2025. augusztus 20., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyre több külföldön dolgozó szülő marad távol

a nyári vakáció alatt

A külföldön dolgozó román szülők jelentős része idén nyáron sem tud hazatérni gyermekeihez – derül ki a Mentsétek Meg a Gyermekeket Románia szervezet legfrissebb felméréséből.

Az adatok szerint a gyerekek 36%-ának a szülei tervezik, hogy hazajönnek a vakáció idejére, ám 41%-uk biztosan nem tud hazalátogatni. A távolmaradás leggyakoribb okai az anyagi nehézségek, a szabadság kivételének problémái, valamint az, hogy egyesek már húsvétkor hazautaztak, vagy karácsonyra készülnek. A szülők 23%-a egyelőre bizonytalan abban, hogy hazajön-e. Érdekes adat, hogy a gyerekek közel 10%-a maga utazik ki külföldre a szüleihez a vakáció idejére.

A tavalyhoz viszonyítva, idén enyhén nőtt azoknak a romániai gyerekeknek a száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik, március végén 8102 ilyen kiskorú szerepelt a nyilvántartásban. Ugyanakkor több mint 53 ezer gyerekről tudnak a hatóságok, akiknek egyik szüleje tartózkodik a határokon túl. A 8102 gyerek közül, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik, 7422-en a rokonok gondozásában maradtak, szociális védelmi intézkedések nélkül, a többiek pedig hivatásos nevelőszülőknél, bentlakásos intézményekben, más családoknál vagy személyeknél voltak elhelyezve. Március végén a nyilvántartásban 2086 kiskorú szerepelt, akik a szociális védelmi rendszerbe kerültek, miután a szüleik külföldre mentek dolgozni. 

Az érzelmi kapcsolat a legnagyobb kihívás

Egy másik, szintén a Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet által készített kutatás szerint a szülők több mint háromnegyede (77,5%) úgy érzi, hogy a legnagyobb nehézséget az érzelmi kötelék fenntartása jelenti a Romániában maradt gyermekeikkel. Emellett minden negyedik szülő a beilleszkedést és az új környezethez való alkalmazkodást nevezi meg problémaként, míg 18% a romániai intézményekkel – iskolával, óvodával, önkormányzattal, adóhatósággal – való kommunikációt tartja kihívásnak.

Mire lenne szükség a jobb kapcsolattartáshoz?

A felmérés szerint a szülők döntő többsége (81%) több időt szeretne a gyermekeivvel való kapcsolattartásra fordítani. Emellett 21%-uk úgy véli, fontosabb lenne a kapcsolattartás a gyermek gondozóival (nagyszülők, rokonok), 19%-uk pszichológiai segítséget tart szükségesnek a gyerekeknek, míg 12,4%-uk oktatási erőforrásokat igényelne a hatékonyabb kommunikációhoz. Amikor a szülőket arról kérdezték, mire lenne leginkább szükségük a gyermeknevelés terén, a legtöbben (57%) a távolság ellenére is a közeli szülő-gyermek kapcsolat fenntartását segítő eszközöket említették. További igények: támogatás a gyermek gondozóival való kapcsolat fenntartásához – 29%, oktatási erőforrások a gyerekeknek – 26%, pszichológiai tanácsadás szülőknek – 18%, információk a külföldön elérhető jogokról és szolgáltatásokról – 15%, európai gyermeknevelési támogatás – 15%, támogató csoportok a diaszpórában élő szülőknek – 15%, jogi tanácsadás a szülői jogokról és kötelezettségekről – 8%.

A felmérés rávilágít: bár sok szülő minden tőle telhetőt megtesz, hogy kapcsolatban maradjon gyermekével, az anyagi és munkahelyi körülmények gyakran megakadályozzák a hazalátogatást, így a családok számára a távolság az érzelmi kapcsolattartás terén kihívást jelent. 

Hívd naponta! 

A Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet elindította a Hívd naponta! Kapcsolat a határokon túl elnevezésű projektet. Az új kezdeményezés része a nemrég indított azonos nevű országos kampánynak, amely több akciót foglal magába, és nemcsak a külföldön élő szülőknek szól, hanem a gyermekek gondozóinak, a közösség tagjainak, valamint a szociális és oktatási szakembereknek is, a gyermekek érzelmi jólétének támogatása érdekében.

A projekt 2025 júliusától októberéig tart, célja az, hogy felhívja a külföldön dolgozó romániai szülők figyelmét az itthon maradt gyermekeik szükségleteire, a velük és gondozóikkal való kapcsolattartás fontosságára.

Távozás előtt értesíteni kell a hatóságokat 

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális igazgatósága a napokban közleményben hívta fel az érintettek figyelmét arra, hogy milyen kötelezettségeik vannak azoknak a szülőknek, akik külföldre mennek dolgozni, és gyerekeiket itthon hagyják. A törvény értelmében az érintettek kötelesek legalább 40 nappal az ország elhagyása előtt értesíteni a lakóhelyük szerint illetékes szociális igazgatóságot, megjelölve azt a személyt is, aki távollétükben a gyermeket gondjaiba veszi. Ez a kötelezettség a törvényes gyámra is vonatkozik.

A kijelölt személynek bizonyos feltételeknek kell megfelelnie, például a tágabb családhoz kell tartoznia, vagy legalább olyan személy kell legyen, akihez a gyermek érzelmileg kötődik, vagy akinek a jelenlétéhez hozzászokott. Továbbá legalább 18 évesnek kell lennie, és rendelkeznie kell a gyermek neveléséhez és gondozásához szükséges anyagi feltételekkel és erkölcsi garanciákkal.

A gyámhatósági bíróság feladata a kijelölt személy megerősítése, és kérésre vagy hivatalból dönthet a szülői felügyeleti jog ideiglenes átruházásáról is, amely a szülők távollétének idejére meghosszabbítható.

E kötelezettségek mellett a jogszabály számos támogató intézkedést is előír azon gyermekek számára, akiknek szülei külföldön dolgoznak. Ennek érdekében a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság tanácsadást és tájékoztatást nyújt mind a szülőknek, mind a kijelölt személyeknek a rájuk háruló jogokról és kötelezettségekről. A szülők kötelesek együttműködni az érintett intézményekkel.

A külföldi munkavállalás céljából távozó szülők kötelezettségeinek a megszegéséért kiszabott szankciókról a bíróság dönt, ezek a szabálysértési bírságtól kezdve – a súlyosságtól függően – a kötelező szülői tanácsadáson való részvételig, sőt szélsőséges esetekben a gyermek bántalmazása vagy elhanyagolása miatt akár a szülői jogoktól való megfosztásig is terjedhetnek.

További információk a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság honlapján találhatók: www.dastgmures.ro – Szociális Szolgáltatások; »Gyermek- és családvédelem»; Külföldön dolgozó szülők gyermekének védelme, illetve telefonon a 0365/430859 számon vagy Whatsappon a 0725.403.315 számon igényelhetők. 





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató