2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi bábszínház fennállásának 70. évfordulója alkalmából június 7-14. között rendezvénysorozatot szerveznek az Ariel színházban. Az eseménysorozat különlegessége, hogy a közönség megismerkedhet a magyarországi bábszínházak – különböző korosztályoknak szóló – színvonalas kínálatával is, mivel hét bábszínház nyolc előadása lesz látható. Emellett az Ariel műsoron levő magyar és román nyelvű előadásait és három meghívott román nyelvű gyerekelőadást is láthatnak az érdeklődők. Az előadások az Ariel színház nagytermében, illetve az első emeleti Ariel Stúdióban lesznek. Az Ariel Stúdióban a helyek száma korlátozott, ezért a szervezők kérik, hogy az ott műsorra tűzött előadásokra telefonon foglaljanak helyet. A 0-4 éves korosztálynak szóló előadásokra a 0740-566-454 telefonszámon, a 12 éven felülieknek szóló előadásra pedig a 0747-942-181 telefonszámon lehet helyet foglalni. A teljes programot egy későbbi lapszámunkban közöljük. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 2 órával korábban

A Citadin Prest lesz az építő 2 órával korábban

Erről jut eszembe 2 órával korábban

Rollernagyi 2 órával korábban

Közönségszolgálat 2 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 2 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 2 órával korábban

Hírek, rendezvények 2 órával korábban

4keréken 2 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató