2025. május 8., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya 2010-től építi a megyénk területén áthaladó majdnem 100 km-es Mária gyalogos zarándokutat. Minden tavasszal az EKE tagjai karbantartó munkálatokat végeznek az úton. Május elsején az egyesület 12 tagja mintegy 8 km-es részen, Nyárádselye és Sóvárad között, felújította a jelzéseket, faoszlopokra helyezett hat irányjelző táblát. Bejárva a szakaszt, még négy helyet szemeltek ki, ahol szintén szükség lesz eligazító táblákra. 

Május 2-án heten Székelybőben folytatták a munkálatokat, ahol a Székelybőért Egyesület oszlopos tagja, Magyari István traktorral kiszállított két oszlopot, amelyet olyan helyre állítottak fel, ahol a turisták gyakran eltévednek. Ezeket is irányjelzővel látták el. 

Ezenkívül még mintegy 3 km-es szakaszon újítottak fel jelzéseket, és új útvonalat is kijelöltek, ugyanis a korábbit ellepte a gaz. Mindezeket a munkálatokat az Őrvár környékén végezték el az önkéntesek. 

A májusi tervek között szerepel még a Mezőmadaras és Marosvásárhely közötti szakasz bejárása, a hiányzó jelek pótlása. Ezután pedig az EKE tagjai arra készülnek, hogy fogadják azokat a pünkösdi zarándokokat, akik Magyarországról jönnek, és a csíksomlyói búcsúba tartanak. Várhatóan május 26-31. között érkeznek megyénk területére, az EKE-sek elkísérik őket, mi több, arra is vállalkoznak, hogy a nagyobb csomagokat elszállítják egyik szálláshelyről a másikra – tájékoztatott Szilágyi Eszter, az EKE Marosvásárhelyi Osztályának Mária-út-programkoordinátora. 


Fotó: Both János



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató