2026. augusztus 31., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb vereséget szenvedett Marosvásárhely 2. ligás futballcsapata, öt forduló alatt immár a harmadikat: ezúttal Temesváron maradt alul az alakulat. A háromgólos vereséget hozó mérkőzésről hétfői lapszámunkban röviden már beszámoltunk, most egy hosszabb tudósítást olvashatnak.


Kiütéses vereséget szenvedett az FC ASA a Temesvári Politehnica otthonában, a labdarúgó 2. liga 5. fordulójában, noha több mint egy félidőn át emberelőnyben játszott. Remek alkalom volt világosan érzékelni, hogy mennyire hiányzik a minőség ebből a marosvásárhelyi csapatból, amely a nyári szünetben elveszítette a legkreatívabb játékosait. 


Fotó: a Temesvári Politehnica közösségi oldala


Már a találkozó elején „ráborította a pályát” a marosvásárhelyiekre a Poli, gyakorlatilag minden párharcot megnyert a középpályán, és – nem túlzás – az első negyedórában az FC ASA egyszer sem lépte át a labdával a felezővonalat, legfeljebb előre vágott labdákkal próbálkozott, ezeket azonban a temesvári védők azonnal lefülelték. A házigazdák aztán nagyon gyorsan gólra is váltották a fölényt: a 6. percben egy balról beadott labda a jobb oldalra szállt, senki nem szabadított fel, és a középre visszafordított beadást Doană teljesen zavartalanul a bal alsó sarokba fejelte (1-0). A hazai rohamok ezt követően is folytatódtak, és a 8. percben Drăghici elől éppen hogy be tudta gyűjteni Iacob, a 11. percben ugyancsak Drăghici küldte mellé 4 méterről. Az FC ASA csupán a 20. perc után kezdett kissé átmerészkedni a félpályán, s a 24. percben Cioiu előtt nyílt jó lehetőség, akinek a tizenhatosról leadott lövését Coșa mentette a bal alsóból. A legnagyobb egyenlítési lehetőséget azonban Trif hagyta ki a 40. percben, aki éles szögből hét méterről a rövid kapufát találta telibe.

Egy perccel később Temesvár emberhátrányban maradt: Artean csúnyán belekönyökölt Vînău arcába, a kiserkenő vér láttán a játékvezető – teljesen jogosan – elővette a piros lapot. Ez azonban meghatározta a meccs hátralévő részét – nem az FC ASA javára. A döntés ellen hevesen reklamáló temesváriak miatt annyira megszeppent a játékvezető, hogy a hátralévő időben képtelen volt pártatlanul bíráskodni. Annyira nyilvánvaló szabálytalanságokat nézett el a házigazdáknak, amilyeneket csak az 5. ligában látni a kerítés mögött késsel hadonászó hazai nézők miatt megijedt bírók részéről! Fordítva viszont minden érintés szabadrúgást ért, de adott esetben hozzá sem kellett érni a temesvári játékoshoz, elég volt, ha elesett (lásd az egyetlen helyzetet, amikor az FC ASA a hálóba juttatta a labdát, igaz, a kapus már nem mozdult, mert hallotta a sípszót).

Mindez azonban nem menti fel a marosvásárhelyi csapatot a kritikán aluli teljesítmény miatt a második félidőben. Gyakorlatilag a félkörön sétáltatták a labdát, mint a kézilabdában, a passzpróbálkozások arról árulkodtak, hogy egy játékos sincs a csapatban, akibe egy csöpp kreativitás, technikai pontosság szorult. Ha mégis helyzetbe került egy marosvásárhelyi játékos, abból lazán csúfot is űzött. A 60. percben Siafa durrantott legalább öt méterrel fölé jó pozícióból, míg a 73. percben Călugăr egyéni akció végén kerül a tizenhatos közepén tiszta lövőhelyzetbe, de ő is melléküldte.

A végén pedig Temesvár két ellenakcióból büntetett: a 86. percben Chițu (2-0), a hosszabbításban a helyére beállt Nyarko volt eredményes (3-0). 

Az előző idényben nyújtott jó teljesítmény után szomorú látni az idén vergődő csapatot, amely – már most látni – a kiesés ellen fog küzdeni, mert a keret értéke erre predesztinálja. A 6. fordulóban szombaton 11 órától a Metaloglobus látogat a Sziget utcába.


Jegyzőkönyv

2, liga, 5. forduló: Temesvári Politehnica – Marosvásárhelyi FC ASA 3-0 (1-0).

Temesvár, Electrica-stadion. Vezette: Dan Buzărnescu (Craiova) – Nagy Dániel (Nagyszeben), Răzvan Spătar (Nagyszeben). Tartalék: Mircea Salomir (Kolozsvár). Ellenőr: Mircea Ciglinean (Kolozsvár), Vasile Rad (Arad).

Politehnica: Coșa – Vasluian (79. R. Benzar), Huszti, P. Paul, C. Toma (68. C. Ene), Ștefanovici (46. I. Rotariu) – St. Drăghici, Artean, Ov. Popescu – Chițu (86. Nyarko), Doană (46. Burlacu-Luca).

FC ASA: Fl. Iacob – Iancu (55. Călugăr), Demeter, Chatziterzoglou, Dohatcă – Vînău (65. Fărăgău), Trif (55. Kocsis), Ekollo, Moga (55. Samake) – Cioiu (73. Capac) – Siafa.

Gólszerzők: Doană (6.), Chițu (84.), Nyarko (90+3.).

Piros lap: Artean (41.).


Eredményjelző

* Szuperliga, 7. forduló: Konstancai FCV Farul – FC Botosán 0-0, Bukaresti FCSB – Aradi UTA 1-3. Az élcsoport: 1. Bukaresti FC Dinamo 1948 14 pont, 2. FC Petrolul 52 Ploiești 12, 3. Bukaresti FC Rapid 1923 11, 4. Bukaresti FCSB 11.

* 2. liga, 5. forduló: CS Afumați – Unirea 04 Slobozia 2-1, Szucsávai Cetatea 1932 – SC Popești-Leordeni 1-1, Resicabányai CS Muncitoresc – Bukaresti Steaua 2-1, Bukaresti Metaloglobus – Concordia Chiajna 1-3, Bukaresti CS Dinamo – Sellemberki CSC 1599 0-1, Besztercei Gloria – Szatmárnémeti CSM 1-0, Bodzavásári Metalul – Chindia Târgoviște 1-3, Újszentesi CSC – SCM Rm. Vâlcea 0-1, Nagyváradi FC Bihar – CSL Ștefănești 4-0, Temesvári Politehnica – Marosvásárhelyi FC ASA 2-0. 

* NB I, 6. forduló: Debreceni VSC – MTK Budapest 

2-2, Nyíregyháza Spartacus FC – Paksi FC 1-1, Kispest-Honvéd FC – Zalaegerszegi TE FC 1-0, Újpest FC – Vasas FC 3-1, Kisvárda Master Good – ETO FC Győr 1-1, Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-2. Az élcsoport: 1. Puskás Akadémia 12 pont, 2. Újpest FC 10, 3. ETO FC 9, 4. MTK 9.

* NB II, 6. forduló: FC Nagykanizsa – Tiszakécskei LC 1-2, Diósgyőri VTK – BVSC-Zugló 0-2, Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC Győr 4-2, Kecskeméti TE – HR-Rent Kozármisleny 3-0, Soroksári SC – Aqvital FC Csákvár 6-0, Szentlőrinc – FC Ajka 0-1, Karcagi SC – Videoton FC Fehérvár 2-1. Az élcsoport: 1. Soroksár 16 pont, 2. Kecskemét 13, 3. Tiszakécske 12.


Módosítják a 2. liga kiírását

A 2028–2029-es idénytől kezdve a feljutási joggal nem rendelkező csapatok nem vehetnek részt a labdarúgó 2. liga felsőházi rájátszásában. Erről döntött a sportági szövetség végrehajtó bizottsága.

Mondhatnánk: hová ez a nagy sietség, igazán ráért volna még két bajnoki idény után. Mert azt értjük, hogy a most kezdődött bajnokságban ezt még nem lehet bevezetni (vagyis: dehogyisnem, ebben a kosárlabda-szövetség profi), de hogy a következő idényben vajon miért nem, az rejtély.

Igaz, hozzáteszik, hogy amennyiben a lebonyolítási rend a jelenlegi marad. Ami azért hordoz magában némi reményt, hogy végre megszüntetik ezt a Covid idején kényszerből bevezetett idétlen bajnoki lebonyolítást, amely egyrészt méltánytalan, hiszen az alapszakaszban nem ugyanolyan számú mérkőzést játszanak hazai pályán a csapatok, másrészt kiegyensúlyozatlan, mert az őszi idény szinte végleg eldönti egy csapat sorsát, a tavasszal ezen alig lehet változtatni.

Azonban, ha marad a rend, és bevezetik a szabályt, amennyiben ugyanannyi feljutási jog nélküli csapat lesz, mint idén, elméletileg akár még az is előfordulhat, hogy a 11-16. helyezettek játszanak majd a felsőházban. S akkor már nem csak az „eredeti román” lebonyolítási rend lesz egyedi a labdarúgás világában.


Az Atalantától igazoltak

Nem akármilyen klubtól, hanem az utóbbi években a BL-ben játszó olasz Atalanta Bergamótól igazolt fiatal csatárt az FC ASA. No nem az első csapattól, hanem az ifiktől érkezik a 19 éves Alexandru Capac, aki alig néhány nappal az érkezése után már pályára is lépett Temesváron. Sok vizet azonban nem zavart, a negyedóra alatt, amíg a pályán volt, beleszürkült a társai kilátástalan játékába.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató