2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mint minden évben, úgy idén is a neves amerikai Pantone Intézet – amely arról híres, hogy ott határozzák meg a következő év divatszíneit – kimondta, hogy a 2023-as év divatszíne a liláspiros magenta, így „szokatlan árnyalatként szokatlan időkben” az övé lesz a főszerep. 

A PANTONE 18-1750 árnyalatát azért keresztelték viva magentának, mert a híres intézet szerint ez talál a legjobban az idei évhez, hiszen erőt adva önkifejezésre biztat. Az unalmas, szürke téli napokon pedig jókedvre derít, felélénkít, tettekre sarkall.

Merész, élénk, lüktető, lelkesítő szín, mely a kék hűvösségét ötvözi a piros melegségével, és amelyről Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet igazgatója elmondta, hogy ezt a vörös színcsaládhoz tartozó színt a bíbortetűből nyert karmin inspirálta. Ez az egyik legértékesebb természetes festék, és egyben a legerősebb, legélénkebb létező szín, amely a természetből kiindulva belső erőnk kifejezésére ösztönöz. 

Ez a szín a hideg és meleg színek közt alkot egyensúlyt, és ezért egy hibrid szín, mely szimbolikusan jelenkori „hibrid” világunkra utal, mely a fizikai és digitális lét ötvözete.

A viva magenta közelebb van a lilához, mint a piroshoz, és tulajdonképpen a Valentino-rózsaszín és a Valentin-piros tökéletes keveréke. Ez a merész, erőt adó szín nemcsak a divatot – ruházat, kiegészítők stb. – uralja, hanem megtaláljuk a szépítkezésben is, mint szemfesték, rúzs, körömlakk, sőt hajfestékként is. 

De ez még nem minden, hiszen már a belsőépítészetet is meghódította. 

Ha öltözködésről beszélünk, mindenki maga döntse el, mit, mennyit vállal ebből a színből. 

Viselhetjük tetőtől talpig, sőt még a kiegészítőink is lehetnek ilyen színűek, viszont lehet kombinálni, például feketével, sötétszürkével vagy bármilyen más színnel az ízlésünknek megfelelően, vagy csak egy-egy akcentusként alkalmazni, akár egy táska, egy kesztyű, egy nyaklánc vagy a ruha, kosztüm peremdíszeként. 

Ha a belsőépítészetben való előfordulását vizsgáljuk, jól mutat például egy ilyen színű kanapé egy semleges színű, minimalista szobabelsőben. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató