2025. július 7., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hangossá vált Marosludason az Ifjúsági park, hiszen a XXIII. Kárpát-medence gyöngyei folklórfesztiválra sereglettek össze a meghívottak.  A csoportok a Maros-híd lábánál sorakoztak fel, hogy a túlsó parton álló Petőfi-szoborhoz vonuljanak.

Tóth Sándor fesztiválszervező Petőfi szabadság–szerelem kettősével reflektált arra, hogy miként motivál e két fogalom a néptáncosok  lelkületében. Ezután a megjelentek egy-egy csokor virágot helyeztek a szobor talapzatára. 

Polgárőrségi felügyelet alatt népi parádét tartva tért vissza a több mint 140 táncos a parkba. Felsorakoztak a szabadtéri színpad előtt. Dr. Tóth Mária Orsolya néprajzkutató, alapító hajdinás, moderátor a színpadra kérte Szabó Gellért református lelkészt, akinek lelkesítő fohásza Teremtőjéhez emelt megannyi szívet, lelket, majd áldását adta a rendezvényre. Ezt követően a szervező színpadra kérte a vendégegyüttesek vezetőit, akik bemutatták csoportjaikat. A Hajdina Néptáncegyüttes tagjai virágcsokrot, az ajándékszatyorban emléklapot és egy Hajdina-bögrét, illetve egy kupa szívvidámítót adtak át nekik.

A Kolozsvárról érkezett Katlan zenekar nyitószámának hangereje túlszárnyalta a szél zenéjét. Ez külön köszönhető Gyarmati Norbert és kollégája, Sípos Árpád hangmesternek.  A gála keretében valóban körbejártuk a Kárpát-medencét. A házigazda és  szervező Hajdina  Magyarszentbenedekre repített, majd a harmadik hajtása, a Tatárka tánccsoport Felcsíkba kalauzolt. A Tipegő néptáncegyüttes szászcsávási  táncával sziporkázott, az őket követő Kincses  pedig Somogyba vitt. 

Az aranyosgyéresi Mugurelul táncosai erdélyi táncok csokrát vitték színpadra. A Bíborka felfalusi táncaival hagyományőrzőként mutatkozott be. Utánuk a szintén házigazda, a Hajdina második hajtása, a Pohánka tánccsoport Bukovinába repített, ottani hajdani székely táncokat lejtett. A Hajdina soraiból összeálló Haricska zenekar és szólistája visszahozta a nagyérdeműt a Küküllő mentére. A gála második szakaszában a gyulakuti Szivárvány táncosai Magyarpalatkára röpítettek. Innen a Tipegők kalotaszegi táncmulatsággal fényesítették az eseményt. A Bíborka bonchidai táncokat mutatott be. A Mugurelul együttes második repertoárja máramarosi, oási ritmusokkal, táncokkal szórakoztatott. A Kincses néptáncegyüttes nyárádmagyarósi táncokat lejtett. Ekkor már csaknem szikrázott, izzott a színpad, a légkör, a nézőtér. 

Egy kis kitérő: megannyi együttes kiváló táncoktatók munkáját, szakmaiságát tükrözte. A jól megérdemelt szeretetlakomát, a vacsorát a Parki Teraszon szolgálták fel önkéntes szülők. A találkozót táncház zárta.

Egy ilyen szabású rendezvény anyagi háttere támogatók nélkül nem lehetséges. Támogatóink voltak: a CSSP-Program, a BGA Zrt., a Maros Megyei Tanács, az Erdélyi Hagyományok Háza, a Communitas Alapítvány, a városi önkormányzat, az Eldi Pékség, a Ro Dacia Kft, a Poli Izo Construct Kft, a Şanse Pentru Luduș, a Copy Tech Computer, a szülők és sok névtelen támogató.

Zárszóként: a szabadtéri színpad szabaddá, nyílttá, élményteljessé varázsolta a rendezvényt, a Hajdina „aranycsapattá” érett. A táncosok, az oktatók, a szülők kitartása ilyen gyümölcsöket terem. Hála és köszönet.

Tóth Sándor 





Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató