A természet kalendáriuma (DCCXXXIX.)

*Fotó: „Falevelekkel írja a múlás hieroglifáit az ég s föld közé feszített csendre”

Az ősz teszi, mit tenni adatott.

Lennebb rokkantja a napot,

s hűti a mélykékbe némult egekkel.

Falevelekkel

írja a múlás

hieroglifáit

az ég s föld közé feszített csendre.

És a szívemre.

Fától fáig

könnyű gyászt sző a föld színére

halovány árnyakból,

közben a jövő zsolozsmáit

szerkeszti meg a fák rügyében

és a csirában,

mely rögök alól

kitör.

A Vita Victoria-it

jelzi a csillaglombozatú égen

szálló vadludak V-betűjében:

a visszatérést, a tavaszt, nyarat.

Az ősz teszi, mit tenni adatott.

Edzi télre a rügyet, a magot

s bennük

a tavasz zsolozsmáit

szerkeszti meg,

a jövő nyár dalát.

Bármi sors jöhet hó hulltáig.

Szembekacagják a téli szelek? 

Kacagásukra az a felelet,

mit a tavaszra

ő ment mostan át.

Az ősz teszi, mit tenni adatott. Horváth István A Hét 1971. évfolyamának 46. számában megjelent versében új tavaszba zsolozsmázza a szeptembert.

Talán éppen ilyen szeptemberbe született 184 évvel ezelőtt, 1842-ben, 18-án Staub Móric paleobotanikus. 1868-ban Pesten természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Bár egész életében „csupán” gimnáziumi tanár volt, ő a paleofitológia magyarországi megalapítója. Kezdetben botanikusként Fiume környékének flóráját kutatta. Érdeklődése később a paleobotanikára irányult. A Magyarhoni Földtani Társulatnak alapító tagja volt, 1886–99-ben titkára és a Földtani Közlöny szerkesztője. A Zsil-völgyi szénmedence aquitan flóráját tárgyaló nagy munkája a Földtani Intézet Évkönyvében jelent meg 1886-ban. 1900-ig 174 magyarországi lelőhely anyagát dolgozta fel. Részt vett a Földrajzi Társulat Balaton-kutatásában; a fővárosi turistamozgalom egyik alapítója.

Szeptember harmadik hétvégéje 1991 óta Európa-szerte az Európai örökség – Nyitott kapuk programé. Ma már Európa szinte minden országa kitárja öröksége kapuit a nagyközönség számára. Ennek az akciónak a lényege az Európában élő népek identitástudatának őrzése és a kulturális örökség megismertetése. Múzeumok, emlékhelyek és műemlékek nyílnak meg ilyenkor a közönség számára: az ingyenes látogatás lehetőségét kínálva, főként olyan intézményekben, amelyekbe más alkalommal nemigen lehet bejutni.

Hadd említsek ma egy olyan örökséget, amihez csupán egy könyvet kell kinyitni. Íme:

Apám odaszállatván reám egy pillantást, már tovább nem marconáskodott, hanem elnevette magát. Engem azonban félrevezetni nem lehetett, mert tudtam, hogy csak azért nevet, mivel kicsinek lát. Az igaz lehet, hogy kicsi voltam, de hát időben is csak ahhoz mérve állottam, hiszen a tizenötödik esztendőt csak azelőtt kilenc nappal tőtöttem volt bé. Ellenben apám az ötvenet elrúgta volt már, s mégis csak valami három ujjal lehetett magosabb, mint én.

– No, csakugyan nőttél, amióta nem jártam haza – ismerte mégis el.

– Mennyit?

– Kilenc napot.

Mindjárt kitaláltam, hogy a kilenc napot azért mondja, mert éppen annyi ideje nem láttuk egymást.

– Édesapám sem nőtt egy nap alatt kettőt – feleltem neki.

Talán felismerted, kedves Olvasóm, Tamási Áron szövegét. De a furfangra tán nem jöttél rá, ahogyan belopta magát az 1897. szeptember 20-án született író az Ábel a rengetegben első fejezetébe ekképp:

Az a nap, amelyik az előbb felemlített nagy fordulatot hozta belé az életembe, éppen a Szent Mihály napjára következő nap volt, vagyis szeptember harmincadika. De már azt, hogy szereda volt-e vagy csütörtök, azt már nem tudnám megmondani, csak az jut jól eszembe, hogy apám rég nem járt volt immár az erdőről haza.

Hogy mikor történt a nagy fordulat Ábel életében – mármint hogy felkerült a havasra, arra éppeg a kezdő sorok adnak választ:

Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett.

Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s közbirtokossági erdőpásztor volt.

Szűz havának végén járunk. Az augusztus 22-től szeptember 22-ig tartó csillagászati hónapot ma is szűz havának nevezik, noha a Nap a valóságban már egy bő hónappal később lép a csillagképbe. Egykor az augusztust, az aratás, betakarítás hónapját értették alatta. Az ógörögöknél Démétér volt a csillagkép és hónap olümposzi védnöke. Egyiptomban a gabonanapisten Ozirisz nővér-felesége, Ízisz égi képmása volt. Örökösük a keresztény Szűzanya, Mária lett.

A Szűz (Virgo) csillagkép legfényesebb csillaga a nappálya szomszédságában pislogó Spica (Kalász). A mezopotámiai eredetű elnevezés abból az időből származik, amikor a kalász beérését az égi Kalász aranyba, fénybe öltözése jelezte. A név régiségére vall, hogy a kalászos Szűz már a klasszikus ókorban sem felelt meg jelzői szerepének, annak ellenére, hogy a civilizáció centruma is közben lassan északra tolódott, amivel az aratás időpontja is későbbre került, követve az őszpont felé mozduló csillagképet. Valamikor a közel-keleti „neolitikus forradalom” idején, a Kr. e. 7–5. évezredben adhatott jelt a Kalász az aratás megkezdésére – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában – A szűz havát a mérleg hava követi. A hónap ura, a mérleg jegy sem fedi a Mérleg csillagképet, mindazonáltal ez utóbbi ma is az őszi nap-éj egyenlőséget követő hónapot szolgálja jelképeivel. A szóban forgó csillagkép (latin Libra) halovány, jelentéktelen négyszög, viszonylag későn, az Kr. e. utolsó századokban lett önálló csillagzatként az állatöv része. A görögök korábban a Skorpió csápjainak nevezték.

A Mérleg képe – kétkarú eszközről lévén szó, amellyel serpenyőit egyensúlyba hozva mérnek – az őszi nap-éj egyenlőséget, a világosság és a sötétség egyensúlyát jelképezi. Előszeretettel ábrázolták a szomszédos Szűz kezében a kozmikus rend, igazságszolgáltatás szimbólumaként.

Nézzünk szét kissé, mi történik az égbolton szeptember idusa után egy héttel, napnyugta után két órával.

Nyugat felé az Ökörhajcsár ragyogó csillagát, az Arkturuszt látjuk pislákolni közel a horizonthoz. Valamivel feljebb az Északi Korona és a Herkules, alatta a Kígyó és a Kígyótartó fénylik. Dél felé a Nyilas és a Bak, észak felé fordulva a Zsiráf, a Nagy Göncöl, a Kis Göncöl, s a hosszan elnyúló Sárkány helyezkedik el. Keletebbre tőlük a Céfeusz és a Kassziopéja, ÉK-en a Perszeusz csillagai emelkednek egyre magasabbra. Keleti irányban az Androméda, a Pegazus s a Vízöntő csillagképeket kereshetjük. Fejünk fölött még ott vannak a Nagy Nyári Háromszög csillagai: a Dened a Hattyúban, az Altair a Sasban s a Vega a Lantban.

ÉK–DNy irányba ível át az égen magasan a Tejút halovány tejfehér sávja: saját galaxisunk milliárdnyi csillagából szőtt távoli fényfüggöny. Középpontjában egy különleges, rendkívül sűrű régió van, szívében a Sagittarius A* nevű fekete lyuk, mintegy 25000 fényévnyi távolságra tőlünk.

Az ember számára – mióta csak felnéz az égre, talán kétmillió éve – rejtély, hogy mi rejlik a halvány derengés mögött.

Az ógörögök Héra emlőjéből kifröccsenő tejnek vélték. Az óegyiptomiak az ég istennőjét, Nutot látták benne.

Az ókori Kínában Ezüstfolyam volt a neve. Története is van ennek. A mennyország urának lánya, a szövőlány beleszeretett egy halandó pásztorfiúba. De szerelmük annyira elvonta őket kötelességeiktől, hogy az apa az Ezüstfolyam két partjára száműzte őket. Évente csak egyszer találkozhatnak, a kínai holdév hetedik hónapjának hetedik napján, amikor a szarkák hidat alkotnak az égen. A mese a kínai csillagkultúra két csillagát nevesíti az égen: A szövőlány a Vega, a pásztorfiú az Altair, amelyek között valóban ott húzódik az Ezüstfolyam.

A magyar mondavilágban különös helyet foglal el a Hadak útja. Ez az a nyomvonal, amelyen Csaba királyfi nagy szükség esetén ezen az úton tér vissza, hogy segítségére siessen népének.

A csillagászati ősz szeptember 23-án kezdődik. (A déli féltekén e napon kezdődik a csillagászati tavasz.) Ettől kezdve a Nap a Baktérítő felé távolodik az Egyenlítőtől, sugarai egyre laposabb szöget zárnak be a földtengellyel. Ezért az északi féltekén rövidülnek és lehűlnek a nappalok, közelít a tél.

A meteorológiai ősz Európában már szeptember elején beköszönt.

A régi kelták már augusztus elején megülték az ősz kezdőünnepét, náluk az őszi nap-éj egyenlőség napja az évszak zenitje.

A kínai naptárban az ősz augusztus hetedikén kezdődik.

A japán őszt a krizantémünnep aranyozza be. Ez a virág a japánok „őszi rózsája”. Nyílásának ideje miatt e gondolatot Európa is átvette, így lett a krizantém őszszimbólum.

Hűlt helye a sűrű dombon

A sok madárfészeknek;

Levél helyt a dió-lombon

Csókák s varjak lebegnek;

Fűrj és fecske menni készül,

Gólya, daru eltünt már;

A denevér tornyában ül,

Estvénként most már nem jár;

Hamvas ködben lábbog a nap;

Hervad, pusztúl a domb és láp; –

Kisfaludy Sándor őszi „helyzetjelentéséhez” a Himfy-dalok második részében, A boldog szerelem II. énekének 72. dalában még hozzáteszi:

Itt az ősz! de legyen bár, –

Öröminkben nem lesz kár.

E gondolattal maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2026-ban, az európai kulturális örökség hétvégéjének kezdőnapján