemelkedőbb erődítménye, kultúrtörténeti emlék

Székelyföld, Háromszék, Erdővidék, Nagyajta, Varjúvár-dombja, és mindjárt célba értünk. Így szűkítve a célkeresztet, meg is érkeztünk a templomerődhöz. Ezt külön-külön kell bemutatni, hiszen itt templom is meg erődített vár is található. Temploma kultúrtörténeti emlék, a vár a környék legkiemelkedőbb erődítménye. Ami viszont a helység elnevezésének helyi mondájához köthető, elmosolyogtat, és mégis engedünk a képzeletnek. Eredetét az „ajtó” szóból származtatják, hiszen mint jeles vásároshely, innen indul és itt megy át minden út a Barcaságra, Székelyudvarhelyre, de még Sepsiszékre is, mondják.

Egy másik, talán a történelmi tényekhez közelebbi megközelítés alapján már II. András királyi adománylevelében említi a szászok letelepedésének keleti határán található Castrum Noilgaiti (1211), máshol Castrum Noial (1222) falu erődítményét. Ekkor az udvarán már fellelhető ősi templomocska keleti tájolásának megfelelő ovális, kelet-nyugat irányú védvárat említenek. 

Miért kellett Székelyföld templomait erődfallal ellátni?

Szintén helyi hagyomány szerint később, az első tatárjáráskor ezt a dombon álló falerődöt teljesen elpusztították, és az idők múltán a romokon csak varjak fészkeltek. Innen a Varjúfészek-domb elnevezése. 

Mindenesetre a már 1567. esztendei összeíráskor a maga hatvanegy portájával az akkor jegyzett Nagijajta már Háromszék legnépesebb települései között szerepelt. Így mint a környék egyik legjelentősebb gazdasági és egyházi központja, a templom illő kőfalerősítést kapott. Ekkor már a mai paralelogramma formának megfelelő, védekezésre kialakított, átlós irányban két olaszos sarokbástyát meg egy komoly bejárati kaputornyot alakítottak ki. 

Miért is kellett Székelyföld templomait erődfallal ellátni? Természetesen a délről, délkeletről támadó, Törcsvári-hágó, Tömösi-szoros vagy Bodzai-átjáró irányából érkező fosztogatók, miután a Szászföldön csak fallal és komoly védekezésre beálló erődök sorával találkoztak, északabbra szivárogva a székely magyar településeket fenyegették. 

Ezért kényszerültek még a kisebb faluközösségek is önálló védrendszert, várfalat, többszintes bástyákat és belső, körfolyosós gyilokjárót kiépíteni.

„…ha szeretjük őket, akkor ismerhetjük meg jobban életterüket és az elárvult székelységet…”

Nagyajta is ebbe a saját védőhálóját, erődített templomát kiépítő falvak sorába került. Az erődfallal a hívek és lakosság védelmét szolgálták. Külön érdekesség, hogy a templom az unitárius egyházé, míg a falrendszer egésze a faluközösség gondozásába és tulajdonába került. Ezért is épülhetett a falak belső oldali, udvari részén családonkénti élelemtároló kamra. Ez ugyan a közeli szászok szokásait idézi, mégis érthetőbbé válik, ha a falu közös éléstárának, szalonna, gabona és lábasjószág, egyéb házi tartalékok békésebb időkre történő biztonságos közös raktározására gondolunk. 

Sajnálatosan az 1657-től felépített belső udvari kamrák csak egy, a 19. század végén keletkezett tűzvészig tartottak ki. Utána már nem építették újra őket. 

Szintén a szász vidék jellegzetes erődvédelmére kialakított táblás, itteni szóhasználatban „lappancsos” lőrésekkel és néhány szuroköntő építménnyel látták el a falakat, Szászhermány, Prázsmár vagy Szászbuda mintájára. Ezek a lezárható lőrések minden puskalövés után lezárultak, mígnem újra nem töltötték a fegyvereket. 

Addig a szomszédos lőállásból tüzeltek, és így ismétlődött az önvédelmi folyamat. A szuroköntő nyílásokat és lőréseket a belső falakon összefüggő, létrával megközelíthető gyilokjáró folyosórendszerrel is összekötötték. Ugyancsak a belső udvarról voltak megközelíthetők a közel egyöles alapszélességre támaszkodó sarokbástyák is. 

Az eredeti, keményfa keretezésű kapubejáró szemöldökgerendájába vésett 1622. évszám nem old meg sok találgatást, viszont pontosítja az átlósan elnyúlt négyzetes falerőd reneszánsz stílust súroló formaiságát. 

Ugyancsak ezt a stílust véljük felismerni a falkorona nyugati-déli szakaszaira falazott pártázatú megoldásában, amelyet góbés ötletességgel vízelvezető csatornaként is, kettős szerepben használtak. Ezen falak védelme mögé szaladt a falu és a környék még a kuruc–labanc csatározások idején is. Nemhiába szorgoskodtak, védték szülőföldjüket és harcoltak érte, az utókor néma megértéssel és szeretettel gondol a sok száz ilyen és hasonló székely falu névtelen halhatatlanjaira. 

Csak ha szeretjük őket, akkor ismerhetjük meg jobban életterüket és az elárvult székelységet.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Gyöngyössy Jánosnak, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek, Fekete Levente lelkésznek, az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész és Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat szakembereink véleményezésével még kiegészítjük.