Miután kinevezték Ilie Bolojant miniszterelnöknek, a Mentsétek meg Romániát Szövetség múlt szombati kongresszusán kijelentette, hogy szerinte „áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amely készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat”. Ebben senki sem kételkedik, hiszen az ország valóban nagyon súlyos gazdasági helyzetbe került. Többször hangoztatták a politikusok, hogy „meg kell húzni az állam nadrágszíját”, hiszen nagy a túlköltekezés. Másrészt ott van az Európai Unió nyomása, amely a deficit lefaragására kényszeríti az országot. Anélkül, hogy gazdasági elemzésbe bocsátkozzunk, bátran kijelenthetjük, hogy a megszorítások „ostora” az állampolgárokon csattan. Úgy a hozzáadott értékadó megnövelése, mint az olyan bürokratikus karcsúsítás, amely nem jár az államügyek rendezésének hatékonyságának növelésével, mint amilyen a digitalizálás, vagy finoman tegyük hozzá, a közalkalmazottak hozzáállásának változtatásával. És mondjuk, nem csak róluk van szó, hanem mindannyiunkról. Mert ahhoz, hogy áthidaljuk a nehézségeket, egyfajta társadalmi szolidaritás is szükséges. Összetartás. Ami mostanában úgy kikopott a köztudatból. Különböző veszélyekkel fenyegetett, rohanó világunkban az individumok és csoportérdekek kerültek előtérbe a közjóval szemben. Ebben a társadalomban már nem az 1990-es években tapasztalt kohézió működik, amikor az egyének hittek abban, hogy a kommunista diktatúra alól felszabadult országban lehet valami jót is tenni azért, hogy megváltozzon a körülöttünk levő világ. Igaz, ebből az illúzióból könnyen kigyógyultunk. Akkor is sokat hangoztatták, hogy áldozati nemzedék vagyunk. S azok voltak nagyszüleink, szüleink. Az előbbiek ugye meg kellett éljék a Nagy Háborút és annak következményeit, köztük a minket, magyarokat jobban sújtó trianoni diktátum történelmi helyzetét. Aztán jött a második világháború, amelyben szintén nagyszüleink, szüleink vették ki a részüket, s közülük sokan úgy, hogy szibériai fogságban sínylődtek évekig. Aztán jött a kommunista diktatúra a jól ismert megszorításokkal, nélkülözéssel. Az 1989-ben felcsillant remény pár hónap alatt szertefoszlott, hiszen jött a március 19-20., a bányászjárások, a nagyipari vállalatok bezárása, a munkanélküliség, az elvándorlás… és ne folytassuk tovább. Eltelt 35 év, és újra a balkáni fanarióta típusú politika áldozati bárányai lettünk. Annak az áldozatai, hogy inkompetens politikai garnitúra vezeti az országot, amely a magán- és pártérdekeknek aláveti a közakaratot; hogy a hatalom bitorlói kiszolgálják azokat, akik előrelendítették őket, a szaktudást sutba dobó, ismeretségi alapon történő alkalmazásokkal és előremeneteléssel; áldozatai vagyunk az érdekeknek megfelelő, „fél szemet” lehunyó igazságszolgáltatásnak, a politikai alapú boszorkányüldöztetéseknek. És sorolhatnánk tovább mindazokat a fekélyeket, amelyeket a gazdasági válság okozta nehézségek mellett az új kormány is felvállalta, hogy kezeli.
Vállaljuk mi is az áldozatot, polgártársaim! Hogy türelmesek leszünk azokkal, akik felvállalták, hogy „rendet teremtenek az országban”; vállaljuk hogy a munkahelyen és mindenhol mi is áldozatot hozunk azért, hogy közösen húzzuk ki az országot a csávából. Adjunk esélyt azoknak, akik jót akarnak nekünk! Csak tudnánk végre, hol keressük ezt a jót…
