Sokat cikkeztek, és sokan szólaltak fel a nyilvánosság előtt Ion Iliescu, Románia első megválasztott államelnöke elhunyta és temetése alkalmából. Beszéltek munkatársak, történészek, újságírók és sokan mások, akik ismerték. Sok minden kiderült életéről, és sok minden marad még hétpecsétes lakat alatt, amelyet talán valamikor a Románia rendszerváltás körüli időszakát tanulmányozó történészek majd nyilvánosságra hoznak. Megosztó személyiség volt, és abban is némiképpen egyetértés van halálának órája után, hogy kulcsszerepe volt a rendszerváltásban, és abban, ami azután történt Romániában. Anélkül, hogy részletekbe mennénk, hiszen mindezekre majd úgyis fény derül, említsünk meg néhány tényt. Közismert, hogy már nagyon rég, amikor kiesett Ceauşescu kegyeiből, tervezte azt, hogy átveszi a diktátor helyét. Persze akkor szóba se jöhetett a rendszerváltás, így legtöbb, amire vágyhatott meggyőződéses kommunistaként, hogy továbbviszi a kommunista pártot a „szocializmus és a kommunizmus dicső útján”. S hogy nem mondott le ambíciójáról, ez kiderül Emil Constantinescu Adevărul despre România (Az igazság Romániáról) című dokumentumkötetéből, ahol leírja, hogy 1986-ban alakult meg az a Trocadero (egykori bukaresti kávézó, ahol találkoztak) csoport, amelyben többek között az 1989 után felbukkanó politikai személyiségek is részt vettek, és akik titokban szervezték a diktátor leváltását, természetesen Iliescut kiszemelve utódként. Az is tény, hogy a szekuritáté és a hadsereg – és a Szovjetunió – beleegyezése és tudta nélkül akkor nem lehetett még pisszenteni sem ilyesmiről. Az 1989. december 15-i ellenállást Tőkés László temesvári parókiája körül csirájában elfojthatták volna, azonban valószínű, hogy ez a mozzanat segített abban az akkorra már kialakult diktátorváltó hálózatnak, hogy lépjenek. Mára már az is kiderült, hogy a megrendezett (talán a KGB által kidolgozott) és a terrorista diverzióval átszőtt decemberi forradalom csupán álca volt a jól előkészített, a szekuritáté által felkarolt katonai puccsnak. A kommunista hatalomátmentés csak félig sikerült, hiszen a romániai eseményeket felülírta a nemzetközi politikai helyzet, és így a vörösposztójú politikai elitnek fel kellett venniük a demokratikus kabátot. Egy olyan országban, amelynek nem igazán volt addig demokratikus történelmi gyakorlata. Az igazi forradalom a bukaresti Egyetem téren volt, amelyet a Ion Iliescu által vezetett rendszer két bányászhadjárattal vérbe fojtott. A következményeit tudtuk, a hosszútávú hozadéka ennek a történelmi mozzanatnak ma is visszaköszön, a több mint harminc éve szétzilált, botladozó gazdasági életben a nacionalista ideológia fel-fel csillanásával. És ez utóbbiban pedig nyakig benne van Ion Iliescu keze, ugyanis merjük kimondani tisztán, az 1990-es marosvásárhelyi pogrom egyik főszervezője volt. Neki kellett volna a konfliktust kezelnie. Meghívták és várták is az akkori Maros megyei politikusok, de ahelyett, hogy csillapította volna a kedélyeket a rendőrségi autók felvezetésével, bevonultatták a félrevezetett Görgény-völgyi románokat. Mint ismeretes, a konfliktus egyik hozadéka a szekuritáte rehabilitálása volt, hiszen egy „ilyen konfliktust csakis a stabil államstruktúrák (katonaság, rendőrség, hírszerző szolgálat) tud megelőzni, ezért szükségessé vált a Román Hírszerző Szolgálat megalakulása”. Visszatekintve, több mint harmincöt évvel az események után elmondhatjuk, hogy hosszútávon ennél sokkal alattomosabb és súlyosabb következménye volt a pogromnak, mint ahogy a bányászjárásnak is. Felélesztette azt a nacionalista retorikát, amelyet azóta a mindenkori romániai politikai elit elővesz, amikor lepleznie kell magatehetetlenségét. A tradicionális demokrata pártok és erők szétverése mellett az etnikai kártya ma is aduász egyes politikusok zsebében, amely, amint láttuk a legutóbbi választásokon is, az Európai Unióhoz és értékekhez való csatlakozás után is reális veszélyt jelentett az ország bel-és külpolitikai stabilitására, amely kihat valamennyi állampolgár életére, jólétére.
Talán nem itt lennénk, ha nem lett volna bányászjárás és etnikai konfliktus Marosvásárhelyen. Mindkettőért jogi és erkölcsi felelősség terheli az akkori politikusokat, Ion Iliescut, aki felett már csak a történelem mondhat ítéletet.
