2025. augusztus 24., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megszerezte a kötelezőnek számító három pontot a Sepsi OSK a nyeretlen és az egyik legfőbb kiesőjelölt Sellemberk otthonában, azonban a játéka ezúttal sem volt meggyőző. Erről a legjobban Diószegi László klubtulajdonos komor arckifejezése tanúskodott közvetlenül a második szentgyörgyi gól után. Bár ez gyakorlatilag eldöntötte a meccset, nem tudott örvendeni az eredménynek. Mint ahogy a háromszéki labdarúgók gól utáni ünneplése is némi kényszeredettséget közvetített, ami Ovidiu Burcă mérkőzés előtti szavait igazolta: a csapatból hiányzik a szellem...

Bár az első gólig és kevés ideig utána is uralta a meccset, aztán az utolsó félórában néhány ordító lehetőséget kihagyott, az OSK számára intő jel, ahogyan az első félidő második és a második félidő első felében beszorította egy igencsak szerény képességű csapat, amely többször egyenlíthetett volna.

Mint említettük, az OSK kezdett fölényben, és a 12. percben Nešković lövésébe Măluțan csak beleérni tudott, a labda pedig a gólvonalon túlra vánszorgott. A játékvezető azonban Cristian Cosmescu partjelző intésére nem adta meg a gólt. A leshelyzet nem volt egyértelmű. Négy perccel később viszont már érvényes volt a találat: Vianna tört be a bal oldalon, az ötös sarkáról küldött lövése Giaferről fölépattant, és a beívelt szögletet Dobrosavlevici a hálóba fejelte (0-1). A 19. percben pedig Oberlin veszélyeztetett, egyéni akciója után Nešković lövése elakadt a védőkben.

S ekkor, mintegy varázsütésre, megváltozott a meccs, a félidő végéig beszorult az OSK. A 25. percben Ungureanu rosszul jött ki, Petrescu átjutott rajta, ám Dobrosavlevici becsúszással szerelni tudott. A 27. percben Otelițának kellett három méterre Lenghel elől mentenie, a 34. percben Natea fejese – a védelem bizonytalankodásai után – a keresztlécen csattant, a 45. percben pedig Jurj csúnyán fölélőtte a 11-es pont tájékáról.

Szünet után ismét Jurj hagyott ki két lehetőséget: előbb 7 méterről a rövid sarok mellé lőtt, majd újabb védelmi bizonytalankodás után volt pontatlan.

Csak ezt követően kezdte a Sepsi OSK ismét megtalálni az utat Măluțan kapuja felé, és a 62. percben Oroian olyan lehetőséget hagyott ki, amit nem hittünk volna, hogy lehet: Oberlintől kapott labdát, belelőtte a sellemberki kapusba, utóbbin azonban átpattant, és Oroian ott találta magát egyedül a labdával három méterre az üres kaputól. Sem kapus, sem védő a közelben, csak a tátongó 7 méter 12 centiméter széles kapu! Lazán mellégurított... Két perccel később Matei lehetősége maradt ki, míg túloldalt szinte megbosszulta magát Oroian helyzete: Lenghel éles szögből a rövid kapufát találta telibe.

Végül mégis 0-2 lett, a 75. percben tetszetősen kombinált Oberlin és Ghimfuș, utóbbi sarokkal indította az előbbit, és a svájci csatár átemelte 8 méterről a kapuson. A megnyíló sellemberki védelemmel még kimaradt két hatalmas OSK-lehetőség: a 85. percben Batzula passz helyett át akarta emelni 16 méterről a kapuson, de melléküldte, míg a 86. percben Oberlin átvétel nélkül vágta mellé Oroian beadását.

Az OSK továbbra is keretgondokkal küszködik, több név hiányzott a kispadról (Sigér, Skorup, Drăghiceanu, Vereguț, Păun, Haruț, hogy Fejért és Gyengét ne is említsük), Coman pedig – miután egy hete összebalhézott a szurkolókkal – közös megegyezéssel kölcsönbe az UTA-hoz távozott. Cmiljanić leigazolása, unión kívüliként, időbe telik, ám Coman távozása után ismét szükség lenne egy további csatárra. A bajnokság azonban nem vár.

Szombaton 14 órától a Sepsi OSK a Szatmárnémeti Olimpiát fogadja az 5. fordulóban.

Jegyzőkönyv

2. liga, 4. forduló: Sellemberki CSC 1599 – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0-2 (0-1).

Nagydisznód, Măgura stadion. Vezette: Claudiu Filip (Craiova) – Cristian Cosmescu (Rm. Vâlcea), Marian Istrate (Buftea). Tartalék: Matei Șerban (Kolozsvár). Ellenőrök: Ioan Mureșan (Temesvár), Cristian Petrean (Vajdahunyad).

Sellemberk: Măluțan – Buzan (89. Ntim), Giafer, Natea, S. Șerban, Boboc (64. Cotogoi), Luca (81. Benzar), Lenghel (81. Birbic), Petrescu, Bucuroiu, Jurj (64. A. Șerban).

Sepsi OSK: Ungureanu – Oteliță, Tamm, Dobrosavlevici, Vianna, Cîmpean, Iglesias, Nešković (66. Batzula), Silaghi (60. Oroian), Matei (71. Ghimfuș), Oberlin. 

Gólszerzők: Dobrosavlevici (17.), Oberlin (75.).

Sárga lap: Luca (5.), S. Șerban (49.), Petrescu (87.).

Suciu ellen a kupában

Két bajnoki forduló között, szerdán 17.30 órától a harmadosztályú Șoimii Gura Humorului vendége lesz a Sepsi OSK a Románia-kupa play-off körében. A mérkőzés pikantériája, hogy a bukovinai csapatnál a héten nevezték ki edzővé Valentin Suciut, aki a nyáron nem a legszívélyesebb módon vált meg a Sepsi OSK-tól, és az első mérkőzése az új csapatával éppen volt klubja, szülővárosa csapata ellen lesz. Suciut a tavaly sok kritika érte amiatt, hogy a Sepsi OSK edzőjeként nem a legjobb csapatot küldte pályára a kupában, ahol a szentgyörgyiek szégyent vallottak. Most semmi sem akadályozza meg abban, hogy a Gura Hunorului legjobb tizenegyével játsszon, miközben Ovidiu Burcănak mérlegelnie kell, hiszen a bajnokságban nem engedhet meg magának újabb ballépéseket.


 Fotó: a Sepsi OSK közösségi oldala





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató