2024. május 12., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Visszaköltöztek az esperesi hivatalok

A marosvásárhelyi Bernády György téren álló Teleki-ház felújításán három évig dolgoztak, s aki arra jár, láthatja, milyen impozáns épületté alakították át Teleki Domokos főispán palotáját. A 220 éves műemlék épület igényes munkát követelt, vigyázni kellett minden apró részletre, az eredetiség megőrzésére, hogy az épület a város ékessége maradhasson.

Az épület 1935-ben került a református egyház tulajdonába, értelemszerűen a tulajdonos feladata volt felújítani, amit múlt év végén fejeztek be. A felújításról Henter György, a marosvásárhelyi református egyház kuratóriumának elnöke, vártemplomi lelkipásztor számolt be lapunknak.

– A Teleki-ház a tíz marosvásárhelyi református egyházközség vagyonkezelő kuratóriumának tulajdonában van. 2008-ban felmerült az ötlet, hogy pályázzunk uniós támogatásra, s ebből újítsuk fel az épületet. Az akkori kuratórium azt tervezte, hogy egyházmegyei múzeumot is létrehoznak benne. Az uniós pályázat nem nyert támogatást. Egy évtized telt el, és az épület állaga tovább romlott, a falak kívül is, belül is megrepedtek, a termek mennyezetén is látszottak a repedések. A tetőszerkezettel is gond volt, a héjazat jó ideje cserére várt, több helyen beázott az épület. Mivel az ingatlannak csak téglaalapja volt, a pince és a földszinti termek falai nedvesedtek a beszivárgó víz miatt. Épületgépészeti szempontból is nagyon nagy gondok voltak. Elavult volt a fűtési rendszer és a villanyhálózat, konvektorokkal, csempekályhákkal fűtöttünk. Ezeket ki kellett cserélni, hogy a rendszert gazdaságosabban lehessen üzemeltetni. Ezek voltak az indokok, amiért az épület felújítását szorgalmaztuk.

Fotó: Nagy Tibor


A költségek felét magyarországi támogatásból állták

– Milyen új lehetőség adódott a felújítás finanszírozására? 

– 2018-ben volt egy projekt az Erdélyi Református Egyházkerületben: olyan egyházmegyékben, ahol nem volt esperesi hivatal, a magyar kormány támogatásával ezek felépítésére lehetett pályázni. Innen jött az ötlet, hogy mivel a Teleki-házban két esperesi hivatal – a marosi és a maros-mezőségi – működik, forduljunk Kató Béla püspök úrhoz, és jelezzük, hogy mi nem új épületeket szeretnénk építeni, hanem a meglévő kuratóriumi épületet felújítani. Ezt támogatta a püspök, s a felújítás költségeinek felét vállalta a püspökség, a másik felét a kuratórium és a két egyházmegye hozzájárulásával sikerült előteremteni. A felújítás összköltsége 700 ezer euró volt, ennek felét az egyházkerület a magyar kormány támogatásából fedezte. 

– Mikor kezdték el a munkát? 

– A munkát 2019-ben kezdtük el a néhai Bende Sándor irányításával. Mindenekelőtt az épület alapját kellett megerősíteni, ez azt jelentette, hogy 80 centiméterenként az alap alá kellett ásni, s betonnal megerősíteni a téglaalapot. A pincében 30 cm vastagságú beton volt, ezt el kellett távolítani, s rengeteg földet is ki kellett hordani, hogy mélyítsük a pincét. Most kényelmesen lehet járni a boltívek alatt. Volt egy kis incidens, mert az alábetonozást végző első vállalkozó nem fejezte be a munkát, és az épület két-három hónapig úgy állt, hogy az alap egy szakaszon ki volt ásva, és alatta még jobban megrepedt a főhomlokzat. Új kivitelezőt kerestünk, s Demeter Zoltán vállalkozót, a Demzoltar Kft.-t bíztuk meg vele. A továbbiakban ez a cég folytatta a felújítást. Az alap megerősítése után következett az épület drénezése, azaz az alapoknál elhelyezett vízelvezető rendszer kialakítása, majd a tetőszerkezet felújítása, a lécezés és az újrafedés. Az épület patináját szerettük volna megőrizni, ezért nem új cserepekkel, hanem a Vártemplom felújításakor leszedett, jó állapotban levő hódfarkú cserepekkel fedtük újra az épületet. Következtek a külső falak, a nyílászárók, a belső falak és a padló. Ahol meg lehetett menteni a parkettet, megtettük.


A jó szakemberek jelentették a minőségre a garanciát

– Kik tervezték a felújítást? 

– Keresztes Géza műépítész volt a tervező, Csákány Dezső a statikusmérnök, ők feleltek a tervekért, és felügyelték a kivitelezést. Klósz Bálint presbiterünk a fűtésért, Soós Botond a villamos hálózat felújításáért volt felelős. A Teleki-palota kődíszítéseit, kőtornácát, oszlopait Nagy Béni kőrestaurátor restaurálta, ő dolgozott a Vártemplom kőrészeinek a felújításán is. 

– Mikor lett kész az épület? Visszaköltöztek a hivatalok? 

– Az épület múlt év november vége felé készült el, a felújítás körülbelül három évet tartott. Visszaköltözött a két esperesi hivatal, a marosi és a maros-mezőségi, illetve a vártemplomi egyházi hivatal. Ez utóbbi a nyugati szárnyban kapott helyet, az eddigi irodáival szemben. A két esperesi hivatal irodái az emeleten vannak, a nagy tanácstermet közösen használják az egyházmegyék. A volt vártemplomi irodákat bérbe szeretnénk adni, a pincéket szintén. A múzeum nem valósult meg, ettől a tervtől elálltunk. Az épületben helyet kapott egy kávézó, amelyet a sepsiszentgyörgyi diakóniai központ működtet. Ennek bejárata a Posta utca felől, a volt bábszínház udvaráról lesz.


A volt bábszínház épületét összhangba hozzák a Teleki-házzal

– Tervezik a szomszéd épület, a volt bábszínház épületének felújítását is? 

– Igen, szeretnénk stílusában a Teleki-házhoz közelíteni. A tetőszerkezetet össze kell hangolni a Teleki-házéval, s sort kell keríteni a homlokzat felújítására, valamint a vízelvezető rendszer beépítésére. Támogatásról egyelőre nem volt szó, a marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma próbált elkülöníteni egy összeget, amivel elkezdjük a tervezést és az építést. Az épület nagytermét és a mellette levő két kisebb termet a MIFIKE-nek, az egyetemista ifjaknak adtuk használatba. Ezeket a helyiségeket a nyáron felújítottuk, szintén a magyar kormány támogatásával. Körülbelül 25 ezer eurós befektetés volt itt – tájékoztatott Henter György lelkipásztor.


Kapcsolódó cikkek:

Marosvásárhelyt elárasztotta a szemét

2022-11-14 17:19:00 // Mezey Sarolta

Elkezdik a szerződésbontás procedúráját a Brantner köztisztasági vállalattal



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató