Egy, a napokban megjelent sajtóhír szerint történelmi rekordot döntött a befektetők száma a bukaresti tőzsdén. Laikus szemmel ez úgy tűnhet, mintha a haza lakosságának több mint egy százaléka zsonglőrködne a pénzpiacon, miközben erről a valóságban nincs szó. Egy túl felfújt statisztikával állunk szemben, amely viszont lehet nagyon veszélyes is, ha valaki ennek láttán kezdene késztetést érezni a tőzsdézés kipróbálására.
A nyári uborkaszezon késztethette az egyik hazai hírportált a témában való alkotásra, így a befektetők kompenzációs alapjának (FCI) adataira hivatkozva gyorsan leírtak egy akkora blődséget, ami a Holdról is látszik szabad szemmel. Ugyanis az FCI egy olyan alap, amelynek a romániai engedéllyel rendelkező brókercégek a tagjai, és az a feladata, hogy ha ezekből a cégekből valamelyik beadná a kulcsot, akkor annak az ügyfeleit kárpótolja bizonyos összeghatárig. Fennállása alatt még nem kellett ellátnia ezt a feladatot. Ám a ronda nagy lóláb ott kezd kilógni, hogy az FCI-nek a tagjai adatain kívül másra nincs rálátása. És közben a nemzetközi online brókerplatformok révén bármely romániai állampolgár tőzsdézhet a világon bárhol, ahol csak úri kedve tartja. Ezeknek a platformoknak az ügyfélbázisáról az FCI legálisan semmit nem tudhat, elvégre a civilizált világon bárhol a hasonló adatok bizalmasak és törvény által védettek, egy bróker akkor adhat ki valamit az ügyfeléről, ha az illetőt a bűnüldöző szervek csalással, pénzmosással vagy egyéb ínyencségekkel gyanúsítják. És hogy ez a szervezet meg az adatai alapján dolgozó médiamunkások nem nevezhetők a szakmájuk mestereinek, az abból is látszik, ahogy nyíltan leírják, hogy a befektetők jelentős részének csak Fidelis állampapírjai vannak. Ezek az értékpapír-tulajdonosok túlnyomórészt nem tőzsdéznek, hanem állampapírba fektették a megtakarított pénzüket. A kettő között a különbség lehet nagyon kicsi, de óriási is. Mivel tőzsdézni nagyon sokféleképpen lehet, napi kereskedéstől kezdve a különböző stratégiák szerinti befektetésekig ami csak belefér a tőzsdéző anyagi erejébe, tudásába és kockázatvállalási hajlamába. A fent említett lóláb illatosabb része az, hogy a hozzáértés látszatával összefércelt adatokban szó nincs aktívan használt vagy évek óta passzív számlák hányadáról, pénzmozgások gyakoriságáról és nagyságáról, meg olyan apróságokról sem, hogy ha például egy óvatos befektetőnek két brókernél vannak számlái, hogy ne egy helyen kockáztassa az összes vagyonát, akkor az illető az FCI adatbázisában tiszta egyedül két befektetőnek fog látszani. Mert ők nem azt látják, hogy hányan tőzsdéznek, hanem azt, hogy a romániai brókerek hány befektetési számlát kezelnek.
Szóval ebből a hírből az igazán világos a vak számára is, hogy sem az illető intézménynek, sem az adataiból dolgozó hírportálnak nincs halvány lepkeszellentésnyi fogalma sem arról, hogy hányan tőzsdéznek az országban. Még ha igazuk lenne, akkor is fényévekkel lennénk lemaradva ebben a mutatóban a komoly pénzügyi kultúrával rendelkező nyugati országoktól. És az ilyen hasra csapással készülő statisztikákkal ez a mutató nálunk nem fog javulni, mert ilyenek láttán értelmes befektető inkább széles ívben kerüli ennek a jobb sorsra érdemes országnak a tőzsdéjét.
Az igazán veszélyes része a dolognak pedig az, hogy ha valaki egy ilyen hír láttán kezdene késztetést érezni a tőzsdézés kipróbálására – elvégre már a szomszéd Géza is tőzsdecápa lehet, miért pont ő maradjon le a jóról –, az nagyon ráfizethet a kalandra. Ez a hírlapi kacsa már a tőzsdei csalóval áll közeli rokonságban.
