2025. december 3., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szoros meccset játszott Bukarestben a vízilabdacsapat

A bajnoki idény első felének utolsó fordulójában a Sportul Studențesc vendége volt a CSM Mureșul férfi-vízilabdacsapata. 

Ha a korábbi mérkőzéseken a marosvásárhelyi csapatnak nemigen volt esélye, ezen a találkozón három negyed után még előnyben voltak Cristian Iordache tanítványai, és csak az utolsó nyolc percben engedték ki a kezükből a meccset, miután két kulcsjátékos, Cristian Róbert és Kiss Andrei is megkapta a harmadik kiállítását, és végleg kipontozódott, a nagyon fiatal tartalékok pedig nem tudták őket maradéktalanul helyettesíteni.

A marosvásárhelyi csapat továbbra is pont nélkül áll a tabellán, azonban a bajnoki program eddig nem kedvezett, hiszen azokkal a csapatokkal, amelyekkel esetleg fel tudja venni a küzdelmet, mind idegenben játszott.

A bajnoki visszavágók február 7-én kezdődnek, az első mérkőzést a CSM Mureșul a Kolozsvári Politehnica ellen játssza, és az első élvonalbeli győzelemben reménykedik.


Eredményjelző

Szuperliga, 7. forduló: Bukaresti Sportul Studențesc – Marosvásárhelyi CSM Mureșul 12-8 (2-1, 1-3, 3-3, 6-1), Nagyváradi CSU – Kolozsvári Politehnica 16-7, Nagyváradi CSM – Bukaresti Steaua 9-8. Elmaradt mérkőzésen: Kolozsvári Politehnica – Nagyváradi CSM 2-33.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató