Anyaság vagy karrierépítés?

Húszas éveikben járó fiatalok dilemmája

Gyakran érzem azt, hogy a korosztályom nőtagjai mintha két, egymásnak ellentmondó elvárás között egyensúlyoznának. A közösségi média tele van olyan példaképekkel – influenszerekkel, sikeres fiatal nőkkel –, akik az önmegvalósítást tartják a legfőbb célnak. Ugyanakkor a társadalom, a család és a környezet azt sugallja: „Mikor jön már a baba?” Mintha 25 év után egy láthatatlan ébresztőóra kezdene el lassan ketyegni – nemcsak bennünk, hanem azokban is, akik figyelik, mikor „állunk be mi is a sorba”.

„Nagyon fontos az önmegvalósítás”

Több különböző élethelyzetben lévő nőt (szinglit, kapcsolatban élőt és édesanyát) kérdeztem meg arról, hogyan viszonyulnak a karrierhez és az anyasághoz. A legtöbben úgy fogalmaztak, hogy az önmegvalósítás fontos számukra, de nem mindenekfelett. Úgy gondolják, hogy a karrierépítés segít jobban megismerni önmagukat, színesebbnek látni a világot, és erősebb háttérrel, biztosabban tudnak majd gyermeket nevelni. Egy 22 éves anyuka, Rozália, így fogalmazott: „Szerintem nagyon fontos az önmegvalósítás, mert az ember így lehet igazán teljes, és így élhet teljes életet. Azt a boldogságot, amit az önmegvalósítás ad, nem pótolja semmi és senki.” 

Arra is kíváncsi voltam, hogy ezek a nők tudatos döntés alapján választották-e az anyaságot, vagy inkább sodródtak az eseményekkel. A többség úgy vélte, hogy az anyaság nem feltétlenül volt előre megtervezett cél, mégis természetes módon került előtérbe. Kriszta, egy 21 éves édesanya így válaszolt: „Sodródtam. Nem tudatosan választottam, de az anyaság mindent átírt – új prioritások, új szeretet, új célok.” Rozália ezzel szemben úgy érzi, neki lehetősége volt választani, de a kettő – karrier és gyerek – szerinte nem zárja ki egymást: „Sokkal jobban szeretném kihozni magamból a legtöbbet, mióta anya vagyok. A terhességem alatt is rengeteget fejlődtem.”

„Nehéz ezeknek megfelelni”

Felmerült bennem a kérdés, hogy éreznek-e a nők külső nyomást – akár a párjuktól, akár a társadalomtól – a gyermekvállalással kapcsolatban. A legtöbben azt mondták, párkapcsolati szinten nem tapasztalnak kényszert, viszont a társadalom elvárásait sokszor nyomasztónak élik meg. Kriszta szerint: „Elvárások minden irányból érnek – hogy mikor kell szülni, milyen körülmények között, és utána hogyan kell anyának lenni. Nehéz ezeknek megfelelni.” Rozália azt fogalmazta meg válaszában, hogy van nyomás, viszont próbálják figyelmen kívül hagyni, és ahogy ő fogalmazott: „(…) mindent a saját és az ő tempójában csinálni.” Barbara 20 éves egyetemista, párkapcsolatban él, elmondta, hogy a szülei nem sürgetik, de „lassan már szeretnének unokát.” Tina 22 éves szingli egyetemista, a következőt válaszolta: „Szerintem egyáltalán nincs sürgetve a gyerekvállalás, sőt, az én környezetemben alig van olyan, aki fiatal házasként ebbe a mai világba gyereket akarna, ami szomorú, de néhol jogos. Jelenleg egy dolog tart csak vissza, hogy nincs még meg a párom hozzá.”

„Én először a családot választanám”

A karrierrel és továbbtanulással kapcsolatos kérdésemre vegyes válaszokat kaptam. Több édesanya elmondta, hogy a gyermek születése után háttérbe szorultak a terveik, de nem mondtak le róluk – csak időre van szükségük. Réka és Kriszta is kiemelte, hogy a tanulás és fejlődés iránti vágy bennük él jelenleg. A gyermektelen nők többsége inkább először a munkára és a tanulásra fókuszálna, de nem halogatnák sokáig a gyermekvállalást sem. Volt azonban olyan is, aki előbb családot szeretne, majd később építené ki a karrierjét. Gréta, 21 éves férjezett nő a következőt válaszolta: „Én először a családot választanám, majd a gyermekeim mellett fokozatosan építeném ki a szakmai pályámat. A környezetem – legyen szó családról vagy a társadalomról – inkább a karrier felé terel elsősorban”. Hozzátette, hogy szerinte kevés támogatást kapnak azok a fiatalok, akik a családalapítást és a gyermeknevelést választanák először. Mint mondta: „Kevés pozitív példa mutatja meg, milyen érték lehet a korai családalapítás.”.

Felmerült a nagy kérdés: valóban választani kell-e? Lehet-e ma valaki egyszerre jó szülő és sikeres szakember? A válaszok itt is árnyaltak voltak. Rozália úgy gondolja: „Meg lehet tartani az egyensúlyt – és jó példát is mutatunk a gyerekeinknek, ha céltudatosan élünk”. Kriszta a társadalmi szintű változás fontosságát emelte ki: „Szükség lenne rugalmas munkalehetőségekre, támogatott továbbtanulásra, és egy szemléletváltásra, ahol az anyaság érték, nem hátrány.” Réka szerint nem kizárt a kettő, de idő és energia kérdése – gyakran az egyik háttérbe szorul. 

„(…) a szabadságok nem kiváltságok, hanem szükségletek”

Végül megkérdeztem azt is, mit gondolnak arról az egyre gyakrabban hangoztatott nézetről, hogy a gyereknevelés nem kizárólag az anya feladata. Ebben a kérdésben egyhangúak voltak a válaszok: mindenki egyetértett abban, hogy jó, ha az apák is aktívan jelen vannak a gyermeknevelésben. Rozália így fogalmazott: „nem könnyű ,»szuper anyának« lenni, és mindent egyedül kézben tartani, még úgy sem, ha szülési, illetve gyereknevelési szabadságon van az ember. Mindig mondtam is a férjemnek, hogy ezek a szabadságok nem kiváltságok, hanem szükségletek.”. Barbara elmondta, hogy szerinte a két fél nem tudja megadni ugyanazt a gyermekeknek, hiszen a nők és a férfiak más-más tulajdonságokkal rendelkeznek, amit át tudnak adni gyermeküknek.

A beszélgetések végén arra kértem az édesanyákat, hogy fogalmazzanak meg egy tanácsot azoknak a fiataloknak, akik most állnak a gyermekvállalás kapujában. Kriszta ezt mondta: „Gondold át alaposan, és ne a külső elvárásoknak akarj megfelelni. Ha érzed magadban az anyaság iránti vágyat, és megvan a háttér, ne félj belevágni – de tudd, hogy ez nem jelenti azt, hogy le kell mondanod a jövőbeli céljaidról. Csak lehet, hogy más tempóban fogsz haladni”. Rozália pedig azt tanácsolta, hogy csak akkor vállaljon gyereket valaki, ha tudja, hogy az első években teljes figyelmet és odaadást tud nyújtani a picinek.

A karrier és az anyaság nem zárja ki egymást, de komoly átgondolást, tudatosságot és támogatást igényel, hogy egy nő valóban szabadon dönthessen – ne a társadalmi nyomás, hanem a saját vágyak és a rendelkezésre álló lehetőségek alapján hozza meg mindenki a számára legjobb döntést.