Herceg az orvosok között

• 2026-05-27 14:00:00

• Kiss Zsuzsánna

Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban (82.)

Batthyány-Strattmann László

2003. március 23-ig az egyháznak nem volt orvos szentje. 2003. március 23-án Rómában II. János Pál pápa boldoggá avatta a „szegények orvosát”, Batthyány-Strattmann Lászlót (1870–1931). A cseh orvoskolléga, Ottokar Zajicek így fogalmazta meg Batthyány-Strattmann László „titkát”: „Sem Európában, sem Amerikában, akár az egész világon, egész orvosi praxisom alatt mind a mai napig nem találkoztam olyan orvossal, aki orvosi hivatását egy katolikus orvos alapelvei szerint oly teljesen gyakorolta volna, mint ő. Véleményem szerint ő nemcsak orvos a hercegek között, hanem herceg az orvosok között.” (Bodnár Dániel: Az orvos operál, az Isten gyógyít. Magyar Kurír, 2022. június 27.) 

Az orvos gróf, aki 1915-től a hercegi cím örököse is volt, a magyar boldog herceg valóban élt – itt eszünkbe juthat Oscar Wilde szomorúan gyönyörű meséjének szoborhőse, akit a londoni szegények szenvedései tesznek kőből eleven, érző és minden drágakövét odaadó szívvé… Batthyány-Strattmann László [további keresztnevei Antal János Lajos] életének küzdelmei sem főnemesként, sem orvosként nem voltak mindennapiak. A Veszprém megyei Kővágóörsből eredő, az 1155-ig bizonyítottan visszanyúló Batthyány család hercegi ágából, a németújvári (ma Güssing, Burgenland) és szabadbattyáni (Fejér megye) előneveket is viselő Batthyány-Strattmann ágból származott. 1870. október 28-án született Dunakilitiben, hatodik gyermekként. Gyermekkorában vesztette el édesapját (aki áttért evangélikusnak, elvált és újranősült), majd édesanyját is. Több szakra járt a bécsi egyetemen: kémiát, filozófiát, csillagászatot és zenetörténetet is tanult. E korszakában született egy leánya (Török Julianna, 1973-ban hunyt el), akiről élete végéig gondoskodott. 1896-ban kezdte el orvosi tanulmányait. Sebészi, majd szemorvosi szakvizsgát tett. 1898. november 10-én feleségül vette Maria Therezia Coreth und Starkenberget, aki igazi társa volt mindenben. Tizennégy gyermekük született, tizenegy érte meg a felnőttkort. Férj és feleség rendelőben, kórházban is együtt dolgozott: együtt álmodták és valósították meg a gyógyításnak szentelt s a legrászorultabbak gyógyítását is vállaló életformájukat. Batthyány doktor először Köpcsényben nyitott rendelőt, majd a köpcsényi kastély egyik szárnyából 1902-re magánkórházat alakított ki. 1915-től körmendi hercegi birtokán is rendelőt nyitott. Az első világháború alatt katonakórházzá alakította kórházát, a háború végén azonban kis időre menekülniük kellett. A trianoni döntés miatt köpcsényi kórházát és németújvári birtokait átengedte Ausztriának. Ettől kezdve körmendi szemészetén dolgozott, szinte haláláig. 1921-ben, a nemzetre mért „amputáló hadjárat” után az orvos herceget és családját újabb csapás érte: meghalt a kedves, éppen felnőttkorba lépett elsőszülött, Ödön. Ödön halálát idejében fel nem ismert vakbélgyulladás okozta… Kilenc év múlva „mindenki orvosán”, aki a saját fián segíteni nem tudott, menthetetlen kórt, előrehaladott hólyagrákot diagnosztizáltak. A halálos diagnózist követően Batthyány doktor még tizennégy hónapot élt. Hatvanegyedik évében lépett át az örökkévalóságba. 

Jöjj és láss! a Pasaréti Közösségi Házban

Erről a különleges, jó cselekedetekben gazdag életről, a 2003 márciusában boldoggá avatott „szegények orvosáról” mutatták be a Pasaréti Közösségi Ház színjátszói 2023. június 25-én a Jöjj és láss! című egyfelvonásos drámát. A főhős csodatételei miatt a középkori misztériumjátékokra is emlékeztető színdarabot igazi vastaps fogadta. A dráma katarzisát már a Prológus megelőlegezte: „A bécsi utcák felett szitál a hó, / s a Löw szanatórium lakóját / ma születésnapja várja, mennyei születésnapja, / mikor az Úr előtte kapuját kitárja. / [,,,] született gróf, örökölt herceg / kinek nem számított a rang s a múló percek, / önmagát a jelennek és Istennek adta, / s vallotta, az öröm akkor öröm, / ha az ember továbbadja. / Tizennégy gyermek apja, / tízezrek megmentője, / több ezer szemműtét, / s mind látó lett belőle. / […] A szegények orvosa, akit nem ismert az ország, / s nem tudta, ki az, ki közöttünk járt és gyógyított. / Szemeket operált és egy nemzetet tanított szeretetre, / s tette ezt, ahogy csak egy szent tehette.” (Meskó Zsolt: Jöjj és láss! Prológus, szövegkönyv, 1-2.) A Pasaréti Közösségi Ház előadása a nagybeteg Batthyány-Strattmann László utolsó napját, 1931. január 22-ét (csütörtök volt) elevenítette meg a következőképpen: Miközben a bécsi Löw szanatórium egyik magánszobájában, családja körében „a szegények orvosa” haláltusájával küzd, a közönség előtt leperegnek a dráma főszereplőjének magas izzású, tiszta, „adásra” és segítésre berendezett, ugyanakkor mélyen emberi s magánemberként is alapvetően boldog életének főbb eseményei. 

A díszlet, a színpadkép végtelenül egyszerű: két szék mindössze. Az egyik széket fehér lepel takarja, ez jelzi a szanatóriumot, a kórházat és a rendelőt. A másik szék a „világi” és családi jelenetek kibontakozásának helyszíne. A háttérben függöny, középen feszület. 

A dráma Batthyány-Strattmann László életének három fő dimenzióját bontja ki: a hit, a család és a gyógyítás csodálatosan szertesugárzó lehetőségeit. A Jöjj és láss! könyvalakban még nem jelent meg; szövegét a szerző, Meskó Zsolt jóvoltából ismerhettem meg. Meskó Zsolt (Budapest, 1967. március 31. –) film- és színházi rendező, producer, író és tanár. A Fiúk a házból című, 1956-os témájú kisjátékfilmje 2006-ban az Oscar-jelölésnél a tíz legjobb kisjátékfilm között szerepelt. A sikerrel játszott A tizenötödik című (március 15-re utaló) musical szövegét is Meskó Zsolt írta. 2014 óta folyamatosan passiójáték-szervezői képzést vezet, jelenleg a budapesti Sapientia Hittudományi Főiskolán a színjátszóvezető-képzés tanára. „Az mindig örök kérdés, hogy kivel vagy: Jézussal vagy a világi hatalommal? Hová vonzódsz? Attól csodálatos az evangélium, hogy nem makulátlan életű keresztény hősöket állít elénk, mert azt lehetetlen lenne követni… Valódi embereket állít elénk, akik elbuknak és feltámadnak, majd ismét elbuknak, s újra feltámadnak, s ez a mi életünk is” – vallotta a Hitem című podcastsorozat adásában Meskó Zsolt. Jöjj és láss! című drámájának erőssége, hogy eszményi főhősét egyszerre tudja végtelenül tudatos és fegyelmezett, jóságban és szentségben az átlag fölé emelkedő egyéniségnek, de ugyanakkor megindítóan törékeny és szenvedő embernek ábrázolni. A dráma Batthyány Lászlója visszautasítja a fájdalomcsillapításra adagolt morfiumot, de nem azért, mert jól tűri a szenvedést, hanem mert állítja, hogy sokkal rosszabbul lesz tőle, mint nélküle. Másrészt, mert Jézushoz méltóvá szeretne válni… így inkább jajgat, sőt üvölt kínjában – és egy-egy cigarettát kunyerál Blanka lányától, aki először ellenállna a „gyarló” kérésnek, de imádott apjának mégsem tud ellenállni. Mindeközben orvoskollégák, ápolók és meggyógyított betegek, a közösség ügyének megnyert, egykori távolságtartó főúri ismerősök együtt imádkoznak drága orvosukért. Nem utolsósorban a magától értetődő természetes módon anyagilag is segített gyógyultak, a személyes példával és az Istenbe vetett hittel megajándékozott „nincstelenek” imádkoznak érte. Egyöntetűen azt állítják, hogy szanatóriumi ágyán is Batthyány doktor úgy él, mint egy szent. A dráma alázatosan szenvedő orvos hercege pedig így szól:

„Az én szenvedésem sem drágább, mint bármely szegény emberé… Azok a szentek, akik jeltelenül szenvednek, és még a nevüket sem ismerjük.” (Meskó Zsolt: Jöjj és láss! Szövegkönyv, 8.)

Batthyány László családtagjai nehezen fogadják el a rá mért „aránytalanul nagy” szenvedés jogosságát. Blanka ezt kérdezi: „Papi! Miért van szenvedés? Te, aki egész életedben annyi jót tettél mindenkivel, annyi életet megmentettél, akkor te most miért szenvedsz? […] Ha jó vagy, akkor az Isten is jó hozzád” (Jöjj és láss! Szövegkönyv, 52.)?! Meskó Zsolt drámájában a szenvedés, akár a teremtett világ titka, az élet, a halál és a hit: misztérium. A betegágyán kínlódó férfi csak Jób szenvedéstörténetével válaszolhat leánya kérdésére. És felismerheti, hogy neki sokkal könnyebb szenvedés jutott, mint Jóbnak, hiszen őt nem hagyta el sem felesége, sem családja. A kiváló orvos csak önmagát vádolja, hogy minden szakértelme és segítőkészsége ellenére éppen Ödön fia vakbélgyulladását nem ismerte fel időben. A gyógyíthatatlan rák tudatában, a csillapítatlan fájdalom ellenére is, a drága haldokló és az őt körülvevők mégiscsak egy csodálatosan szép és jó élet emlékkockáit látják együtt újra leperegni. Láthatják még egyszer a fiatalság kusza erdejében lassan önmagára találó ifjú orvost, átélhetik még egyszer a szerelem és a családi élet szikrázó örömeit, a gyermekekkel való foglalkozás mindennapos csodáit, a betegek gyógyításának izgalmait, a vereségeket és a győzelmeket, a végtelen izzású vágyakozást a jóra, a szeretet természetes és folytonos megcselekedésének bűvös erejét… A gyógyíthatatlan beteg orvosnak a római pápa küldi áldását.

A löwi orvosi konzílium úgy dönt, hogy egy végső műtétet kísérel meg. Dr. Fuchs úgy kezd a műtéthez, ahogyan Batthyány szemorvos tette minden műtéte előtt: ujjaival keresztet rajzol betege homlokára. S míg folyik a hólyag feltárása, a család önfegyelemről tanúságot téve arról beszélget, hogy „Papi” miket tenne, ha éppen nem őt, hanem valamely másik családtagjukat műtenék. Akkor Papi a kertbe kísérné le a többieket, megcsodálni a nefelejcseket, azután befejezné gyermekével az előző nap elkezdett sakkpartit, vagy másik gyermeke unszolására bemutatná legújabb bűvésztrükkjét, vagy folytatna egy korábban elkezdett családi beszélgetést… Az orvosok azonban nem tudnak segíteni, a daganat már műthetetlen. Katétert kap, s míg még alszik, a színpadon – a családtagok éber tudatában, illetve Batthyánynak álmában – sorra megelevenednek a múlt bizonyos nagy pillanatai. A fecsegő, pletykás X grófné az ifjú Mizlt, azaz Coreth Mária Teréziát megpróbálja eltántorítani jegyesétől, a fiatal magyar orvosjelölttől. Batthyány édesapja halálos ágyán megköszöni és dicséri fia fájdalomcsillapító teáit, erre kipattan a titok, hogy a fiú bizony orvosnak készül. Erre az apa meggyónja neki élete vétkeit, majd áldását adja az ifjú Batthyányra. László bevallja jegyesének, hogy van egy korábbi kapcsolatából házasságon kívül született leánya. Mizl megértően helyesli, hogy ők ketten mindvégig támogassák ezt a gyermeket; s ugyan leánykérés vagy testi közeledés még nem történt a fiatal pár között, Mizl „lányos zavarában” arról beszél, hogy kissé idegenkedik a „hegyes szőrjószágtól” udvarlója ajkai fölött – persze véleménye csakis arra az esetre szól, ha mégis közelednének egymáshoz… Pár perc múlva megjegyzi, hogy maradhat, hiszen helyes jószág az a bajusz! A fiatal házaspár nászútra Köpcsénybe megy – a kastély rendelőjébe. Férj és asszisztáló feleség első közös műtétje: a kastély favágójának szeméből kioperálni a belehullott szilánkot! Humoros, meglepő, könnyfakasztó és könnyed jelenetek váltakoznak gyors egymásutánban. A rendelőt és a kórházat bővíteni kell, a vagyontalanok hosszú sorokban várakoznak szemműtétre, és Batthyány doktor csak a gazdagoktól fogad el munkájáért díjat. Nemcsak hályogot operál, hanem a lelkekről oldja le a félelem, a hitetlenség és a keserűség bilincseit. Betegeit így biztatja: „én operálok, a Jóisten gyógyít” (Jöjj és láss! Szövegkönyv, 31.). Aztán autómobilt vezet, rendszeresen tanul a gyermekeivel, „matekezik”, az atomokról mesél, vagy éppen a zongoraleckében segít, máskor meg önfeledten játszik a család aprajával-nagyjával. Indiánosdi gyanánt egyszer szétküldi gyermekeit ajándékcsomagokkal a falu minden egyes házába… Ha kérik, fogat is húz, és a fogért „cserébe” a szegényeknek pénzt ad. Egy beteg azzal jön vissza, hogy „doktor úr, keserű volt a szemkenőcs” … mert ő bizony megette. Egymásik gyógyult beteg hályogműtét után visszajön kötözésre, s boldogan mondja, hogy: „Gyönyörűen látok! Micsoda dallam csenghet olyan szépen egy orvos fülében, mint ez?! Hallottam, ahogy minden betegágyhoz érve ezt mondogatta magában. Gyönyörűen látok, gyönyörűen látok…” (Jöjj és láss! Szövegkönyv, 59.) Batthyány orvosnő kollégája így versbe szedi csodálatát a magyar Albert Schweitzer iránt: „Áldást mond cigánylány, / koldus, vén anyóka. / Itt herceg gyógyított nincstelen beteget, /egy főúr lépte át az osztálykeretet. / Nincs már szegény s gazdag közt határ, / ledöntötte azt a szeretetár. / Büszkén ragyogj hát, pelikános címer, / doktor Batthyány a magyar Albert Schweitzer.” (Jöjj és láss! Szövegkönyv, 44.)

A nagyszabású, küzdelmesen boldog élet emlékképei végül mind leperegnek. Az életerejében megroppant orvos felébred, meggyón, fájdalmai közt Ödön fiára és cirenei Simonra gondol, aki Jézus keresztjét vitte egy darabig fel a Golgotára. Utolsó erejével az orvos családtagjai támogatásával a szanatórium teraszára áll ki, hogy bár teátrálisan, de még egyszer kifejezhesse – elkiálthassa – szeretett embertársainak azt, ami mindenkor irányította életét, azt, hogy „Jó az Isten!” Közös imádságuk meghitt percei alatt csitul el végleg testi fájdalma. Lelke az „áldott orvos” elé siet, hogy ott mennyei születésnapját tölthesse. A boldog orvos tudja: „Az Úrban növekszik az orvos, Istenből ad. S leghatásosabb orvossága a szeretet.” (Jöjj és láss! Szövegkönyv, 73.)