A fekete március és I. C. Drăgan

Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. Élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Ma is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlíthet az államhatalom. 

A harminchat évvel ezelőtti fekete március nagyon mélyen sokunk emlékezetébe vésődött. Nekem mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a 79 padlásra menekülő személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetben való megörökítése az esetleges halál árnyékában. Aztán március huszadikának rémálma: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok, Molotov-koktélok és tankok. 

Marosvásárhely az ország és a világ hírszolgáltatásainak a központja lett 1990 márciusában, a politikai manipulálás melegágya. Nagyon sok mindent megírtak az akkori eseményekről, de talán kevésbé feszegették azt, hogy vajon a háttérből ki támogatta, ki pénzelte az előre kitervelt eseményeket. Hiszen mai szóhasználattal élve, minden projektnek van költségvetése.

A fekete márciusi események megszervezésének és lebonyolításának bizonyára kiemelkedő anyagi támogatója volt a dúsgazdag üzletember, Iosif Constantin Drăgan, aki korábban vasgárdista múltjával tűnt ki, emigrációban élt, de – mint utóbb kiderült – kitűnő kapcsolatokat ápolt a kommunista rendszerrel. Elvei, céljai teljes mértékben egybeestek a soviniszta, magyarellenes Vatra Românească szervezet indulatokat szító, az etnikai feszültségeket kiélező viszonyulásával és kampányával, amely Marosvásárhelyen erőszakhoz vezetett.

Iosif Constantin Drăgan (1917–2008) az Osztrák–Magyar Monarchiában Lugoson született a nagy háború utolsó előtti évében, spanyolországi (Palma de Mallorca) otthonában hunyt el 91 évesen. A második világháborút követően Olaszországban élt emigrációban mint sikeres üzletember, történeti revizionista és ultranacionalista propagandista. A dollármilliárdost 2006-ban 1,3–1,6 milliárd dolláros vagyonával a leggazdagabb román személyként tartotta nyilván a Capital gazdasági hetilap. A multinacionális ButanGas vállalat alapozta meg vagyonát, ennek lerakata létesült Marosvásárhelyen is. 

Titokzatosság lengte be életét. Már a hatvanas években alapítványt hozott létre a „román értékek promoválására”, majd a rendszerváltást követően saját magáról elnevezett egyetemet Lugoson, különböző médiatermékeket tartott fenn, támogatta a dunai Decebal-szoborkolosszus felállítását. Nemcsak Antonescu, hanem Ceaușescu, majd Vadim Tudor is a barátai és elvtársai közé tartoztak. Utóbbival megalapította a Ion Antonescu Marsall Ligáját. A vasgárdista öltözethez hasonló egyenruhát viselő tagok a nemzetiségiek megfélemlítését kiemelt célnak tekintették. Ebből az eszmeiségből emelkedett fel, és lett nemrég Románia sokat vitatott elnökjelöltje Călin Georgescu, aki bizonyára nemcsak eszmei kapcsolatokat ápolt Drăgannal.

Még egy adalék, amit Marosvásárhely lakossága nem felejthet el. 2010-ben ugyanis a város polgárainak az idegeit borzolták a Ştefan Guşă-szobor felállítására tett kísérletek. A szoborállításra vonatkozó határozatot el is fogadta a marosvásárhelyi önkormányzat (!), miszerint a Vár sétányon szobrot állítottak volna a forradalom idején a temesvári tömegbelövetést elrendelő tábornoknak. Még szerencse, hogy köreinkben éberek is akadtak, és a törvényszék végül elrendelte a Ştefan Guşă-szobor felállítására vonatkozó határozat végrehajtásának szüneteltetési kérelmét. Tudniillik, korábban a katonai ügyészség ismételten bűnösnek találta a tábornokot, a román hadsereg vezérkarának vezetőjét a temesvári vérengzések elkövetésében, és ennek megfelelően bíróság elé állítását indítványozta – a tárgyalást Ştefan Guşă elhunyta miatt nem tartották meg. De miért éppen Marosvásárhelynek kellett volna őriznie egy bűnös kommunista tábornok emlékét? Hiszen semmilyen adatot sem találunk arra vonatkozóan, hogy milyen köze lehet Ştefan Guşănak Marosvásárhelyhez. Egyet mégis. A tábornok lánya, Daniela Veronica Guşă ugyanis a néhai vasgárdista, majd Ceauşescu-együttműködő és Antonescu-magasztaló üzletember, Iosif Constantin Drăgan felesége volt (22 esztendősen ment férjhez az akkor 78 éves üzletemberhez), és több millió eurót örökölt 2008-ban elhunyt férje után. 

Szóval, jócskán akadt anyagi fedezet arra nézve, hogy Marosvásárhely lakossága két évvel Drăgan halálát követően apósa szobra előtt tiszteleghessen, megcsúfolva a temesvári és a romániai áldozatok emlékét. És bőven volt pénz arra is, hogy két évtizeddel korábban legyen pogrom, legyen fekete március Marosvásárhelyen, hogy a kibontakozó demokratikusnak tűnő folyamatok megtorpanjanak, és megtörténjen a visszarendeződés. Mert ha a fekete március és következményei nem következtek volna be, aligha lenne Lugoson I. C. Drăgan tér, és nem állna Drăgan-szobor a Lugosi Drăgan Európai Egyetem bejárata előtt. És amennyiben a Drăgan Európai Alapítvány által fenntartott képzés elsősorban a gazdasági tudományokra fókuszál, a vasgárdista-soviniszta-nacionalista névadónak gazdasági érdekeltsége is lehetett Marosvásárhely fekete márciusának a lebonyolításában.

Részünkről marad a tisztelet a fekete március áldozatainak, és a mindenkori remény egy igazságosabb jövőben.