Ha csak rövid időre is, de november 3-án mindig kisüt a nap Marosvásárhelyen! Ezt egy lelkes hölgy jelentette ki hétfő délben a Bolyaiak terén a Pszeudoszféránál várakozó sokaságban. Aligha lehet ez így, de nem kétséges, hogy a Bolyai János előtt tisztelgő emlékmű 2002-es avatása óta meghonosodott az a szokás a városban, hogy ezen a napon többen-kevesebben összegyűlnek megfigyelni, rávetül-e a fény a tudós matematikus gyakran idézett híres bejelentésére. Az apjának küldött, 1823. november 3-i keltezésű levélből kiragadott mondat, a „semmiből egy ujj más világot teremtettem”, az eredeti írásmód szerint rákerült a talapzat felső sarkán elhelyezett acéllemezre. Az arra vetülő fénysugár jól megvilágítja, fotózni is lehet. Fotózzák is szaporán. Több mint két évtizede, a matematikai szobor születése óta óriásit fejlődött a technika, ma már szinte mindenkinek van okostelefonja, nagy a tülekedés ilyenkor, mindenki maga szeretné megörökíteni a várható égi-földi jelenséget. Most hétfőn sem volt másképp, diákok, tanárok, a két Bolyai hívei szép számban tömörültek a mű köré, és vártak a „csodára”. Tényleg csodás őszi nap volt, meleg, jótékony napsütés, még ha olykor kissé fátyolos is. Jó volt ott lenni, hamar érzékelhetővé vált egyfajta közösségi érzés az ott levőkben. Az talán már mellékes is, hogy felcsillan-e a zseni nagy felfedezésének szóbeli lenyomata. Most látható volt a felirat. Jó jelnek érezhettük. Egyfajta főhajtásnak a magyar tudományosság s a tudósok előtt. Hiszen sokan tudják, hogy november a magyar tudomány ünnepe. Kétszáz éve alapították a Magyar Tudományos Akadémiát. Tegnap Budapesten az Akadémia Széchenyi téri székházának dísztermében konferenciát tartottak az évfordulóra érkezett külföldi akadémiai vezetők részvételével. Ma 200 év kincsei címmel kiállítás nyílik a székházban. Az Akadémia rajta keresztül Magyarország 19-20. századi történetének fontosabb eseményeit, kimagasló személyiségeit mutatja be a nagyközönség számára ritkán látható kéziratokkal, képekkel és műtárgyakkal. Feltételezem, hogy Bolyai Farkas és Bolyai János életműve is tükröződik a válogatott gyűjteményben. Az ifjabb Bolyait joggal tekintik a tudós elmék egyik legjelentősebbikének. Egyébként nem mellékesen említendő, hogy az említett temesvári levél a maga korszakos bejelentésével két évvel korábbi, mint az az 1825. november 3-i felajánlás, amellyel a pozsonyi országgyűlésen Széchenyi István gróf birtokainak egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság (a mai Tudományos Akadémia) megalapítására kínálta fel. Nyilván Pozsonyban is megemlékeznek a bicentenárium fontosságáról, és másutt is, többek közt Erdélyben is. Itt, Vásárhelyen Aranka György szobra is megérdemelne legalább egy koszorút. Ne csak a magyar dráma napján legyen gyülekezőhelyünk e kiváló köztéri alkotás félreeső tere. Mert ha a magyar akadémiai törekvéseket számba vesszük, azok között kiemelt figyelmet és megbecsülést érdemel Aranka Györgyék kitartó erőfeszítése, amelynek köszönhetően 1793-ban, vagyis az MTA létrejötte előtt több mint három évtizeddel életre kelhetett az 1806-ig működő Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. Az egyesület, amelynek célja elsősorban a magyar nyelv művelése volt, és emellett a felvilágosodás szellemében foglalkozott a tudományok népszerűsítésével is, méltán tekinthető az Akadémia nagy jelentőségű előfutárának. A marosvásárhelyi királyi tábla bírája már 1790-ben elkezdte szervezőmunkáját. Számos erdélyi és magyarországi tudóssal, íróval és irodalombaráttal levelezett irodalmi, történeti és nyelvészeti kérdésekben, tevékenysége a Kazinczyéhoz hasonlítható. Alaposan kidolgozott céljai érdekében a nyelvművelő társaság mellett könyvtár, múzeum, akadémiai nyomda, olvasótársaságok, erdélyi magyar színház létesítését javasolta. Ezt is fontos tudni, de itt megállok, mert szokásom szerint eléggé messzire elkalandoztam forró őszünk fénytükrös mozzanatától. Aki részese volt, jó kedvvel mehetett haza. Akik nem lehettek jelen, jövőre belekóstolhatnak az élménybe. Addig is olvassunk bele Bolyai János ama nevezetes levelébe: „A feltételem már áll, hogy mihelyt rendbe szedem, elkészítem, s mód lesz, a parallelákról egy munkát adok ki; ebbe a pillanatba nincs kitalálva, de az az út, melyen mentem, csaknem bizonyoson ígérte a cél elérésit, ha az egyébiránt lehetséges; nincs meg, de olyan fenséges dolgokat hoztam ki, hogy magam is elbámultam, s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édes Apám, megesmeri; most többet nem szóllhatok, csak annyit: hogy semmiből egy ujj más világot teremtettem; mindaz, valamit eddig küldöttem, csak kártyaház a toronyhoz képest”.
