2026. február 5., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyugalmazott lelkészek találkoztak

A Küküllői Református Egyházmegyében élő nyugdíjas lelkipásztorok találkozót tartottak kedden Erdőszentgyörgyön.

Az egyházmegye esperesi hivatala a lelkészértekezleti közösségben figyelemmel szeretné kísérni a sok éven át aktív lelkipásztori szolgálatot végző, jelenleg nyugdíjas szolgatársak életét, hogy a nyugalmazott lelkészek is érezzék: ők is részei a közösségnek, számontartják őket.

Ezután rendszeresen, félévente találkoznának a nyugdíjas lelkészekkel

Fotó: Kun Attila


Az esperesi hivatal székhelyén szervezett találkozó örömteli lelki alkalom volt, amelynek során Márton István szövérdi lelkész, a lelkészértekezlet elnöke igei bevezetője után kapcsolatépítés folyt, sok érdekes szakmai történet hangzott el, és megfogalmazódott az igény a további találkozásokra. A szervezők örömmel fogadták ezt, és ígérik, ezután sem feledkeznek meg nyugdíjas szolgatársaikról, a tervek szerint ezután félévente szerveznek számukra ilyen találkozót, illetve meghívják őket is a negyedévente megtartott egyházmegyei lelkészértekezletekre. Az egyházmegye területén 23 nyugalmazott lelkipásztor lakik, közülük kilencen voltak jelen a keddi találkozón – tudtuk meg dr. Batizán Attilától, az egyházmegye esperesétől, aki Isten gondviselő szeretetét kérte a nyugdíjas lelkipásztorok és minden nyugdíjas gyülekezeti tag számára.

Hasonló találkozásra Marosvásárhelyen már van példa, ám ott nem egyházmegyei keretben, hanem önszervező módon ülnek össze az egykori lelkészek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató