Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-08-20 14:00:00
Öt darab karalábé leveleit szárastól levágom, alaposan megmosom, sós vízben megfőzöm, leszűrom, majd miután kihűl, apróra vágom, és 1/2 dl olajon átforgatom. Egy mokkáskanál csomborport, négy cikk zúzott fokhagymát, ízlés szerint sót, csipetnyi szerecsendiót adok hozzá, majd hat dl tejszínnel addig főzöm – folytonosan kavargatva –, míg krémes állagot kapok. Aki kedveli, kevés citromlével savanyíthatja. Fasírttal, tükörtojással, kolbásszal, lesütött hússal fogyaszthatjuk. Mivel előző nap csirkemellből pörköltet készítettem, mi ezzel fogyasztottuk.
Szükséges hozzá: egy kg darálthús, egy fej hagyma apró kockára vágva, 25 dkg füstölt kacsamell, ugyancsak apró kockákra vágva, nyolc dkg rizs, só, bors, piros fűszerpaprika, pici ételízesítő, ízlés szerint. A masszát alaposan összedolgozom meleg vízzel addig, amíg jó lágy lesz, így nagyon puha lesz a töltelékünk. A káposztafejeket a torzsájuknál kivágom, forró sós vízben kb. öt percet abálom, így utána könnyen lefejtem a leveleket. A káposztaleveleket megtöltöm a töltelékkel. Az edény aljára kaporszárat és csombort teszek, majd körberakom töltelékkel. Az edény közepébe helyezem a vagdalt káposztát, amit némi köménnyel is megszórok. A tetejére szeletelt füstölt kacsamellet vagy füstölt marhaoldalast teszek, befedem káposztalevéllel, majd hét dl paradicsomlével és vízzel feltöltöm. Lefedve három óra alatt puhára főzöm. Tejföllel kínáljuk. Rétegenként akár friss paradicsomkarikákat is tehetünk hozzá.
Szükséges hozzá: egy nagyobb zellergyökér, hat murok, három petrezselyemgyökér, egy paszternák, egy karalábé, egy cikk káposzta, egy nagy darab csirkemell. Ezúttal nem főztem húslevest, csak megfőztem a zöldségeket úgy, hogy a vízbe szemes borsot, sót, két leveskockát is tettem. Kb. 25 perc után ellenőrzöm a zöldségeket és a húst, majd két nagyobb krumplit meghámozva, egészben és 1,5 dl zöldborsót is hozzáadok. Mikor minden puha, leszűröm. Öt tojást keményre főzök, egy nagyobb almát meghámozok, citromlevet csavarok rá, majd szétnyomkodom és hűlni hagyom. Két tojássárgából (egy nyers, egy főtt), olajból, mustárból és citromléből vastag majonézt kavarok. Két nagyobb savanyú uborkát apró kockára vágok, a murkot és a többi zöldséget vagy lereszelem, vagy apró kockára vágom, jól kicsavarom, a tojásokat is felaprózom, és mindent összekeverek, sózom, borsozom ízlés szerint, illetve egy dl tejfölt is hozzákeverek. A tejfölt a majonézhez is keverhetjük. A díszítés a fantáziánkra van bízva.
60 dkg csirkemellet felkockázok, egy nagy fej hagymát, egy kisebb kápiapaprikát, egy paradicsomot apró kockára vágok. A zöldségeket kevés olajon átforgatom, hozzáadom a kockázott csirkemellet, és fehéredésig óvatosan átkeverem. Én most kevés gyömbért is reszeltem rá, és egy szelet érett mangót – felkockázva – beletettem. Az aromás, édeskés-savanykás íz illett a paprikásomhoz. Sózom, borsozom, kevés ételízesítőt, öt cikk zúzott fokhagymát, egy kávéskanál piros fűszerpaprikát is adok hozzá, végül pedig pár szelet chilit (ez elhagyható). Ezután feltöltöm annyi vízzel, hogy ellepje a hozzávalókat, és puhára főzöm. Pörköltszerű ételt kapok, amit én tovább a következőképpen készítek: öt dl főzőtejszínnel besűrítem folytonos kevergetés közben a paprikást, így nagyon krémes, ízletes mártást kapok. Ízlés szerint még fűszerezhetjük, és apróra vágott petrezselyemzöldet is adunk hozzá. Puliszkával, krumplipürével fogyasztjuk.
70 dkg lisztet,10 dkg cukrot, három tojást, csipetnyi sót, 15 dkg tejfölt, 2,5 dl olajat és egy sütőport összegyúrok. Nem ragadós, könnyen gyúrható tésztát kell kapjunk. A tésztát két részre osztom. Két kg nyári vajasalmát lereszelek, kicsavarom a levét. A tésztát kinyújtom, megszórom darált mandulával, majd vastagon rányomkodom az almát, megszórom fahéjjal és vaníliás porcukorral. Ezután feltekerem. A tészta másik felével is így járok el. A bejgliket húspálcikával megszurkálom, megkenem tojássárgával. Aki akarja, mintázhatja. 180 fokon 10 percig, majd 160 fokon 30 percig készre sütöm.
Jó étvágyat kívánok!