Csirkecsontok balladája

• 2025-11-14 12:00:00

• Sebestyén Mihály

Turmalin Ábrahám kínai felségáruló politikai menedékjogot kért özv. Benadír Kankalyn asszonytól, aki pontosan az események metszéspontjától hét egész egytized évre lakott, de már kívül az elárult felség felségterületén. Egész pontosan Izlandon.

Turmalin Ábrahám nem volt mindenben ártatlan, de kétségen kívül elkövette a felségárulást egy viszonylag kis népsűrűségű piacon, ahol ő volt az egyetlen, akinek tarsolyában a felség mint áru lapult. Nem tette ki a vásártéri kőpultra, oda csupán néhány szépen hímzett falvédőt terített elő, melyeket még régi tibeti mátkája varrogatott, míg reá várt. Ugyanis Turmalin Ábrahám mielőtt felségárulásra adta a fejét és érzéki szívét, mesterlövész volt egy madártani intézetben. Az volt a közvetlen megbízatása, hogy kevélyröptű madarakat sebesítsen meg, majd ejtsen el, de élve, hogy aztán a madártani intézet tudósai és közcsendesség-felvigyázói (mellékbeosztású madarászok) alaposan és ráérősen tanulmányozzzák, hiszen a T. Ábrahám által lepuffantott – de élve maradó – kevélyröptűek senkinek sem hiányoztak leltárából. Ez még akkoriban fordulhatott elő, amikor az élővilág oly számos volt, és a fajok és fajták, nemek és ágak diverziója annyira divagáló volt, hogy azt még Gainsborough hercege, a világhírű ornitológus is elismerte, hogy az maga volt a földi paradicsom hason- és hátonmása.

Fontosnak vélték ugyanakkor megjegyezni a piaci árusok, akik bizalmatlanul szemlélték Turmalin Ábrahámot az ő tibeti falvédőivel, amelyek kínai csirkecsontokat ábrázoltak, amik semmiben sem különböztek az európai vagy koreai csirkecsontoktól. Szóval azt mondták a szomszédos kőpultok foglalói, hogy figyelmeztetnénk Önt, uram, hogy „Gainsborough hercege” mint cím nem létezett a 18. században. Gainsborough Suffolk megye Gainsborough nevű falujáról kapta a nevét, nem pedig valamilyen arisztokrata címről aposztrofált. Ha viszont arra gondol, hogy Gainsborough festett valamilyen herceget, akkor például sajátos és híres alkotása a The Blue Boy (1770 körül egy szerda délután), amelyről sokáig azt hitték, hogy a festő Hervey hercegnét vagy Gainsborough hercegfit ábrázolja, ám valójában, sőt valószínűleg Jonathan Buttall, egy gazdag vasáru-kereskedő fia szerepel rajta. 

Ennél a pontnál elnevette magát Turmalin Ábrahám, és bevallotta, hogy ő állt modellt: Johann Buttall vaskereskedő fiának adta ki magát, ugyanis Gainsborough sietett fákat, erdőrészleteket festeni, ezért nem sokat káderezte modelljeit, romantikus hajlam volt, egyezzünk meg, és a lelőtt madarakról is készített pillanatfelvételeket, amelyeket utóbb többen is kiadtak a saját nevük alatt. Amit azonban a jelen levő mongol, maláj és kínai szatócsok és kofák, kereskedők és kifutófiúk hittek is, meg nem is. Sőt akadt olyan árus, aki ismerte Gainsborough hercegét, és a Kék fiúval is találkozott, állította, a melbourne-i olimpián, ahol, mint tudvalevő, véres verekedéssé fajult a magyar–szovjet vízilabda-mérkőzés. A Kék fiú is a medencébe akart szállni, de a nemzetközi bírói testület ebben a szándékában megakadályozta, hogy mást ne mondjunk. 

Aztán a magyarok vagy az oroszok oldalán akart segíteni? 

A kérdés kétségenkívül provokatív volt, és színvallásra kényszerítette volna a piaci közönség legjobban informált tribunusait és konzuljait, akik, tekintve a tibeti helyzet súlyosságát és a kolostorok anyagi viszonyainak rendezetlenségét, a mindenütt jelen levő kínai titkosügynököket, besúgókat és sátánistákat, inkább hallgatásba burkolóztak. A csönd egyszerre tapinthatóvá vált az egész Távol-Keleten, de még a volt indiai portugál gyarmatok is jelezték, hogy a nagy csöndesség nem kedvez az integrációnak (?). Ezzel szemben a csirkecsontok irányába mutatkozó érdeklődés fokozta helyzet visszásságát. A vásárlók és a viszonteladók, a falvédőgyűjtők és a tibeti népművészet szerelmesei mind-mind mást láttak, képzeltek, ábrándoztak bele az ábrákba. Leginkább azok jártak közel az írás megfejtéséhez, mert írásos falvédő volt, ha nem mondtam volna, motívumkincse hasonlított a katonaszentkirályi és hodos-bodrogi varrottasokéhoz, akik sejtették, hogy valamilyen üzenetet közvetít a csirkecsontok elhelyezkedése, összefüggése és metaszivornyája. A tibeti elhagyott szerető pedig azt üzente – a kettejük titkos nyelvén, amely a felségárulásnál is titkosabb és veszedelmesebb volt, ugyanis a vörös kínai hatóságok hivatalból üldözték a megfejthetetlen rejtekírásokat és nyelveket –, hogy visszavárlak, kedvesem! Ilyen egyszerű üzenet is veszedelmet hozhatott bárkire, hiszen a vörösök gyanakvása és elemi rettegése az összeesküvésektől nem ismert határokat. A kulturális forradalom csak álca volt a terror tobzódásához, miként azt számos kinológus és fehér házi kommentátor is megerősítette az egymást váltó elnökök kérésére. 

Arra a kérdésre, hogy van-e a felségárulásnak mértékegysége, senki sem tudott biztos feleletet adni. Turmalin Ábrahám viszont tudta, hogy az általa áruba bocsátható felségárulás elég súlyos, bármilyen virtuális vagy valóságos mérlegre tesszük. Tudott egyet-mást, hiszen a Mennyei Béke terén is elejtett néhány madarat, leginkább paradicsommadarakat, melyeket a diktátorok és császárok, függetlenül meggyőződésüktől és rendszergazdasági megfontolásoktól, igencsak kedveltek. A madarak a Mennyei Béke terén álló palota kertjéből szabadultak ki, és nagy váltságdíjat ígértek annak, aki elejti, de épségben visszaszármaztatja. Ez kapóra jött Turmalin Ábrahámnak, aki a feladatot maradéktalanul teljesítette, hiszen éppen Kínában volt dolga, és Mao elnök annyira örült a fogásnak, hogy meghagyta, minden alkalommal, amikor egy szökevény paradicsommadarat visszajuttatnak a Mennyei Béke palotájába, azonnal költsék fel, jelentsék neki, és a szerencsés vadászt vezessék a színe elé. Egy ízben – persze ezt az európaiak aligha hiszik el – alsónadrágban, hernyóselyemből készült neglizsében fogadta, amit Turmalin Ábrahám a nála levő szolgálati minikamerával – a motozásnál nem találták meg – fel is vett. Nos, ezek a képek voltak az iszákjában, ami nem azonos sem Iszák Bábellel, sem Isaac Newtonnal. (Csak a rend kedvéért jegyezzük meg.)

A képeket nem volt mersze eladni a vásárban. Levéltárcáját görcsösen markolta, Gainsborough hercege éppen elég bosszúságot okozott neki, de végül is sikerült leszerelnie a vásárigazgatóság gyanakvását, óvadékot fizetett, és a vásárvám háromszorosával vesztegette meg a piaci ellenőrök vezetőjét, Miss Cellániát. És továbbállt. Párizsba érve egy napilap apróhirdetésében annyit közölt: „Csirkecsontok eladók igényesnek”. Ez a furcsa üzenet felkeltette a titkosszolgálatok érdeklődését. Mindenki mást sejtett a csirkecsontok megnevezés alatt, míg végül maga T. Á. fedte fel egy amerikai kéjhölgy előtt, akivel együtt iszogatott a Place Vendồme egyik szuperelegáns talponállójában, nem sejtvén, hogy a nő a CIA és a népi Kína ügynöke, a fényképek titkát. Mondanunk sem kell, a világ nagy titkosszolgálati hálózatai teljesen beszőtték hősünket, egymással versengve egyre nagyobb összeget ajánlottak fel Turmalin Ábrahámnak, aki Johann Buttall vaskereskedőnek adta ki magát. A titoktárnokok és titokgazdák körberöhögték, lehülyézték, de T. Á. állhatatos maradt, és végül, azt beszélik, hogy az indokínai belügyminisztérium családvédelmi hatósága szerezte meg a fényképeket, amelyeket azonnal át is adott kínai kollégáinak. Ott valószínűleg megsemmisítették. De ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk. Amit viszont biztosan kijelenthetünk, hogy T. Á. nevére kiállítottak egy páros útlevelet Izland célországi megjelöléssel, és magával vihette tibeti menyasszonyát is. 

Ám T. Á. soha nem szállt partra Izlandon. Sem a környező atlanti szigeteken.