2026. március 17., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Az újoncok (Fotó: Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat)


Sikeresen vizsgáztak az önkéntes hegyimentők

A tavaly sikeresen teljesített Nyári Iskola után, a közelmúltban a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat hét újonca kiemelkedő eredménnyel vizsgázott le az Országos Téli Hegyimentő Iskolában, így hivatalosan is hivatásos hegyimentőkké váltak. A mentőszolgálat csapata ugyanakkor egy újabb lavinamentő kutyával is gazdagodott. 

Kovács Zoltán Róbert, a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat vezetője elmondta, hogy az újoncok immár két éve önkénteskednek a hegyimentő szolgálatnál, ez idő alatt pedig konkrét képzési programon vettek részt: a fizikai kondicionálástól a technikai tudáson át az elsősegélynyújtásig mindenből alaposan felkészítették őket. 

– Az önkéntesek tavaly nyáron kezdték el az Országos Hegyimentő Iskolát, amikor sikeresen levizsgáztak a nyári technikákból és sziklamászásból. Most sikeresen elvégezték a Téli Iskolát is, így hivatásos hegyimentőkké váltak. Ez nem azt jelenti, hogy alkalmazva lettek a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálatnál, hanem hivatásos hegyimentőként továbbra is önkéntesként segítik a munkánkat. Idővel, ha lesznek szabad helyek a szolgálatnál, akkor ezek közül a személyek közül fogunk alkalmazni – mondta. 

Az önkéntesek mellett a mentőszolgálat szorgos négylábú bajtársai is sikeresen teljesítették téli vizsgájukat. A Romániai Hegyimentők Országos Szövetsége (ANSMR) idén március 2–10. között rendezte meg a lavinamentő kutyák országos képzését a Fogaras-hegységben, ahol a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálatot két páros – Kovács Zoltán Róbert és Bora, illetve Ferenczy István és Lucky – képviselte. 

– A kutyák minden évben újra kell vizsgázzanak. A Téli Iskola keretében a lavinamentő minősítést tudják megszerezni. Lucky, a labrador mellett – aki évek óta hivatásos lavinamentő kutya – idén egy új kutyánk is jelen volt: Bora, a németjuhász velem vett részt a képzésen. Mindketten sikeresen teljesítették a vizsgát, így ismét két hivatásos mentőkutyája van a szolgálatnak – mondta Kovács Zoltán Róbert.

Kovács Zoltán Róbert és Bora


A mentőszolgálat vezetője hangsúlyozta, hogy a tanulási folyamat nem áll meg, az év folyamán az újoncok és a kutyák is további képzéseken fognak részt venni. 

– Az újoncok többek között paramedikus- és búvárképzésen fognak részt venni, emellett pedig a közeljövőben barlangi mentőtanfolyammal is készülünk nekik, amit saját oktatóink fognak tartani. A kutyáknak szintén folytatódik a képzés, ugyanis ők a nyáron felszíni keresővizsgát fognak tenni – emelte ki. 


Folyamatban az új székház építése

Mint arról a Népújság korábban beszámolt, a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat hamarosan új főhadiszállásra költözik Marosvásárhelyen. Az eredeti tervek szerint az épületet már tavaly októberben használatba kellett volna helyezni, azonban a kivitelező nem tudta tartani a kijelölt határidőt. A bázis mai napig nem készült el, Kovács Zoltán Róbert azonban biztatónak látja a haladást.

– Szerencsére most a kivitelező nagy erőkkel dolgozik az új székházon, mi pedig nagyon reménykedünk abban, hogy idén már ténylegesen használatba vehetjük. Ha ebben az ütemben haladnak a munkálatokkal, talán ősszel be is tudunk költözni. Ez nagyon fontos lenne számunkra, hiszen van három új alkalmazottunk, vagyis megnőtt a csapatunk, emellett pedig az autóink és felszereléseink is más-más helyszíneken vannak. Jó lenne végre egy helyre összpontosítani a logisztikánkat – hangsúlyozta. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató