2025. december 4., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kigyúlnak a karácsonyi fények Marosvásárhelyen

December 5-én, ma 18 órától mindenkit szeretettel várnak a Színház térre a karácsonyi fények felkapcsolása és a karácsonyi vásár megnyitója alkalmából. Az est az Állami Filharmónia vegyes karának karácsonyi koncertjével kezdődik, majd felkapcsolják az ünnepi díszfényeket. A Nemzeti Színház előtti színpadon a Maros Művészegyüttes román és magyar tagozatának ünnepi műsora tekinthető meg. 


Mikulás-várás Dicsőszentmártonban

December 5-én, pénteken 16.30 órakor Dicsőszentmártonban, a polgármesteri hivatal előtti téren a gyerekek kis karácsonyi koncerttel fogadják a Mikulást, aki majd édességet kínál a résztvevőknek.


Hétvégi forgalomkorlátozások a főtéren

December 5-én, pénteken 17.30–24 óra között Marosvásárhely főterén forgalomkorlátozásra kell számítani. Ugyanakkor december minden hétvégéjén forgalomkorlátozás lesz: az ortodox katedrálistól a Horea utcáig, valamint a Bartók Béla utcában. A korlátozás mindenki biztonsága érdekében szombatonként 15 órától vasárnap 21 óráig tart – tájékoztatott a marosvásárhelyi önkormányzat. 


Karácsonyi vásár Marosvásárhelyen

A december ismét ünnepi hangulatot varázsol Marosvásárhely főterére. December 5-től a Színház tér igazi mesés helyszínné változik: óriáskerék, kisvonat, a Mikulás körhintája és közel 50 stand finomságokkal és ajándékokkal vár mindenkit hétfőtől péntekig 15–21, hétvégén 11–21 óra között. Az idei újdonság a látványos fényshow, amely még különlegesebbé teszi a téli estéket. A Mikulás mindennap ott lesz, hétvégente pedig románul és magyarul is mesét olvas. A karácsonyi dalok és koncertek január 4-ig színesítik a várost. Minden este 18–20 óra között a fa mellett a város iskoláinak diákjai adnak elő karácsonyi dalokat. 


Karácsonyi vásárok Maros megyében

A Maros megyei települések sorra nyitják meg a karácsonyi vásáraikat, ahol kézműves portékák, helyi ízek, szívmelengető dallamok és közösségi élmények várnak minden látogatót. A Mikulás-házak, a gyermekprogramok és az ünnepi koncertek pedig még varázslatosabbá teszik a hangulatot – kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Marosvásárhelyen: december 5. – január 4. között, Segesváron: december 1. – január 4. között, Szovátán december 13-tól, Szászrégenben december 1-jén megkezdődött és 7-ig tart a Mikulás-vásár, december 15–31. között tartják a karácsonyi vásárt.


Tasnádi József kiállítása

December 5-én, pénteken (ma) 18 órakor nyílik meg Marosvásárhelyen, a George Enescu utcai   K’ARTE szoba nevű galériában Tasnádi József dis><course című kiállítása.  A tárlat a Kortárs művészet a K’ARTE szobában című projekt része.


Látó-nívódíj-átadó 

Idén 34. alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. A kitüntetések átadására december 13-án, szombaton 18 órától kerül sor a Látó székházában (Marosvásárhely, Tusnád utca 5. szám) – az emeleti tanácskozmányi teremben. Idén Fekete I. Alfonz (próza), László Zsuzsa (kritika), Lövétei Lázár László (vers) és Ráday Zsófia (debüt) veheti át a Látó-nívódíjjal járó pénzjutalmat. A Jackovics-díj idei nyertese Torner Anna és alkotótársai: Berecz Boglárka, Dögei Mátyás és Vargyas Péter a Világgá mentem, visszajönnék című drámáért. Az est házigazdája Fischer Botond. 


A Műhely 2025 zárókiállítása 

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által támogatott Műhely 2025 programsorozat zárórendezvényeként nyílt képzőművészeti kiállítás Marosvásárhelyen, az Egyesülés (Unirea) galériában (Köztársaság tér 9. szám). A december 18-ig látogatható tárlat a programban részt vett alkotók munkáiból kínál válogatást. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató