Ahogy egyszer mondta valaki, télen látszik igazán, hogy mennyire civilizált helyen élünk, mert ilyenkor fagy a köpés az aszfaltra. Nyáron hamar felszárad ugye, de ilyenkor, na ilyenkor aztán nyomon követhetjük, hogy az elmúlt napokban (jelenlegi esetünkben inkább hetekben) hányan sercintettek egy bőségeset a szomorú valóság talajára. Az esetszám stagnál. Nem rendelkezünk ugyan ez ügyben megkérdőjelezhetetlen adatokkal, de a rögvalóság empirikus úton magunkévá tett megtapasztalása ezt sugalmazza. És mást is, hiszen e fagyos időkben minden mindennel összefügg. Nem tudunk ellebbenni például az úttesten valami testes egysejtű szaporodási rátájának tízszeres sebességével megjelenő gödrökön, krátereken és kátyúkon, amelyek folyamatosan újabb és újabb helyeken lepik meg a jobb sorsra érdemes felniket és féltengelyeket, a leglátványosabb szaporulat pedig az újonnan leaszfaltozott útvonalakon tapasztalható. Reméljük, hamarosan megoldják az illetékesek ezt a problémasorozatot, mert balesetveszélyes az egész, hiszen a jég alatt magának lyukat vágó kráter hirtelen láttán rengetegen kapják el a volánt, én is szinte kiütöttem egy másik autót, szerencsére az is éppen egy másik gödröt került, és nem az én irányomban. Ezeken a dolgokon lehet és kell is segíteni, másokon nem lehet. Például az időjáráson, amely nem is olyan régmúltba vesző évtizedekkel ezelőtt még tök átlagosnak volt mondható, hiszen a nyolcvanas években mínusz harmincakat is mértünk, de hát akkor semmi sem volt a mai szemszögből megközelítve normálisnak mondható, másrészt kint is, bent is hozzászoktunk a hideghez. Aki tudott vezetni, az a Victoria-gumis faros Skodával is felment a Bucsinra. A mai, komfortba ágyazott nézőpontból tekintve azonban extrém hidegeket mérünk, a minap is mínusz 13 fokot mutatott reggel a már fél órája üzemelő autó hőmérője, és azt hiszem, sok honfitárssal együtt kijelenthetem, hogy nagyon szép ez a tél, végre volt és van hó, ahogy azt már Noé és a dinoszauruszok közötti időszakból reméltük, van fagy is, meg száradó köpet, de most már azért lassan véget érhetne ez az egész! Lejárt a karácsonyi ünnepkör, véget ért a szilveszter, pá, meghitt, ajándékozós, bulis és vakációs időszak, ránk törtek a marcona hétköznapok ismét, csak most megfejelte őket ez a zordon sarki tél, amely ránk ült, és lassan agyonnyom a nagy, jeges ülepével. A vele társuló egészségi bajok pedig csak azt a bizonyos tortaszeleti habot képezik, az egyszerű meghűléstől a necces influenzán át a ki tudja milyenné mutálódott izékig, amelyek hetekig a farvizekre evezik az egész családot, és ez még mind semmi – ahogy egyszer a fülbevalós ügynök mondta – a jeges parkolóban történő fogra eséshez képest. Ha szerencsénk van, akkor még az autó oldalát is végigsúroljuk a pofára vágódás közben, amely szándéktalan, ám villámgyors mozdulatsorral egyrészt szétkarcoljuk a háromhétnyi fagyott retek alatt szégyenkezve bujkáló fényezést (fekete szín erre külön lájkot ad), másrészt a ruhánkra és az arcunkra is szerzünk a meghatározhatatlan színű, leginkább a hasmarsos bivaly futószékletére emlékeztető árnyalatú sóból, homokból, jégből és egyéb truvájból álló rétegekből bőségesen. Persze az adott retek problémája ilyen időben egyszerűen megoldhatatlan: nem kockáztathatjuk, hogy a régóta szükséges autómosás következtében a hazaútig befagyjanak az ajtók-ablakok, s majd a kései kiszálláshoz vezető határozott rúgás következtében leszakadjon mind a három rétegnyi kédergumi, s aztán fizessünk a szervizben, mint a katonatiszt. Na, itt tartunk jelenleg, lassan már a karácsonyfát is ki kell dobni, hogy semmi se maradjon a tél szépségeiből, csak a hó és a farkasordító hideg s az ősök szekrényből előkotort naftalinos bundája. Úgyhogy ki-ki imádkozzon az általa leginkább szimpatizált legfelső hatalomhoz, hogy tényleg még csak két hétig tartson ez a nem embernek való idő, s utána pár nap alatt legyen meg a tavaszi bimbóvirágzás, a húsvéti loccs és a májusi eső, s rögtön utána lépjünk a nyárba, amely tarthatna tőlem akár örökké is, jöjjön a strandolások, a kirándulások, a motorozás, a tenger, a kültéri grillpartik időszaka. Igaz, olyankor ismét léteznek szúnyogok, legyek, éjjeli lepkék, darazsak, pókok és egyéb süvölvények, de inkább azok, mind ez a lélekbe ragadó fagy. A szó szerint is rideg aktualitás.
