2026. június 8., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A győzelem, amely életben tartja a szászrégeniek feljutási reményeit

A 2025–2026-os labdarúgóidény utolsó hazai találkozóján a visszavágóban menetelő CSM Avântul a Búzásbesenyő gárdáját fogadta. Noha ezúttal is sokan egy megszokott, sima, gólokban bővelkedő győzelemre számítottak, ez korántsem alakult így.

A házigazdák remekül kezdték az összecsapást, s mindjárt a 3. percben közel álltak a vezetés megszerzéséhez, ám ekkor M. Pop bődületes erejű, 18 méterről leadott szabadrúgása a keresztlécen csattant. Négy perccel később pedig Forgaci próbálkozott egy távoli lövéssel, ám kísérlete jócskán elkerülte a kitűnő Kristály kapuját. Bár a fehér-kékek nagyon magabiztosan uralták a játékot az első félidőben, nem sikerült valami jelesre a csapat támadójátéka. A vendégek nagyon szervezetten és fegyelmezetten védekeztek. A „zöldek” kizárólag erre összpontosítottak, így említésre érdemleges gólszerzési lehetőségig nem jutottak.  Miután a 22. percben D. Todoran zárt szögből erőtlenül lőtt kapura, ugyanő megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját, miután higgadtan értékesítette a kapu közeléből Cengher pontos jobb oldali beadását (36. perc, 1-0). 

Térfélcserét követően, az 55. percben a nagyon aktív M. Pop szabadrúgáslövését Kristály kiöklözte. Ugyancsak M. Pop próbálkozott öt perccel később, ám a lövése célt tévesztett. Az Avântul támadásai tovább folytatódtak, s a 61. percben ismételten veszélybe került a vendégkapu, amikor D. Todoran kitűnő szögben találta magát, ám közeli fejese kevéssel fölé szállt. A 71. percben a vendégek toronymagasan legjobbja, Kristály a felső léc alól hatalmas bravúrral hárította R. Forgaci néhány méterről küldött erős fejesét. A találkozó hajrája felé közeledve megmaradt a minimális különbségű előny, ami a játék képe alapján nagyon úgy tűnt, hogy nem foroghat különösebb veszélyben... A búzásbesenyői lelkes gárda azonban másképp gondolta ezt, s két alkalommal is komoly veszélybe sodorta Vlása kapuját: a 80. percben Keszegpál Z. egy jól helyezett, jól eltalált lövéssel fejezte be egyéni akcióját, amit Vlasa kapuvédő remekül mentett szögletre, majd két perccel később Kovács 7-8 méteres fejesénél a hazaiak hálóőre ismételten résen volt. Ovidiu Mărginean tanítványai bizonytalankodtak, kapkodtak, így Papp Csaba marosludasi játékvezetőnek a 90+4. percben elhangzott hármas sípszava komoly megkönnyebbülést hozott a csapat és a nézősereg körében is.

A szászrégeniek egy szinte hibátlan tavaszi visszavágó után igencsak megszorongatták a 19. játéknapig megállíthatatlannak tűnő marosvásárhelyi Academicát. Így amit mintegy másfél hónapja el sem tudott volna képzelni senki, bármennyire is hihetetlen, immár kézzelfogható tény! Hogy ki lesz a Maros megyei 4. liga bajnoka, az a kiírás utolsó játéknapján dől majd el Marosoroszfaluban. Ha győz az utóbbi időben igencsak nyögvenyelősen futballozó Academica, akkor bajnok, valamint 3. ligás osztályozóra jogosult, ha pedig mindez nem sikerülne, akkor Szászrégenben nem kis meglepetésre szólna a víg hegedűszó, és lehetőség nyílna csupán egy év távollét után újra a harmadosztályban szerepelni.


Jegyzőkönyv

4. liga, 25. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Búzásbesenyői ACS 1-0 (1-0).

Szászrégen, Metalul-pálya (műgyepes). Mintegy 350 néző. Vezette: Papp Csaba – Szabó Kálmán, Stelian Vescan (mindhárman Marosludas). Ellenőr: Andrei Mateș (Marosfelfalu).

Szászrégeni CSM Avântul: Vlasa – Bugnar (86. Nistor), Cengher, (57. Bidi), Merdariu, Grama, D. Luca, R. Bucin (68. Șerbănați), Fekete (86. D. Todoran), D. Todoran, ,M. Pop,  Forgaci.

Búzásbesenyői ACS: Kristály – Deac (72. Szántó), Sándor, Ardelean, Török (83. Molnár), Voidocuțan, Keszegpál, Szilágyi (90+2. Anghrlina), C. Chirilă, Kovács, Ognean (72. Socaci). 

Gólszerző: Dorinel Todoran (36.).



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató