Csütörtöki kimenő
Már a régi görögök, egyiptomiak vagy a rómaiak és az indiaiak is tudták, hogy feladatnak lennie kell. Na persze, mindenki mást értett alatta, fölötte vagy mellékesen, de abban megegyezhetünk, hogy feladatok nélkül még mindig a fán ücsörögnénk, vagy egyik ágról a másikra ugrálnánk át. Ámbátor már ez is feladat volt: táplálékot kellett szerezni, és ehhez nem volt elég az egyetlen fa termése. Ha már a banán volt a menő.
A feladat már önmagában is serkentő, mozgósító, célt adó vagy bosszantó, és az ember azon gondolkozhat, hogyan teljesítse, avagy hogyan próbálja meg lerázni. A nagy munkakerülők és csavargók, híres szélhámosok feladata az volt – maguk elé kitűzött és teljesítendő cél –, hogyan lehet minimális energiabefektetéssel hatalmasat kaszálni javakból, emberi jóságból, butaságból. Ám itt ellentmondok önmagamnak, veszem észre, ugyanis a szélhámosság elgondolása, kimunkálása és elkövetése már magában is intellektuális feladat, amelyhez szükséges némi ész, kombinatív készség, ravaszság és tapasztalat, hely- és anyagismeret, műszerhasználat, amely megóv a kudarctól, felsüléstől, attól, hogy a turpisságon végül is rajtavesszen a szélnek hámozója.
Ám most fordítsuk el tekintetünket e sikamlós melléktartományról, melynek hatalmas jogi, pszichológiai és szépprózai vetülete és irodalma van, az anekdotakincs jelentős része is ebben a műfajban gyököredzik és vándorol korról korra, s fordítsuk tekintetünket az értelmes feladatok felé. (Ha kissé tanáros, pedantériától szagló a megfogalmazás, az magából a feladat felvázolásából következik.)
A legkorábbi feladat – napi beosztásban – a felkelés. Feladatként tornyosul előttünk, de nem fedi el azt a tényt, hogy bölcsődébe, óvodába, iskolába, munkahelyre, hivatalba, üzletbe kell menni. Mert nekünk mindig is azt mondták, hogy ez az élet rendje. Valószínűleg azoknak, akik ezt nekünk tanácsolták (kitalálták?!), maguk is feladatként kapták az előttük járóktól korban, rangban, alárendeltségi viszonyból következően. Ez úgy öröklődött fától fáig, ill. a fáról való lehuppanástól a holdra szállásig. Ebben a sorban mi is benne vagyunk.
Vannak vidékek (Kányádit idézve), ahol az ember arra ébred, hogy háborúba kell mennie, fegyvert kell fognia, fegyvert kell kezelnie, avagy le sem fekszik, mert egész éjszaka lőtték drónokkal és rakétákkal a városát, házát, lent éjszakázott a bunkerben, metróban (ahol már/még van), elszunnyadt percekre, de máris indulnia kell, le sem vetette a ruháit, meglötyböli arcát hideg vízzel – a csap hátha teljesíti feladatát, és vizet ád, nem lőtte szét az ellenség a vezetéket – és már ott sincs. Katonai, honvédő feladatot teljesít.
Békésebb vizekre evezve feladat: reggelit készíteni – feltételezve, hogy tényleg béke van, és a bőség nem éppen a himnusz egyik óhaja, hanem kamránk tele – mit is együnk? Az iskolába induló gyereknek uzsonnát készíteni, szeszélyét is kielégíteni, változatos kombinációkba rendezni a rendelkezésre álló élelmiszer-tartalékot. Volt nekem egykor a Régibaromvásár utcai iskolában egy osztálytársam (vagy kettő, nevezzük őket Dörgőséknek), valahonnan a város széléről jártak be, és aztán nekik tényleg változatos uzsonnát pakoltak fel a jó gazdálkodó szüleik: hol rántotta volt két szelet fekete kenyér között, hol uborka, sárgarépa, alma és miegyebek összereszelve kis lábaskában, hol meg tehéntúrós bukta stb. Mi meg kaptuk az unalmas vajas kenyeret a 32 lejes szalámival. (Ha volt olcsóbb, akkor azzal.)
A feladat természetétől függően lehet kötelező, természetes, tiszteletbeli, kényszerű, nemszeretem, szerethető, vállalható, lehetetlen (mission impossible), örömszerző, nehéz, megoldandó és gubanc. Nekem például a mértanfeladatok mindmáig megoldhatatlannak tűnnek, szerencsére az idő homályába húzódtak vissza, odavesztek, azóta sem keresnek fel még rémálmaimban sem. Pedig tudom, mértan nélkül nincs emberi civilizáció, építészet, vasút vagy modern művészet. Mértan nélkül a valóság mérhetetlen.
A megoldandó feladatok közé számlálható a békeszerzés, békeközvetítés. Elfogadni a feltételeket, kimunkálni a kompromisszumot, lenyelni a békát, összeszámlálni a veszteségeket a nyereségek mellett. Ukrajnában nem teljesíthetetlen feltétel az orosz nyelv hivatalossá tétele, hiszen végeredményben mindenki tud, ért vagy beszél oroszul. Nehezebb, de nem megoldhatatlan a magyar és román vagy lengyel kisebbség nyelvének regionális engedélyezése. Hátha jobban érzik ettől magukat a kisebbségek – ami legyen a kormányzati feladat. Napi szinten és gyakorisággal.
Végezetül, bárhogyan kapálózunk, a feladatok úgyis utolérnek, behálóznak, rád mordulnak, szükségszerűségnek álcázzák magukat. Kimozdítanak komfortzónánkból (vö. lustaság), és cselekvővé tesznek. Azért olykor mosolyogjunk. Nem nagy ügy, akarom mondani, feladat.
