2026. szeptember 6., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: a Román Paralimpiai Bizottság közösségi oldala



A román sportnak a jelenlegi intézményi keretek között nincs jövője Novák Eduárd korábbi sportminiszter, a Román Paralimpiai Bizottság elnöke szerint. A sportvezető erről a Parasport Románia 2026 bukaresti játékainak első hivatalos megnyitóján beszélt, hangsúlyozva, hogy a teljes sportágazat reformra és egységes irányításra szorul.

Novák élesen bírálta, hogy a sport jelenleg a Nemzeti Sportügynökség hatáskörében működik. Úgy véli, olyan intézményre van szükség, amely az egész román sportéletet összehangolja, megfelelő irányt szab, és felelősséget vállal a rendszer működéséért.

A korábbi miniszter szerint előbb-utóbb a politikai döntéshozók és a sport szereplői is felismerik, hogy a jelenlegi helyzetnél nem lehet tovább süllyedni, ezért ismét önálló sportminisztériumra lesz szükség. Hozzátette: továbbra is kiáll ezért, és sürgeti a sportstratégia megvalósítását is, amely szerinte távozása óta változatlanul kihasználatlanul maradt.

A sportvezető a nemzetközi eredményeket elérő román sportolók jutalmainak késedelmes kifizetését is súlyos problémának nevezte. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a sportolóknak akár két évig kell várniuk a teljesítményük után járó pénzre, különösen egy olyan országban, ahol kevés a nemzetközi szinten is eredményes sportoló. Példaként David Popovici úszót említette, aki szerinte nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy sikerei után saját jutalmát kelljen kérnie.

Novák Eduárd ugyanakkor kiemelte, a paralimpiai sportolók esetében nincs elmaradás a prémiumok kifizetésében. A Román Paralimpiai Bizottság korlátozott költségvetésből gazdálkodik, ennek ellenére valamennyi járandóságot határidőre kifizetnek – mondta.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató